Sajtó meghívók, közlemények - Részletek


 
MEGHÍVÓ
2014. október 16.
Magyarország hivatalos mentőcsapata, a HUNOR Hivatásos Mentőszervezet két évvel ezelőtt szerezte meg az ENSZ INSARAG irányelvek szerinti, nehéz kategóriájú városi kutató-mentő minősítését. A katasztrófavédelem akkor azt vállalta, hogy 2014 végére a mentőcsapat három váltás kiképzett állománnyal rendelkezik majd. A csapat a tavalyi és az idei bővítéssel maradéktalanul elérte a szükséges létszámot. A HUNOR harmadik generációja nemzeti minősítő gyakorlaton bizonyítja, hogy elsajátította a kutatás-mentés nemzetközileg alkalmazott fogásait. A gyakorlaton román és bolgár mentőegységek is részt vesznek. A HUNOR mentőszervezet eddig négy éles bevetésen vett részt: a tavalyi dunai árvíz, a 2013 augusztusi Tímár utcai robbanás, valamint az idei szerbiai és a szeptemberi Dráván lezajlott árvízi védekezés idején.
A gyakorlat helyszíne: Hajdú-Bihar Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Hajdúszoboszlói Katasztrófavédelmi Kiképző- és Raktárbázisa (4200 Hajdúszoboszló, Tessedik Sámuel u. 6.)
 
A gyakorlat időpontja: október 16-19.
 
A sajtótájékoztató időpontja október 18. 11:00. A dinamikus bemutatót követően dr. Bakondi György tű. altábornagy, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főigazgatója tájékoztatja a sajtó képviselőit a gyakorlat céljáról és annak részleteiről.
 
A 36 órás terepgyakorlat zárásaként október 19-én, vasárnap 10:00-kor a HUNOR Hivatásos Mentőszervezet újoncai ünnepélyesen esküt tesznek. Az ünnepségen a HUNOR tagjai számára dr. Góra Zoltán tű. dandártábornok, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főigazgató-helyettese emléklapot ad át.
 
A fenti eseményekre szerkesztőségük munkatársait ezúton is meghívjuk,
egyben kérjük, hogy arról a közvéleményt tájékoztatni szíveskedjenek.
 
További információért Hajdu Márton tű. őrnagyot, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivőjét hívhatja a 0620/669-36-13-as számon.

Vissza