Szervezetünk hírei


Tovább folyik a keresés
2013. augusztus 07. 14:40
Tovább folyik a keresés Még mindig keresnek két embert az éjszakai, budapesti robbanásban lakhatatlanná vált Tímár utcai társasház lakói közül. A helyszínen délelőtt óta a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság HUNOR mentőcsapata is dolgozik.
Eddig a mentőszervezet tagjai a romokat járva, kutya segítségével kutattak életjelek után, volt olyan helyszín, ahol kézzel bontották a törmelékeket. A ház azonban omlásveszélyes, így a kutatást egy ideig fel kellett függeszteni, addig, amíg munkagépekkel az ingatag részeket el nem távolítják. Amint ez megvan, újra kezdődik a keresés. Ekkor már a mentőkutyák önállóan dolgoznak majd, illetve bevetik a HUNOR speciális eszközeit.
 
Hasonló esetekre a mentőszervezet egyebek mellett akusztikus kereső berendezéssel, valamint a száloptikás eszközzel rendelkezik. Előbbi egyszerre négy szenzorral – elrendelt teljes csend mellett – figyeli a romok alól érkező hangokat, és képes arra, hogy behatárolja, pontosan honnan érkezik a bajba jutott embertől származó kopogás, zörej. A száloptikás eszköz bármilyen apró nyíláson befér, akár három méteres távolságig el lehet juttatni, ahonnan képet biztosít a romkutatóknak.
Fotó: Jambrik Rudolf tű. ezds., FKI / Jóri András - BM OKF

Kapcsolódó képek:
Tovább folyik a keresés Tovább folyik a keresés Tovább folyik a keresés
További képek a galériában