Sajtó meghívók, közlemények - Részletek


 
Havazás és áradó folyók
2013. április 03.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat hajnalban hófúvás miatt elsőfokozatú (citrom) riasztást adott ki Vas és Zala megyére, Győr-Moson-Sopron nyugati részére, valamint Veszprém megye magasabban fekvő területeire, mivel ezeken a területeken hótorlaszokat emelhet a viharos szél, Magyarország főként északkeleti részére pedig figyelmeztető előrejelzést bocsátott ki, mert elsősorban Szabolcs-Szatmár-Bereg, Hajdú-Bihar és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében összességében 15-20 millimétert meghaladó csapadék, leginkább eső hullhat. A prognózis szerint a Dunántúl nyugati harmadán további havazás valószínű, hat centiméter friss hólepel hullhat, ami az alacsonyan fekvő helyeken napközben olvadni fog. Az erős, néhol viharos, akár 60-70 km/h lökésekkel kísért északi, északnyugati szél délelőtt helyenként hófúvást okozhat, késő délutántól, estétől lassan mérséklődik a légmozgás. Ma reggel és este nyugaton talaj menti fagyra lehet számítani.
A szélsőséges időjárás által érintett megyékben útnak indulók tájékozódjanak az előrejelzésekről és az utak állapotáról, és kövessék figyelemmel a hatóságok tájékoztatóit. Csak a téli időjárásnak megfelelően felkészített járművel induljanak el, valamint lassabb haladásra és fennakadásokra is számítsanak.
 
A magyarországi folyószakaszokon jelenleg 1491 kilométer hosszon – Túr, Lónyai főcsatorna, Tarna, Hármas-Körös, Rába, Mura – elsőfokú, 542 kilométer hosszon – Kraszna, Takta, Sajó, Hortobágy-Berettyó, Berettyó, Sebes-Körös, Ipoly – másodfokú, 351 kilométer hosszon – Zagyva, Hortobágy- Berettyó, Fekete-, Fehér- és Kettős-Körös, Zala – harmadfokú árvízvédelmi készültség van érvényben.
 
Öt megye 11 településén árvízi, 15 megye 48 településén belvízi védekezést folytatnak, a belvízzel elöntött terület nagysága országosan 155 ezer hektár, több, mint két nappal ezelőtt. Tizenkét vízügyi igazgatóság területén 15 szakaszon elsőfokú, 46 szakaszon másodfokú, kilenc szakaszon pedig harmadfokú belvízvédelmi készültség van.
Este háromnegyed 11 órakor a Sajó folyó áradása miatt a 36107. számú út Kesznyéten és Sajóörös közötti szakaszán teljes útzárat rendeltek el.
 
Zala megye területén a tegnap még váltakozó intenzitású és állagú csapadék a hajnali órákra havazásba fordult és intenzívebbé vált. Mindeközben az elmúlt napok csapadékos időjárása újabb árhullámot indított a zalai vízfolyásokon úgy, hogy a Zalán a három nappal ezelőtt kialakult árhullám még le sem vonult teljesen.
A Zalán levonuló korábbi árhullám már a folyó alsó szakaszánál halad. A Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság harmadfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el itt a tegnapi nap folyamán. Szerda reggel hat órakor  Zalaapátinál már 394 centimétert mutatott a vízmérce, de tegnap déltől ma reggelig Zalalövőnél, tehát a Zala felső szakaszán is újabb árhullám indult a folyón lefelé ötven centiméteres vízszintemelkedéssel.
Az áradás mellett a havazás is gondokat okoz a megyében. A hajnali óráktól lehullott 5-10 centiméter hótakaró miatt a főutak latyakosak, a mellékutak hókásásak vagy havasak. A havazást erős, 20-40 km/h sebességű szél kíséri. Egyelőre lezárt út, vagy útszakasz nincs a megyében. A kialakult útviszonyok miatt a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság műveletirányító ügyeletére már több olyan segélyhívás is érkezett, amelynek nyomán tűzoltói beavatkozásra, többnyire műszaki mentésre volt szükség. Eddig jellemzően elakadt kamionokat, illetve árokba csúszott tehergépkocsikat kellett menteni, de riasztották a tűzoltókat kidőlt fák miatt is.
Kedden az esti órákban a jelentős mennyiségű csapadék következtében a Lendvadedesen lévő víztározó gátfala meglazult. Annak érdekében, hogy a tározóban lévő nagy mennyiségű víz kiömlését megakadályozzák, a gátat az éjszaka folyamán mintegy 200 köbméter törmelékkel megerősítették.
Ezek főként fakidőlések, a havas, csúszós úton elakadt kamionok voltak. Személyi sérüléssel járó baleset szerencsére nem történt.
 
