Sajtó meghívók, közlemények - Részletek


 
Még mindig bőségesen adnak munkát vizeink
2013. április 08.
Továbbra is igen nagy területek vannak az országban belvízzel elöntve, számos folyón pedig az árvízvédelmi készültség legmagasabb fokozata van érvényben. Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint a mai napon akár órákon át napsütésre lehet számítani, jelentősebb csapadékra nem kell készülni.
Eddig példa nélküli mennyiséget, 750 ezer köbméter vizet vezettek ki a vízügy szakemberei gravitációsan az elmúlt 24 órában a Hortobágy-Berettyóból. Mindezt a Nagykunsági-főcsatorna keleti és nyugati-ága teszi lehetővé, a többletvizet ezeken keresztül juttatják a Hármas-Körösbe. Szintén a naponta kétmillió köbméter belvizet befogadó Hortobágy-Berettyó tehermentesítése érdekében 1,3 millió köbméter távozik a folyóból a mezőtúri árvízkapunál  beüzemelt összesen 30 szivattyúnak, valamint a Nagyiváni tározóba történő, ugyancsak szivattyús vízbevezetésnek köszönhetően. Éppen ebben a térségben, Karcag, Kisújszállás és Mezőtúr körzetében a legnehezebb a belvízi helyzet, több mint 31 ezer hektár áll víz alatt.
A védekezési munkákra tekintettel korlátozzák a közlekedést a Tisza töltésein,
a kirendeltségek szakemberei folyamatosan szemléznek.
 
A lehullott nagyobb csapadékmennyiség és a területen található hómennyiség együttes hatása miatt a Marcal vízfolyáson jelentős vízszintemelkedés következett be. A Marcal Veszprém megyében Egyházaskesző térségben kilépett a mederből és Marcaltő települését veszélyezteti. A Marcaltői övcsatorna Malomsok felé viszi a vizet, amely belterületeket veszélyeztet, de elöntés fenyegeti a Pápa-Győr vasútvonalat is. Homokzsákolás és pallózási munkálatok zajlanak a Marcal bal partján, az ötszáz méteres védvonalon eddig 23 ezer homokzsákot építettek be. Reggel óta újabb 250 ember dolgozik a gátak megerősítésén. A megyében annyit javult a helyzet, hogy emiatt már csak két utat tartanak zárva.
 
Csongrád megyében ma délelőtt a makói Hosszú utcába riasztották a hagymaváros hivatásos tűzoltóit, ahol a belvíz lakóingatlant veszélyeztetett. Az egység szivattyúval távolította el a vizet.
A megyében hét településen zajlik belvíz elleni védekezés,  hat településen elsőfokú a készültség, ennél magasabb fokozat már csak Székkutason van érvényben.
 
Változatlanul harmadfokú készültség van érvényben Békés megye valamennyi folyóján, így a Berettyón, a Hortobágy-Berettyón, a Hármas-Körösön, a Kettős-Körösön, a Sebes-Körösön, a Fekete-Körösön és a Fehér-Körösön is.
Jelenleg is tizennégy önkormányzat tart fenn belvízvédelmi készültséget a megyében, négy településen másodfokú a készültség, tíz településen pedig a legalacsonyabb fokozat van érvényben, tűzoltói beavatkozásra ár- és belvíz miatt ma még nem volt szükség.
 
Hajdú-Bihar megyében több mint 35 ezer hektár áll belvíz alatt, eltávolítása érdekében 23 szivattyútelepet működtetnek folyamatosan, csak a tegnapi napon több mint négymillió köbméter vizet emeltek át. Debrecenben három helyen folynak vízeltávolítási munkálatok. A belvízvédelmi készültségi fokozatot Csökmőn és Újtikoson elsőfokúra változtatták.
 
A Fejér megyei Kulcs Duna-parti löszfaláról újabb területen omlott le a föld. A Deák Ferenc utca és a Temető utca között a talajcsúszás miatt akácfák fordultak ki a földből. Az érintett területen lévő ingatlanokban 2010 óta nincs közműellátás és a lakhatás sem engedélyezett. A kifordult fák ágai két épületet veszélyeztetnek. A negyvenöt foknál jobban megdőlt, nagyobb súlyú akácokat a katasztrófavédelem dunaújvárosi hivatásos tűzoltó egységei a gyökérzet fölött kivágják.
 
Kis mértékben ugyan, de emelkedett a Marcal vízszintje a Győr-Moson-Sopron megyei Mórichidánál is, apad azonban a folyó vízét befogadó Rába. A megyében sehol nincs elsőfokúnál magasabb árvízvédelmi készültség. A megyében is nagy terület, több mint 18 ezer hektár van belvíz alatt.
 
Változatlanul megelőző jellegű belvízvédelmi munkálatok zajlanak a Pest megyei Bugyi településen. Készültséget ugyan nem rendeltek el, de az önkormányzat szivattyúval végzi a szikkasztó árkok víztelenítését és a csatornák tehermentesítését. A mai napon nem volt még szükség a katasztrófavédelem beavatkozására belvízzel kapcsolatban.
 
Heves megyében jelenleg egy-egy helyen van másodfokú ár-, vagy belvízvédelmi készültség, a belvíz miatt leginkább érintett településen, Nagyfügeden két szivattyúval emelik át a vizet. Összesen két településen kell védekezési munkálatokat folytatni.
 
Folyamatosan apadnak Nógrád megye vízfolyásai, Ipolytarnócon már csak kettes fokozatú árvízvédelmi készültséget tartanak fenn. Nem változott a helyzet Ludányhalászinál, ott továbbra is harmadfokú belvízvédelmi készültség mellett, folyamatosan üzemeltetik az átemelő szivattyút.
 
Tovább apadt a Vas megyei folyók és patakok vízszintje, így a Marcal is Karakónál és Mersevátnál. A Répce vízszintjét Tompaládonynál és Górnál lassú apadás, illetve stagnálás jellemzi, mindkét ártéri vízmérce alapra állt vissza. Ma délelőtt tűzoltói beavatkozásra nem volt szükség a megye területén.

Vissza