Sajtó meghívók, közlemények - Részletek


 
Káresetek országszerte
2013. március 22.
A viharos erejű szél három megyében összesen több mint tizenötezer fogyasztónál okozott áramkimaradást, országosan pedig a katasztrófavédelem tűzoltó egységei a mai napon összesen közel százötven műszaki mentést hajtottak végre. A legtöbbször útra, villanyvezetékre dőlt fákat kellett eltávolítaniuk a kiérkező tűzoltóknak. A megyei műveletirányítási központokba jelenleg is folyamatosan érkeznek a lakossági bejelentések.
Szabolcs-Szatmár-Bereg
A megyében kora délután harminckét településen közel tizennégyezer fogyasztónál és 274 transzformátormál nem volt áram. Ennek oka leggyakrabban a vezetékek szakadása, az oszlopok kidőlése, de olyan is volt, ahol a szigetelést kezdte ki a korábban erős szél. Az áramszolgáltató több mint másfélszáz szakembere dolgozik a problémás településeken, a nap végére minden fogyasztónál visszaállítják a szolgáltatást. Szabolcsban már nem hullik csapadék, a hőmérséklet +1 és +4 °C között alakul. A szél közepes erejű, de időnként viharos széllökések is előfordulnak. A megyében a vihar miatt hat esetben kidőlt fa eltávolításához, három esetben pedig megrongálódott tető miatt hívták a tűzoltókat.
 
Borsod-Abaúj-Zemplén
Az esőzés és a havazás a megyében elállt. A viharos északi szél a megye nyugati részén már mérséklődött, a keleti oldalon, főleg a Bodrogközben még előfordulnak viharos széllökések. A megyében a lakosság alapellátása mindenhol zavartalanul biztosított, a téli időjárás miatt forgalomkorlátozás nincs, az út- és látási viszonyok jók, az utak hómentesek. Szünetel viszont az áramszolgáltatás Karcsán ötszázhatvan fogyasztónál, a hibák kijavításán a szolgáltató folyamatosan dolgozik. Cigándon pedig hétszázötven háztartásban aggregátorok biztosítják az áramot. A szeles időjárás a tűzoltóknak is adott munkát, nyolc esetben kidőlt fákat távolítottak el, egy alkalommal pedig egy, a szél miatt megdőlt támfal aládúcolását végezték.
 
Hajdú-Bihar
Nem sokkal éjfél előtt citromsárga riasztást adott ki a meteorológiai szolgálat Hajdú-Bihar megye északi részére. A széllökések fákat döntöttek ki, az erős széllel párosuló havazás pedig a közlekedést nehezítette. Az ilyenkor szükséges előkészületeket a megyei védelmi bizottság megtette, de szerencsére az időjárás nem okozott olyan károkat, amelyek miatt emberek kimentésre lett volna szükség. A megyei katasztrófavédelem egységeinek főként leszakadt faágak, kidőlt fák adnak feladatot. A délelőtt folyamán a viharos szél több településen, például Bihardancsházán, Bihartordán, Debrecenben, Hajdúnánáson, Nagyrábén, Nyíradonyban és Hajdúböszörményben okozott áramellátási zavarokat. A szolgáltató a hiba kijavítását azonnal megkezdte, a problémát elhárította. Kora délután az áramkimaradás még körülbelül ezerötszáz fogyasztót érintett Debrecenben, Hajdúdorogon, Hajdúnánáson, Nyíradonyban, Bihartordán és Fülöpön.
 
