Szervezetünk hírei


Huszonnégy órán keresztül folyamatos volt a kutatás-mentés
2013. október 19. 17:18
Huszonnégy órán keresztül folyamatos volt a kutatás-mentés A Hunoriát sújtó szimulált földrengés feltételezett kárhelyszínein folyamatosan kutatták-mentették a sérülteket péntek kora délutántól egészen szombat délig a HUNOR hivatásos és a HUSZÁR önkéntes katasztrófavédelmi mentőszervezet egységei. A hajdúszoboszlói kiképzőbázison a munka éjjel sem állt le, a csapatok a nagy teljesítményű reflektorok fényénél kutatták, bontották, támasztották, vizsgálták a romokat.
Bár a mentőszervezetek riasztására okot adó természeti katasztrófa – a Hunoriát sújtó, a Richter-skála szerint 9,5-es erősségű földrengés – elképzelt történés volt csupán, a berendezett kárhelyszínek már nagyon is valóságosak voltak. A szervezők a helyzetek beállításánál törekedtek arra, hogy az egyes mentési terepek, a „balesetek” kihívás elé állítsák az egyes szakalegységeket, a gyakorlat egyformán adjon feladatot a keresésben, a mentésben és az egészségügyi ellátásban résztvevőknek.
 
Az első helyszínen a HUNOR, a másodikon a HUSZÁR, míg a harmadikon ismét a HUNOR egységei gyakorlatoztak. Az első terepen egy háromszintes házat rongált meg súlyosan a rengés, hét sérültet hagyva hátra. A felderítők elsőként egy kiabáló, teljesen elszigetelt, terhessége hetedik hónapjában lévő, pánikba esett kismamára „bukkantak”. Előbb pszichológus szakértő segítségével megnyugtatták, majd a romok alatt megközelítették, emellett azt is el kellett érniük, hogy ne induljon meg nála a szülés. A lépcsőházban aztán egy beszorult, eszméleténél lévő, ám gerincsérült emberre bukkantak – itt előbb el kellett távolítani a törmeléket a bajba jutott fölül, ezután lehetett kihozni. A gyakorlatozókra „várt még” egy nagy fájdalmakkal küszködő medencesérült, akit speciális ágyon lehet csak kihozni az épületből, valamint egy gerincsérült túlélő, a harmadik emeleten rekedt, ahonnan csak alpintechnikával lehetett lehozni.
 
Egy másik helyszínen mozdony dőlt egy ember lábára. Itt a feladat veszélyessége miatt nem imitátor, hanem fabábu volt a „sérült”. A menteni induló egységnek előbb stabilizálni kellett a megdőlt vasúti járművet, utána áshatták csak ki a sérültet. Ugyanezen a helyszínen egy pincéből kellett kimenteni egy bajba jutottat, aki ugyan eszméleténél volt, ám bal karját vállból leszakították a rázuhant vas- és betontörmelékek. A csapatoknak több esetben falakat és leszakadt födémeket áttörve kellett eljutni az áldozatokhoz, munkájukat terepi akadályok, útban lévő tárgyak, olykor veszélyes anyagok nehezítették. Más nehézségek is vártak rájuk, hiszen például az egyik bajba jutott siketnéma volt, vele nehéz volt szót érteni az amúgy is bonyolult körülmények között dolgozó mentőerőknek.
 
A szervezők véleménye szerint a forgatókönyv azért van, hogy bármikor lehessen rajta csavarni egyet, vagyis tovább nehezíteni a mentőszervezetek amúgy sem egyszerű munkáját. Így fordulhatott elő, hogy az egyes helyszíneken újabb és újabb, a forgatókönyvben korábban nem szereplő, „csak előkerülő” sérültek jelentek meg. Természetesen ez nem öncélú, mindössze a valós életet tükrözi, hiszen éles helyzetben is előkerülhetnek olyan bajba jutottak, akiket nem talált meg előzetesen a felderítés, vagy esetleg máshonnan tévedtek a csapatok munkaterületére.
 
