Sajtó meghívók, közlemények - Részletek


 
A tavalyi év számokban – katasztrófavédelem a megelőzés jegyében
2013. január 10.
Minden új év az előző évben történtek összegzésével és a tapasztalatok feldolgozásával indul. A 2012-es év mentő-tűzvédelmi eseményeit feldolgozó statisztikák is különböző következtetésekre juttatják a szakembereket. A tűzoltóságok életében 2012 meghatározó volt, hiszen állami irányítás alá kerültek a hivatásos önkormányzati tűzoltó-parancsnokságok, ami új hatósági és műveletirányítási szemlélet kialakításával is együtt járt. A tavalyi év és az előző évek adatainak összevetése alapján elmondható, hogy az integráció és az ehhez kapcsolódó új hatósági és műveletirányítási szemlélet beváltotta a hozzáfűzött reményeket.
Fontosabb adatok:
2012-ben a beérkező riasztásoknál kismértékű csökkenés volt tapasztalható az előző évhez képest. A tűzoltókat 2012-ben 69 ezer 387, 2011-ben 69 ezer 828 esethez hívták. A mutatók közül legnagyobb jelentőséggel a tűzoltói beavatkozásokat igénylő események során bekövetkezett halálesetek, sérülések száma bír. 2012-ben 12 százalékkal kevesebben vesztették életüket ilyen esetekben vagy azok következtében, mint az azt megelőző évben, sérüléseket pedig ugyanebben az időszakban 16 százalékkal kevesebben szenvedtek el. Ezek a számok idén tovább csökkenhetnek, hiszen az őrsprogramnak köszönhetően egyre több településen állnak készenlétben hivatásos tűzoltói erők és eszközök, így az első beavatkozók hamarabb érnek az események helyszínére.
 
Összességében ugyan csökkent a riasztások száma, azonban 2011-hez képest 18 százalékkal több esetben hívták tűzesethez a tűzoltókat. A növekedés egyértelműen a tavasszal jellemző, a száraz gazban és avarban keletkezett tüzek kiemelkedően nagy számára vezethető vissza. Mutatja ezt az is, hogy ha csak a tavaszi időszak adatait hasonlítjuk össze a korábbi év hasonló időszakának adataival, két és félszer magasabb szám a végeredmény. Annak érdekében, hogy ez a tendencia megálljon, majd megforduljon, minden eddiginél nagyobb figyelmet kell fordítani a szabadtéri tüzekkel összefüggő megelőző, tájékoztató és figyelemfelhívó tevékenységre. A katasztrófavédelem mellett a 2012-ben megalakult Országos Tűzmegelőzési Bizottság is kiemelt hangsúlyt fordít a probléma kezelésére.
 
Azt, hogy a  prevenció, azon belül is a hatósági tevékenység milyen eredményes tud lenni, bizonyítja a tény, hogy azon a két területen, amelyen komoly munkát végzett a katasztrófavédelem, látható eredményeket sikerült elérni. 24 százalékkal csökkent azoknak az eseteknek a száma, amelyeknél műszaki mentésre volt szükség, és jelentősen mérséklődött a viharokkal, esőzésekkel összefüggő beavatkozások száma is. Utóbbi a száraz időjárás mellett arra is visszavezethető, hogy tavaly a katasztrófavédelem az egész országban ellenőrizte a belterületi vízelvezetők, árkok állapotát, számba vette, hol vannak veszélyes fák vagy fasorok. Összesen mintegy 17 ezer helyszínen vizsgálódtak a szakemberek, 6200 esetben került sor valamilyen intézkedésre. Amíg 2011-ben a viharok, esőzések miatt 13 ezer 606 esetben kellett beavatkozni, addig 2012-ben erre csak 8914-szer volt szükség.
 
Jelentősen, 5,5 százalékkal sikerült csökkenteni a téves és a szándékosan megtévesztő jelzések számát is. Ez nagyban köszönhető a megyei műveletirányításban szolgálatot teljesítő kollégáknak, akik hatékonyan szűrik meg a bejelentéseket. Az automatikus tűzátjelzők hatósági ellenőrzései is javították  a mutatókat. Komoly visszatartó ereje van azoknak a tavaly életbe lépett jogszabályi módosításoknak is, amelyek lehetővé teszik, hogy a téves jelzést kezdeményező személyt a költségek megtérítésére kötelezze a hatóság, a szándékosan megtévesztő jelzést adóval szemben pedig szabálysértési eljárást indítson.
 
