Sajtó meghívók, közlemények - Részletek


 
SAJTÓMEGHÍVÓ
2012. november 29.
Magyarországon jelenleg közel hétszáz önkéntes tűzoltó egyesület (ÖTE) működik. Az egyesület tagjai önként, fizetség nélkül, szabadidejükben működnek közre a székhelyük szerinti településen a tűzmegelőzési, a tűzoltási és műszaki mentési feladatok ellátásában. Mindezek mellett a szervezetek nagy gondot fordítanak a helyi, illetve tűzoltó hagyományok ápolására, a közösség összetartására, az utánpótlás nevelésére.
Idén is volt lehetőség, hogy az önkéntes tűzoltó egyesületekpályázzanak többek között tűzoltóik szakirányú oktatásának, technikai és védőeszközeik fejlesztésének és tűzoltógépjárműveik felújításának támogatására. A Fővárosi és a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság illetékességi területén lévő egyesületek közül 32 kapott eszközöket, amelyek tovább segítik szakszerű beavatkozásaikat. Ezeket pénteken vehetik át a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság képviselőitől.
 
A rendezvény időpontja:            2012. november 30. (péntek) 14:00
 
A rendezvény helyszíne:             1174 Budapest, Ferihegyi út 264.
 
Az eszközöket Bérczi László tűzoltó dandártábornok, országos tűzoltósági főfelügyelő és Dr. Demény Ádám tűzoltó ezredes, a Gazdasági Ellátó Központ igazgatója adja át az önkéntes tűzoltó egyesületekképviselőinek, majd tájékoztatják a sajtó megjelent képviselőit az önkéntes egyesületekkel meglévő együttműködésről, a pályázati lehetőségekről és az idei évben elnyert pályázatok részleteiről.
 
A katasztrófavédelem fontosnak tartja, hogy minél több önkéntes tűzoltó egyesület tagjai rendelkezzenek a beavatkozáshoz szükséges szakmai képesítéssel, valamint rendszeresített, bevizsgált felszerelésekkel, hiszen számtalan esetben bizonyították, hogy képesek a számukra meghatározott tűzoltási és műszaki mentési feladatokat szakszerűen, az állampolgárok biztonságát szem előtt tartva végrehajtani.
 
A fenti eseményre szerkesztőségük munkatársait ezúton is meghívom, egyben kérem, hogy az elhangzottakról a közvéleményt tájékoztatni szíveskedjenek.


Vissza