Ökrös Árpád tű. őrnagy, a gyakorlat irányítója a felhasznált technikák között elsőként az „élő eszközöket”, azaz a kutyákat említette: őket a felderítésre, a romok alatt rekedt emberek megkeresésére vetik be a folyamat elején. Utánuk jönnek technikai kereső eszközök, köztük a teleszkópos, a hajlékony száloptikás kamerák, az akusztikus berendezések, amelyekkel bármilyen szűk helyre szorult sérült pontos helyzete felderíthető. Ez a tudás azért fontos a mentőerők számára, mert ennek alapján tervezik meg a beszorult személyek optimális megközelítését. Az alapelv ugyanis az, hogy nem okozhatnak újabb sérüléseket, amikor a romokat eltávolítják a bent rekedtek fölül, avagy falakat áttörve jutnak be a bedőlt helyiségekben rekedtekhez. A már kiszabadított személyek kiemelése elsősorban kézi erővel történik, de felhasználják az ékeket, támaszokat, fadúcokat, hidraulikus és pneumatikus emelőket, alátámasztékokat (ez utóbbiakat a lelógó, leeséssel fenyegető tárgyak biztosítására). A kézi szerszámok között előkerül a kalapács, a motoros betonvágó fűrész. A betonvasak elvágására a gyorsvágó korongot használják, míg a betonfal átfúrására bevetik a nagy teljesítményű, gyors előrehaladást biztosító ütve-fúrót. Ha a födém tiszta átvágására van szükség – vagyis törmelékmentesen kell dolgozni, hogy a bajban lévő emberre ne hulljon semmi –, akkor a vízhűtéses betonvágó fűrészt vetik be, és így tényleg minimalizálható az aláhulló roncsok mennyisége, a födém alatt fekvő ember pedig legfeljebb elázik, de nem szerez újabb sérüléseket. A sikeresen megtalált és „kibontott” emberek szállítására többféle minősített hordágy áll rendelkezésre, ezekbe úgy lehet rögzíteni a szállítandó sérültet, hogy abból semmilyen pozíció esetén sem billen ki, így azután bármilyen szögben lehet emelni, húzni, süllyeszteni. Ez azért fontos szempont, mert a mentőknek a behatolási útvonalon át kell visszavonulniuk a kimentett emberrel, így kell kijuttatni a szabadba és átadni a sérültet az orvosi személyzetnek. Hogy biztonságos-e a mentők számára a mentés, van-e esély rá, hogy ők maguk is a romok alatt maradjanak, Ökrös Árpád azt mondta: mindent megtesznek a romokon belüli útvonalaik biztosítására, szükség szerint alátámasztásokat használnak, az ajtókereteket kiékelik, rögzítik elmozdulás ellen. Utórengések alkalmával teljes evakuációt rendelnek el, tehát a rengés idejére a mentők is gyorsan elhagyják a helyszínt – nagyon ritka, hogy a mentőcsapat egy tagja a sérült személlyel marad, ehhez a bajba jutottnak nagyon kritikus helyzetben kell lennie.
 
A két mentőszervezet svéd mentora, Per-Anders Berthlin az elejétől kezdve nyomon kíséri a gyakorlat történéseit. A látottakról azt mondta, már az első mozzanatoknál, tehát a csapat mobilizálásánál, elindulásánál és a tábor felépítésénél pozitív változásokat tapasztalt a másfél évvel ezelőtti állapothoz képest. Mindenki, még az újoncok is tudták, mi a dolguk, és ez elégedettségre ad okot, mondta a svéd szakember. Hozzátette: a régebbi csapattagok elmondták neki, hogy sok esetben most már ők érzik magukat mentornak az újonnan érkező társak vonatkozásában. Ez a szemlélet és hozzáállás pedig segíti az újoncok kiképzését, gyors beilleszkedését. Általánosságban kijelenthető, hogy a dolgok jól mennek, a csapatok jól végzik a munkájukat, ezért most már van lehetőség a részletekkel is foglalkozni, jelentette ki a mentor. Példaként említette, hogy a megtámasztások kapcsán az idei gyakorlaton már kielemezhetik az elemek találkozásánál alkalmazandó rögzítések használatának apró fortélyait is, mert a megtámasztás már készségszinten megy a csapatoknak. A részletek, bár aprónak tűnnek, mégis fontosak, sok múlhat rajtuk. A pálya berendezése, kialakítása szintén mutatja, hogy már megvan a magyar mentőkben a városi kutató-mentő feladatokhoz szükséges gondolkodásmód. A berendezett helyszínek már gondolkodásra késztetik a mentést végzőket, többféle megoldási módszer közül is választhatnak, ez pedig kreativitásra ösztönzi őket és további tanulási lehetőséget is jelent számukra – tette hozzá Per-Anders Berthlin.
 
A magyar csapatok készen állnak akár az éles nemzetközi bevetésre is, adott hangot véleményének a mentor. Hozzátette azonban, hogy fontos tudatosítani – és ezt hangsúlyozta is az OKF vezetőivel találkozva –, hogy az ENSZ INSARAG minősítés megszerzése csak az első lépés, csupán belépő volt a mentőszervezetek számára a nemzetközi működés előszobájába. Itt nem szabad megállni, biztosítani kell a folyamatos lehetőséget a gyakorlásra és a továbbképzésre. A svéd szakember emlékeztetett: Magyarországon már háromszor bevetették a HUNOR-t – ez pedig azért fontos, mert a döntéshozóknak és adófizetőknek is látni kell a szakemberek képviselte hozzáadott értéket, így kaphat munkájuk további támogatást. A mentor elégedett azzal, ahogyan a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság tájékoztatja a HUNOR-ral kapcsolatos fejleményekről az ENSZ INSARAG titkárságát, illetve őt magát. Per-Anders Berthlin hivatalosan a MODEX Olaszországban, Velencében megrendezendő gyakorlatán találkozik majd legközelebb a magyar csapattal, ahol a HUNOR résztvevő, ő pedig az egyik fő irányító lesz. Jövőre pedig folytatódik a magyar mentőszervezetek bővítése, újabb képzések indulnak – ezek során is folyamatosan kapcsolatban marad a magyarokkal.
 
