Sajtó meghívók, közlemények - Részletek


 
Ár- és belvíz elleni védekezés
2011. január 18.
Január 17-én az ország egyes területein kialakult árvíz-, és belvíz veszélyeztetettség miatt 12 megyében 245 településen folyt ár-, vagy belvízvédelmi tevékenység, a védekezésben 2044 fő 504 szivattyúval vett részt. A belvíz miatt tegnap négy megyében (Bács-Kiskun megyében 2 fő, Pest megyében 8 fő, Hajdú-Bihar megyében 1 fő, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében 10 fő) kellett kitelepíteni újabb 21 embert, így a kitelepítettek száma jelenleg is 250 fő. A lakosság ellátása minden településen biztosított, közüzemi kimaradás nem történt.
A Vízügyi és Környezetvédelmi Központi Igazgatóság ügyeletének tájékoztatása szerint a belvízzel elöntött területek nagysága kismértékben csökkent, jelenleg 370.800 hektár, ebből 203.200 hektár vetés-szántó.
Január 17-én folyóink fővédvonalain 1429 km hosszon volt árvízvédelmi készültség, ami az előző naphoz képest kis mértékben csökkent. (Január 16-án ez az adat 1478 km volt.)
-           III. fokú készültség volt 113 km hosszon, a Hortobágy-Berettyó felső szakaszán, valamint a Duna Vének-Dunaremetei szakaszán, a Sajó Bánréve-Felsőzsolcai és a Miskolc-Sajópüspöki szakaszán;
-           II. fokú készültség volt 30 km hosszon, a Mosoni-Dunán Vének-Dunaszentpáli szakaszán; 
-           I. fokú készültség volt 1286 km hosszon, a Dunán (Rajka és Dunaremete, ill. Almásfüzitő és Komárom között és a fővárosi szakaszán), a Rába torkolati szakaszán; a Tiszán (Kisköre és a déli országhatár között), a Lónyay-főcsatornán, a Krasznán, a Zagyván, a Berettyó és a Sebes-Körös alsó szakaszán, valamint a Hármas-Körösön.
A Duna fővárosi szakaszán 652 cm-es volt tegnap a vízállás. A Fővárosi Csatornázási Művek szakemberei 13 árvízvédelmi zsilipet lezártak, az átemelő szivattyúk pedig folyamatosan működnek. A fővárosi rakpartok egyes szakaszait már a tegnap délutáni órákban lezárták.
 
A Győr-Moson-Sopron és a Komárom-Esztergom Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságok, valamint a Fővárosi Polgári Védelmi Igazgatóság megerősített ügyelettel látja el feladatait felkészülve a dunai árhullámra.
 
Bács-Kiskun megyében a belvízzel veszélyeztetett területeken összesen 207 fő védekezik, 48 munkagéppel és 47 szivattyúval. Az elöntött terület nagysága 46.900 hektár. Egy vízgazdálkodási társulat egy nagy teljesítményű szivattyút telepített a Gátér és Pálmonostora közötti közút mellé, Csikósjárás település víztelenítésére.
Baranya megyében Magyarbóly község egyes területein a kertekben - kb. 5-6 hektáron - 10-50 centiméter belvíz található, amelynek a levezetésére a vízelvezető árkokat építik kotrógép segítségével.
Békés megyében 22 településen folyik védekezési munka, melynek során 71 közmunkás és  203 vízügyi szakember dolgozik 59 szivattyú bevetésével.
Borsod-Abaúj-Zemplén megyében 13 településen folyik belvízi védekezés, a munkálatokban 141 ember vesz részt, 19 szivattyú alkalmazásával.
Csongrád megyében 37 településen folyik belvízi védekezés, 64.200 hektár a belvízzel borított terület nagysága. A munkákban összesen 438-an vesznek részt 92 szivattyú alkalmazásával.
Fejér megyében a belvízi károk elhárítására 6 településen folyik védekezés, amelyet 28 közmunkás 8 szivattyúval végez.
Hajdú-Bihar megyében 26 településen folyik belvízi védekezés. A munkákban összesen 258-an veszenk részt, 39 szivattyú igénybevételével. 12 településen I., 12 településen II., 2 településen pedig – Báránd és Tetétlen - III. fokú készültség van érvényben. Az elöntött terület nagysága45 700 hektár.
Heves megyében 10 településen folyik belvízi védekezés 38 emberrel és 12 szivattyú alkalmazásával. Az elöntött külterület nagysága meghaladta a 7000 hektárt.
Jász-Nagykun-Szolnok megyében 23 településen folyik belvízi védekezés. A kirendeltség- és irodavezetők folyamatos koordinációja mellett többségében 76 önkormányzati közmunkás végezte feladatát, 82 szivattyúval.
Komárom-Esztergom megyében 2 településen folynak védekezési munkálatok.Nyergesújfalu településen belvíz megelőzése érdekében 2 automatikus üzemű szivattyú működik szakaszosan.
Pest megye területén 32 települést veszélyeztetett a belvíz, - 6 településen I. fokú-, 10 településen II. fokú-, 9 településen III. fokú készültségi fokozat van elrendelve - a védekezési munkálatokban összesen 106-an vettek részt 70 szivattyú alkalmazásával.
Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében 45 településen folyik védekezés, ahol összesen 446 ember dolgozott, 60 szivattyú és 22 egyéb technikai eszköz bevetésével.
 
 


Vissza