Sajtó meghívók, közlemények - Részletek


 
Figyelőszolgálat, készenlét a Dráván és a Fekete-vízen
2014. szeptember 19.
A Vas, Zala, Somogy és Baranya megyében zajló védekezési feladatokat továbbra is a Sellye központtal működő Régiós Irányító Törzs koordinálja. Baranya megye kivételével már mindenhol figyelőszolgálat működik, a Dráván a katasztrófavédelem drónnal folytatott felderítést.
A Murán ma reggel már csak figyelőszolgálat működött segédgátőrök bevonásával, a folyó Letenyénél apad. A vízügy közmunkásai és a települések közcélú foglalkoztatottjai az ideiglenes védműveket bontják, ez a munka több napig is eltarthat. A katasztrófavédelem a váratlan helyzetekre felkészülve ötezer homokzsákot, négyszáz fáklyát és húsz mellescsizmát tart készenlétben arra az esetre, ha változna a helyzet.


A Zala megyébe vezényelt négy terepmentesítő gépjármű Letenye vonzáskörzetében befejezte a mentesítési feladatokat, várhatóan a mai napon Lentiben is végeznek a fertőtlenítéssel és mentesítéssel.


A Dráva Baranya megyei szakaszán továbbra is több helyen működtetnek figyelőszolgálatot. Ahol azt tapasztalják, hogy a gát átázott, felpuhult, esetleg szivárog, a katasztrófavédelem gyorsreagálású egységei azonnal beavatkoznak a kihelyezett, előre megtöltött homokzsákokkal.


A Régiós Irányító Törzs a Dráván azonosította, melyek a Drávaszabolcsi-öblözet veszélyeztetett települései, és megvizsgálta az Oldi-öblözetet is. A felderítésben a HUNOR hivatásos mentőszervezet 22 fős alegysége is részt vett, csónakokkal járták be az érintett részeket. A tapasztaltak szerint Alsószentmárton, Drávaszabolcs, Gordisa, Kásád, Matty és Old településeken van szükség a legnagyobb odafigyelésre. A törzs döntése alapján a Dráva menti töltéseken nem lehet teherautóval közlekedni, a Fekete-víz menti töltésekre pedig semmilyen járművel nem lehet felhajtani. A Fekete-víz jobb partjának egy részén a figyelőszolgálat úgynevezett felpúpozódást tapasztalt, ezért a helyi vízügyi irányító szakember fokozott felügyeletet rendelt el. A gyors reagálás érdekében ötezer homokzsákot töltöttek meg és helyeztek el az erre kijelölt területen, a szállításhoz két gépjármű áll folyamatosan készenlétben.


Az Adyligeti Rendészeti Szakközépiskola hallgatóit csütörtökön éjjel a szegedi iskola diákjai váltották, most már ők látnak el védekezési feladatokat a térségben: csaknem háromszázötven középiskolás lát el figyelőszolgálati, segédgátőri feladatokat. Az elmúlt időszakban összesen négyszázötvenöten vettek részt az árvízi védekezési feladatokban.


 

Vissza