Szervezetünk hírei


Évértékelő tiszti értekezlet Debrecenben
2013. február 25. 16:54
Évértékelő tiszti értekezlet Debrecenben Hajdú-Bihar megye katasztrófavédelmének életében a tavalyi évben bekövetkezett szervezeti és strukturális változások, valamint a végrehajtott feladatok értékélésére került sor február huszonötödikén Debrecenben. A megyeházán megtartott rendezvényen részt vett az országos katasztrófavédelmi főigazgató és a megyei kormánymegbízott is.
Az értekezletet Dr. Bakondi György tű. altábornagy, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főigazgatója nyitotta meg, köszöntve a hivatásos állomány tagjait. A megnyitót követően Kovács Ferenc tű. dandártábornok, megyei katasztrófavédelmi igazgató évértékelése következett. Ebben kiemelte, hogy a múlt évben bekövetkezett változásoknak egy példátlan szemléletváltással is együtt kellett járniuk ahhoz, hogy egy erős és egységes katasztrófavédelmi szervezet jöhessen létre.
 
Hajdú-Bihar megye katasztrófavédelmi vezetője beszélt többek között a tűzoltóságok állami irányítás alá kerüléséről, az őrsprogramról, amelynek keretében Hajdúszoboszlón, Nyíradonyban és Hajdúböszörményben hoztak létre katasztrófavédelmi őrsöket, utóbbi kettőt ez év januárjában. A tábornok szólt a polgári védelmi tevékenységről, a műveletirányítás átalakulásáról, valamint a hivatásos állomány középpontba állításáról. Ennek egyik mérföldköve volt a Debrecenben áprilisban átadott területi egészségügyi, pszichológiai és munkabiztonsági ellátó központ kialakítása. Kovács Ferenc elmondta, az elért eredmények mindenképpen pozitív jövőképet festenek, de sok feladat áll még az igazgatóság előtt. Ezek közül kiemelte a magas szintű munkavégzést, a csapatépítés fontosságát, valamint a mindennapi teendők hatékony elvégzését.
 
Ezt követően Bakondi György összegezte az országos szinten elvégzett feladatokat. Mint fogalmazott, minden szervezet életében fontos, hogy visszatekintsen és értékelje önmaga teljesítményét, 2012 nagy volumenű változásai miatt ez pedig a katasztrófavédelem számára még fontosabb. A főigazgató beszélt a jelentős minőségi változások miértjeiről és arról, hogy a katasztrófavédelem egy olyan rendszer, amely csapatban dolgozik a baj óráiban, ezért nagyon fontos, hogy a társszervekkel megfelelő és hathatós együttműködés alakuljon ki minden megyében. Az altábornagy utalt az elmúlt évek szomorú eseményeire, a West Balkán-tragédiára, a borsodi árvízre, a vörösiszap-katasztrófára és leszögezte, azok soha többé nem ismétlődhetnek meg. Bakondi György kiemelte, a megfelelő együttműködésnek köszönhetően az elmúlt hónap téli időjárása mellett is sikerült Zala, Vas és Győr-Moson-Sopron megyékben a katasztrófahelyzeteket megelőzni.
 
Mindezek után a BM OKF vezetője beszélt a küszöbönálló feladatokról, amelyek közül kiemelkedik az ár- és belvíz elleni felkészülés. Ebben, fogalmazott a tábornok, a járási hivatalvezetők mint a helyi védelmi bizottságok elnökei kiemelt feladatot kapnak. Az árvíz elleni védekezést Bakondi György elsősorban műszaki kérdésnek nevezte, hozzátéve, hogy ezen a területen a katasztrófavédelem már megtette a kellő előkészületeket. Példaként a mederkotrást, az árterek megtisztítását, a gátak megerősítését, a borsodi és Tisza menti víztározók kiépítését, az elöntési tervek elkészítését, a tartalékkészletek felmérését említette.
 
Előadása végén az országos katasztrófavédelmi főigazgató gratulált a Hajdú-Bihar Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság állományának és vezetésének a 2012-ben elvégzett munkához és sok sikert kívánt az előttük álló feladatok megoldásához.

Kapcsolódó képek:
Évértékelő tiszti értekezlet Debrecenben Évértékelő tiszti értekezlet Debrecenben Évértékelő tiszti értekezlet Debrecenben
További képek a galériában