Sajtó meghívók, közlemények - Részletek


 
Belvíz elleni védekezés
2011. április 07.
Április 6-án az ország egyes területein kialakult belvíz veszélyeztetettség miatt 11 megyében 65 településen folyt védekezés 443 fővel és 113 szivattyúval. A kitelepítettek létszáma nem változott, továbbra is 404 fő. A lakosság ellátása minden településen biztosított.
A Vízügyi és Környezetvédelmi Központi Igazgatóság ügyeletének tájékoztatása szerint a belvízzel elöntött területek nagysága azelőzőnaphozképestcsökkent, jelenleg 166.100 hektár áll víz alatt, ebből 92.200 hektár vetés-szántó.
Békés megyében 10 településen folyt belvízi védekezés, melynek során 88 fő és 29 szivattyú került alkalmazásra.
Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a belvíz ellen 3 településen védekeztek. A védekezésben 7fő vett részt, 5 szivattyúval.
Csongrád megyében 15 településen védekeztek a belvíz ellen. A védekezési munkálatokban 139 fő vett részt, 30 szivattyú alkalmazásával.
Fejér megyében 1 településen folyt belvízi védekezés. Az érintett településen 1 fő figyelő szolgálatot lát el.
Hajdú-Bihar megyében 2 településen védekeztek a belvíz ellen. A védekezésben összesen 45 fő vett részt 1 szivattyúval.
Heves megyében 1 településen folyt belvízi védekezés. A védekezésben 1 fő figyelő szolgálatot látott el.
Jász-Nagykun-Szolnok megyében 6 településen védekeztek a belvíz ellen. A védekezési munkálatokban összesen 32 fő vett részt 19 szivattyúval.
Komárom-Esztergom megyében 2 településen folyt belvízi védekezés. Nyergesújfalu településen 2 automatikus üzemű szivattyút működtettek.
Pest megyében 19 településen folyt belvízi védekezés. A munkálatokban összesen 34 fő vett részt, 9 szivattyúval.
Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében 6 településen folyt belvíz elleni védekezés, ahol 86 fő, 18 szivattyú került alkalmazásra.
Zala megyében lakott területet a belvíz nem veszélyeztet, de a vízügyi igazgatóságtól 10 fő vesz részt a Kis-Balaton vízszintjének szabályozásában.
 


Vissza