Sajtó meghívók, közlemények - Részletek


 
2013. március 16. 13:00
2013. március 16.
Folyamatosan javul az utak állapota. A Dunántúlon jelentősen mérséklődött a szél ereje, így a közútkezelő munkagépei folyamatosan és hatékonyan tudnak dolgozni az utak megtisztításán, az elzárt települések és az alsóbbrendű útszakaszok felszabadításán. A szakemberek folyamatosan dolgoznak, még most is vannak olyan települések, amelyeken szünetel az áram- vagy a vízellátás.
Közutakon megközelíthetetlen, vagy nehezen megközelíthető település még négy (Fejér, Komárom-Esztergom, Somogy és Veszprém) megyében közel 20 települést érintően van.
 
Lezárt utak is vannak az érintett térségekben: Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Pest, Somogy, Tolna, Veszprém és Zala megyékben.
 
Az áramellátás is folyamatosan kezd helyreállni. Borsod-Abaúj-Zemplén megyében 22 település, Hajdú-Bihar megyében 1 település, Komárom-Esztergom megyében 2 település, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében 76 település, Veszprém megyében 2 település érintően zajlanak még a munkálatok.
A vízszolgáltatás helyreállítása pedig már csak egy Borsod-Abaúj-Zemplén megyei településen van folyamatban.
 
Fejér megyében a főutak szombaton délelőtt felszabadultak. Továbbra is téli útviszonyokra kell felkészülniük a közlekedőknek. Ideiglenesen a 81-es főúton Magyaralmás és Söréd között műszaki mentések miatt még kisebb fennakadásokra lehet számítani.
 
Komárom megye déli részén a megyei védelmi bizottság döntése alapján még öt járás területén – Kisbér, Komárom, Oroszlány, Tata és Tatabánya – van érvényben közlekedési tilalom.
Az M1-es autópálya Hegyeshalomig tartó pályaszakasza járható, és bár a másik pályatesten is elindult a forgalom, ott a tűzoltók még műszaki mentéseket hajtanak végre, valamint az útfelület síkosságmentesítését végzik a szakemberek.
 
Kérjük a lakosságot, hogy folyamatosan kísérjék figyelemmel a hatóságok közleményeit! Tájékozódjanak a katasztrófavédelem országos és megyei honlapjain.

Vissza