Sajtó meghívók, közlemények - Részletek


 
MEGHÍVÓ
2012. szeptember 12.
A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság az Európai Unió Délkelet-európai Transznacionális Együttműködési Programjának keretében nemzetközi projektet indított július 1-jével „Közös kockázatbecslés és felkészülés a Duna makrorégióban” címmel, amelyet kilenc ország társszerveivel együtt bonyolít le. A SEERISK projekt nyitókonferenciájára Budapesten kerül sor, ezzel indul a két és fél éves projekt megvalósítása.
A rendezvény időpontja:               2012. szeptember 13-14.
                                                         megnyitó szeptember 13. 10:30
 
A rendezvény helyszíne:                1133 Budapest, Kárpát utca 62-64
 
A sajtótájékoztató helyszíne:         Danubius Health Spa Resort Helia
 
A rendezvényt Dr. Bakondi György tűzoltó altábornagy, főigazgató nyitja meg, köszöntő beszédet Medgyesy Balázs az EU Duna Stratégiáért felelős kormánybiztos mond. Ezt követően 11 órától állnak rendelkezésre a sajtó részéről felmerült kérdések megválaszolására a projekt céljaival és a résztvevők előtt álló feladatokkal kapcsolatban.
 
A SEERisk határokon átnyúló együttműködés, amelynek célja, hogy a programban résztvevő országok összehangolják a természeti katasztrófákra vonatkozó kockázatbecslési gyakorlatukat és módszertanaikat nemzeti és helyi szinten egyaránt. Ez azért nagyon fontos, mert a klímaváltozás következtében az ilyen események bekövetkezésére egyre inkább számítani lehet. A projektben kilenc ország – Ausztria, Bosznia és Hercegovina, Bulgária, Horvátország, Magyarország, Románia, Szerbia, Szlovénia, Szlovákia – 19 intézménye, katasztrófavédelmi szerve, önkormányzata és meteorológiai intézete vesz részt. A 2014 végéig tartó projekt teljes költségvetése mintegy kétmillió euró.
 
A fenti eseményre szerkesztőségük munkatársait ezúton is meghívom, egyben kérem, hogy az elhangzottakról a közvéleményt tájékoztatni szíveskedjenek.


Vissza