Összességében elmondható, hogy a megyei műveletirányítási központok hatékonyan végzik munkájukat, a tavaly bevezetett PAJZS riasztási rendszer pedig nagyon komoly támogatást jelent a döntés-előkészítésben, az erők és eszközök koordinálásában, mindez szinte valamennyi statisztikai mutatónál csökkenéshez vezetett.
 
Egyéb változásokat is hozott 2012, hiszen hatályba lépett az új katasztrófavédelmi törvény. Létrejött az egységes iparbiztonsági hatóság, amely ellátja a veszélyes üzemek és a veszélyesáru-szállítás hatósági kontrollja mellett a kritikus infrastruktúrák felügyeletét is.  Míg korábban 169 veszélyes üzem szerepelt a katasztrófavédelem nyilvántartásában, mostanra ez a szám 791-re emelkedett. A veszélyes üzemek beazonosítása és hatósági felügyelet alá vonása érdekében 1912 ellenőrzést folytattak le a szakterület munkatársai. Az elmúlt évben a katasztrófavédelem kiemelt feladata volt a veszélyes áruk szállításának ellenőrzése. A közúton (ADR) szállított veszélyes áruk ellenőrzése mellett már  a veszélyes áruk vasúti (RID) és vízi (ADN) szállításának kontrollja is a katasztrófavédelem hatósági jogköre. 2012-ben több mint 40 ezer közúti, vasúti, és vízi járműnél, valamint közel 800 telephelyen hajtottak végre ellenőrzést. Ezek során mintegy 550 járműnél és 127 telephelyen találtak valamilyen hiányosságot vagy szabálytalanságot.
 
A katasztrófavédelem rendszeresített létszáma 11 ezer 719, ebből 10 185 státus van jelenleg betöltve. Tiszthelyettesként – jelentős részük vonulós tűzoltó – 6801-en, tisztként 2905-en dolgoznak, rajtuk kívül 479 közalkalmazott és 549 közfoglalkoztatott tevékenykedett tavaly a szervezetnél. Ez az előző évhez viszonyítva a hivatásos állományt illetően közel 500 fős létszámnövekedést jelentett. A végrehajtói állomány létszámának további megerősítése és a katasztrófavédelmi őrsök ütemterv szerinti elindítása érdekében idén februárban további 200 leendő tűzoltó kezdi meg tanulmányait a modulrendszerű képzésben.
 
2012-ben egy hatékonyan működő, a szakmai igényeket támogató, egységes humánigazgatási rendszer jött létre, amelynek célja, hogy a munkavállalókról való gondoskodás országosan javuljon. A változtatások érintették a személyzeti, a fegyelmi tevékenységet, az egészségügyi, a pszichológiai és az oktatási munkát egyaránt. Az eredmény a fluktuáció lelassulása, amit egyéb tényezők is segítettek. A kormány döntése alapján több mint 7000 tűzoltó kapta meg elmaradt járandóságát, közel hétmilliárd forintot. Az elmaradás Magyarország 2004-ben történt uniós csatlakozásától halmozódott 2007-ig, ez idő alatt nem fizették ki a túlmunka után járó pénzeket. Növelte az állomány keresetét a 2012. évi adó- és járulékváltozások ellentételezésére szolgáló kompenzáció, valamint a tiszthelyettesi állományt érintően tavaly januárban bevezetett, havi 14 ezer forint kiegészítő juttatás, amelyet idén is megkapnak az érintettek. Az Erzsébet-program keretében 418 dolgozó nyert üdülési lehetőséget, közülük 149 fő esetében az igénybevételhez szükséges önerőt vagy annak egy részét a katasztrófavédelem átvállalta.
 
A beavatkozói állomány tagjainak jelentős része gépjárművezetés-technikai tréningen vett részt, mások gázipari és elektromos, vagy vasúti balesetekkel kapcsolatos helyzetek kezelésére kaptak külön képzést, év végén pedig a tűzszerészeti kiképzés is lezárult. Ezekben a speciális képzésekben azállomány több mint 3100 tagja volt érintett. Mindezen túl félezer önkéntes tűzoltó kapott műszaki kiképzést a 40 órás alapkiképzés mellett. 

Vissza