Sajtó meghívók, közlemények - Részletek


 
Belvíz elleni védekezés
2011. április 08.
Április 7-én az ország egyes területein kialakult belvíz veszélyeztetettség miatt 11 megyében 62 településen folyt védekezés 441 fővel és 109 szivattyúval. A kitelepítettek létszáma nem változott, továbbra is 404 fő. A lakosság ellátása minden településen biztosított.
A Vízügyi és Környezetvédelmi Központi Igazgatóság ügyeletének tájékoztatása szerint a belvízzel elöntött területek nagysága azelőzőnaphozképestcsökkent, jelenleg 165.300 hektár áll víz alatt, ebből 90.700 hektár vetés-szántó.
Békés megyében 9 településen folyt belvízi védekezés, melynek során 76 fő és 21 szivattyú került alkalmazásra.
Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a belvíz ellen 4 településen védekeztek. A védekezésben 27 fő vett részt, 8 szivattyúval.
Csongrád megyében 14 településen védekeztek a belvíz ellen. A védekezési munkálatokban 125 fő vett részt, 30 szivattyú alkalmazásával.
Fejér megyében 1 településen folyt belvízi védekezés. Az érintett településen 1 fő figyelő szolgálatot látott el.
Hajdú-Bihar megyében 1 településen védekeztek a belvíz ellen. A védekezésben összesen 40 fő vett részt.
Heves megyében 1 településen folyt belvízi védekezés. A védekezésben 1 fő figyelő szolgálatot látott el.
Jász-Nagykun-Szolnok megyében 6 településen védekeztek a belvíz ellen. A védekezési munkálatokban összesen 32 fő vett részt 20 szivattyúval.
Komárom-Esztergom megyében 2 településen folyt belvízi védekezés. Nyergesújfalu településen 2 automatikus üzemű szivattyút működtettek.
Pest megyében 18 településen folyt belvízi védekezés. A munkálatokban összesen 33 fő vett részt, 9 szivattyúval.
Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében 6 településen folyt belvíz elleni védekezés, ahol 96 fő, 19 szivattyú került alkalmazásra.
Zala megyében lakott területet a belvíz nem veszélyeztet, de a vízügyi igazgatóságtól 10 fő vesz részt a Kis-Balaton vízszintjének szabályozásában.
 


Vissza