Kedd reggel nyolc órától megkezdődött a védekezés Nógrád megyében Ludányhalászi településen, ahol jelentős mértékben megemelkedett a belvíz szintje, és emiatt harmadfokú belvízvédelmi készültséget rendeltek el. A védekezést homokzsákos zsilipmegerősítéssel és nagy teljesítményű átemelő szivattyú segítségével végzi a helyszínen hat ember. Tegnap délután öt óra óta az Ipoly kilenc centimétert apadt Ipolytarnócnál, de a harmadfokú készültséget még nem vonták vissza. Két centimétert emelkedett ugyanakkor a folyó Nógrádszakálnál és Balassagyarmatnál, a mérési pontokon továbbra is másodfokú árvízvédelmi készültség van érvényben. A Zagyván elsőfokú a készültség, a patak szintje a Nemti-Dorogházai szakaszon negyven centimétert emelkedett tegnap késő délután óta, ötvenhárom centimétert pedig Pásztónál. Csökkent a víz szintje ugyanakkor Maconkánál.
 
Tegnap este 18 órakor másodfokú készültséget rendeltek el a Rába egyes Győr-Sopron megyei szakaszaira. Mindeközben az Országos Meteorológiai Szolgálat citromsárga riasztást adott ki a megye Sopron-fertődi, kapuvári és csornai kistérségére. Ezeken a helyeken gyenge hófúvásra lehet számítani, a friss hóval fedett területeken a szél alacsony hótorlaszokat emelhet. Jelenleg valamennyi út járható, a közút munkagépei dolgoznak az utak síkosságmentesítésén.
A megye katasztrófavédelmi igazgatóságának műveletirányítási ügyeletére hat bejelentés érkezett, jellemzően lakóépületek pincéjébe betört víz eltávolítását kérték a tűzoltóktól, a munkálatokban az önkéntes tűzoltó egyesületek is részt vettek.
 
A folyamatos esőzés miatt az éjszaka folyamán ismét emelkedésnek indult a Baranya csatorna és a Völgységi patak vízszintje. A Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Dombóvári Katasztrófavédelmi Kirendeltségének vezetője az érintett helyeket bejárta, a kritikus pontokon folyamatos figyelőszolgálat működik. A Baranya csatorna Sásdnál már apadásnak indult.
A megye tűzoltói a tegnapi nap folyamán nyolc műszaki mentéshez vonultak, hat alkalommal belvíz szivattyúzásán dolgoztak. A dombóvári és a paksi katasztrófavédelmi kirendeltség tegnap összesen három helyszínen tartott polgári védelmi helyszíni szemlét üregek beszakadása, illetve lösz partfalomlás miatt. 
Baranya megyében a Dráva mentén 154,80 négyzetkilométer területen rendeltek el tegnap elsőfokú belvízvédelmi készültséget. A felső talajrétegek telítettek, ezért az elmúlt hétvégén lehullott csapadékot már nem képesek elnyelni. A hétvégi esőzések következtében egyre több településen okoz gondot a magas talajvízszint. A katasztrófavédelem tűzoltóegységei a tegnapi nap során Hetvehely, Mánfa, Szigetvár és Bodolyabér településeken szivattyúztak vizet pincékből és családi házak alagsorából.
A Zagyva szentlőrinckátai, és az Ipoly ipolytölgyesi szakaszán éjszaka tovább csökkent a víz szintje, az árvízvédelmi készültség továbbra is másodfokú, így Pest megye katasztrófavédelmi egységeinek nem kellett az ár- és belvízi helyzet miatt beavatkozniuk.
 
 
 
Békés megyében a Fehér-Körösön este 23 óra után harmadfokúra emelték az árvízvédelmi készültséget, a Hortobágy-Berettyón jelenleg is a második fokozat van érvényben. A megyében az elmúlt éjszaka folyamán nem kellett a tűzoltóknak az ár-és belvízi helyzet miatt beavatkozniuk.
 
Veszprém megye nyugati részén reggel óta havazik. Reggel hét óráig a katasztrófavédelem tűzoltó egységeit két  műszaki mentéshez riasztották Pápa és Ajka körzetében. Az előrejelzések szerint a megyében éjfélig további 20 milliméter csapadék eshet, amelyből 10 centimétert meghaladó hó is lehet. A megerősödő szél a hóval fedett területeken alacsony hótorlaszokat emelhet. Talaj menti fagyokra is lehet számítani, ami megnehezítheti a közlekedést az utakon.
 
Jász-Nagykun-Szolnok megyében a katasztrófavédelem megelőző lépésként több mint tízezer homokzsákot osztott szét, gyarapítva ezzel az induló készleteket. Nyúlgátat egyelőre csak a jászberényi hűtőgépgyári szakaszon kellett építeni. A Hortobágy-Berettyón harmadfokra emelték a védekezési fokozatot.
 
A védekezési és megelőzési munkálatokban összesen 940 ember vesz részt a vízügy, a katasztrófavédelem, az önkormányzati és önkéntes tűzoltók, az önkormányzatok és a közút, valamint az önkéntesen segítő állampolgárok részéről, 246 technikai eszközzel dolgoznak, 189 szivattyút működtetnek és 3757 homokzsákot helyeztek ki az ár- és belvízi védekezés során.
 
 
 

Vissza