 
Pest
A viharos időjárás miatt a Pest megyei katasztrófavédelem ötvenöt tűzoltója tevékenykedett megállás nélkül az elmúlt másfél napban. Összesen tizenkilenc olyan esethez riasztották a megyei tűzoltó egységeket, ahol az erős szél és a felázott talaj miatt fák dőltek ki. Szentendrén, Tökölön, Dabason, Tárnokon, Csomádon és Páty határában fák és ágak zuhantak az úttestre, több esetben is elektromos vezetéket és távközlési kábelt szakítva le. A tűzoltók motoros láncfűrész segítségével szüntették meg a forgalmi akadályokat. Taksony, Diósd, Martonvásár és Érd területén lakóházak tetejét, illetve kerítéseket érintett a káreset, veszélyeztetve ezzel a lakosságot és az épületeket. Gödöllőn a HÉV sínére is dőlt egy fa, ami akadályozta a vasúti közlekedést. A mentés idejére a Budapest felé vezető forgalmat leállították. A megye valamennyi kistérségében első fokú riasztás volt érvényben, mivel a széllökések meghaladták a 80 km/órát
 
Főváros
A fővárosra lecsapó viharos erejű szél reggel óta ad munkát a tűzoltóknak. Délig több mint tizenöt helyszínre vonultak a rajok. A Kerepesi úton egy óriás reklámtáblát szakított le, a VII. kerületi Nagydiófa utcában és a II. kerületi Retek utcában pedig ház tetejét borító bádoglemezt tépett föl az erős szél. A XI. kerületben egy személygépkocsira dőlt fa: az öles fát az egység motoros fűrésszel darabolta fel. A város több pontján tetőcserepet, kisebb-nagyobb, életveszélyt jelentő fát, faágat kellett eltávolítani. Az I. kerületi Csalogány utcában, egy hirdetőoszlop életveszélyesen megdőlt. Ahhoz, hogy a veszélyt a tűzoltók elháríthassák, az igazgatóság speciális műszaki szállító járművének kellett a parkoló autókat áthelyezni, a daru csak így tudott odaférni és megemelni a megdőlt oszlopot.
 
Zala
Alsópáhok külterületén a légkábelre a viharos szél fát döntött. Miután az elektromos szolgáltató szakemberei a vezetéket leszakaszolták, a keszthelyi hivatásos tűzoltók a műszaki mentést végrehajtották. 
 
Fejér
A viharos erejű szél Fejér megyében is több alkalommal fákat csavart ki. A katasztrófavédelem hivatásos tűzoltó egységeinek segítségét legtöbbször Székesfehérváron kérték. A Várkörúton egy 10-12 méter magas fa egy elhagyatott, romos épületnek dőlt. A Poprádi utcában egy nagyméretű tuját fordított ki a szél a földből, amely a villanyvezeték felé dőlt. A Seregélyesi úton egy hirdetőtábláról körülbelül két négyzetméteres lemezdarab lógott, amely a gyalogosokat veszélyeztette. A Széchenyi úton egy lakóépület homlokzatáról két helyen vakolat esett a járdára. A megrongálódott lemezt a tűzoltók távolították el. A bicskei önkormányzati tűzoltók Alcsútdoboz és Etyek között avatkoztak be, ahol két alkalommal fa dőlt az útra.
 
Csongrád
Kora reggel Csongrádon az Öregszőlők területén egy úttestre dőlt fát aprított fel és takarított el az útról el a helyi tűzoltóegység, reggel nyolc órakor pedig az újszegedi Derkovits fasorban dőlt úttestre egy tízméteres fa, amelyet a megyeszékhely egység távolított el.
 
 
 
 
Vas
Vas megyében a kora délutáni órákban mérsékelt szél fújt. A légmozgás miatt egy esetben volt szükség tűzoltói beavatkozásra, Borgátán egy nagyjából tizennégy-tizenöt méteres fenyő megdőlt, veszélyeztetve egy lakóházat. A tűzoltók a fát kivágták.
 
Jász-Nagykun-Szolnok
A péntek reggel intenzív hóesést hozott a megyében. A havazás azonban gyorsan elállt, és az utakról is eltűnt a hó, délelőttre szárazak, jól járhatóak voltak. Tiszafürednél reggel negyed kilenckor baleset történt, a 33-as úton az 55-56-os kilométerszelvénynél egy autó a havas úton kisodródott a kanyarban és árokba hajtott. A személygépjármű vezetője nem sérült meg, a tűzoltók az autót kihúzták az árokból, a mentés idején félpályás útzár volt érvényben.
 

Vissza