A svéd mentor fontosnak érezte hangsúlyozni: nem mindennapos, hogy földrengés után nemzetközi segítségkérés érkezzen, a csapatok átlagosan négy-ötévente indulhatnak ilyen éles bevetésre. Példaként országának városi kutató-mentő csapatát említette, amely a 2003-as algériai bevetés óta nem volt külföldi akcióban. Lett volna lehetőségük beavatkozni 2010-ben, a Haitit sújtó földrengés után, azonban a svéd kormány döntése megkésve született, így már nem volt értelme útnak indulni. Ebből pedig az a tanulság, mondta Per-Anders Berthlin, hogy nem csak a csapatok készenlétben tartása a fontos – a döntéshozóknak is készen kell állniuk arra, hogy felkérés esetén gyorsan döntsenek: elindítják-e vagy sem a nemzeti segéderőket a külföldi bevetésre.
 
A két városi-mentő kutatócsoport éves gyakorlata kapcsán fontos hangsúlyozni, hogy nemcsak a HUNOR mentőszervezet második váltása és a HUSZÁR-ba beosztott önkéntes mentők gyakoroltak, hanem rajtuk kívül Hajdúszoboszlón ott volt a Nemzeti Közszolgálati Egyetem negyvenkét hallgatója is. Ők segítőként, támogatóként kapcsolódtak be a gyakorlatba, amelynek során olyan tapasztalatokra tettek szert, amit máshol nem tudtak volna megszerezni – kezdte rögtönzött összegzését dr. Tóth Ferenc tűzoltó dandártábornok, országos polgári védelmi főfelügyelő, a nemzeti gyakorlat vezetője. A fiatalok tapasztalatszerzése nagyon fontos, mivel ennek birtokában kerülnek majd a katasztrófavédelem szervezeteihez tanulmányaik végeztével – tette hozzá.
 
A hallgatók megismerkedtek a HUNOR és a HUSZÁR működésével, felépítésével, felszereléseivel, láthatták-tapasztalhatták, hogyan kell előkészíteni, irányítani, vezetni, értékelni, ellenőrizni és biztosítani egy ilyen gyakorlatot. Ízelítőt kaptak a média kezeléséből, megfigyelhették, mikor kell elindítani a sajtó fogadását, milyen biztonsági oktatásban kell részesíteni a gyakorlaton megjelenő újságírókat, hogyan kell őket kísérni őket. Nagyon fontos, hangsúlyozta az országos polgári védelmi főfelügyelő, hogy a fiatalok nemcsak a jéghegy csúcsát láthatták, mondjuk az, ahogy a mentők éppen dolgoznak egy ház tetején, avagy felállítják a vasúti kocsit, hanem megláthatták azt is, mit jelent önmagában a katasztrófa – szembesülhettek azzal, hogy egy-egy katasztrófahelyzet végtelenül összetett és bonyolult feladatmegoldást kíván.
 
A diákok megtanulhatták azt is, milyen intézményei vannak egy-egy nemzetközi mentőakciónak. Megtudták, hogy a katasztrófa sújtotta országban létre kell hozni egy kapcsolattartó pontot, ahol bejelentkeznek a különféle nemzetek segítségnyújtó csapatai, tevékenységüket pedig ez a központ koordinálja. Megtapasztalhatták azt is, milyen lényeges, hogy a külföldi mentőcsapatok képesek legyenek együttműködni a helyi hatóságokkal, hiszen vannak olyan eszközök, például a nagy épületromok mozgatására képes negyventonnás daru, amelyeket nyilván nem vihetnek magukkal a csapatok. Ilyenkor tehát a helyiektől kapott eszközön kell dolgozniuk a külföldi, adott esetben magyar mentőcsapatoknak.
 
A mostani összetett gyakorlás harmadik szegmenseként – tekintettel arra, hogy a katasztrófa sújtotta országot a helyi hatóságok irányítják – berendeztek a helyszínen egy műveletirányító törzset, amelybe bevonták a megyei polgári védelmi főfelügyelőket is. Ők az operatív irányítás részeként azt is megtervezték, hogy a helyi hatóságok milyen döntéseket hozzanak. A döntések kialakításába a közszolgálati egyetem hallgatóit is bevonták, ők gyakorolták a lakosságtájékoztató anyagok írását. Mivel pedig katasztrófák esetén mindig számítani kell a helyzet hirtelen rosszabbodására, ezért a műveletirányító törzs elkészítette a katasztrófában érintett település evakuációs programját, illetve az arra vonatkozó terveket, hogyan lehet kezelni az utórengés vagy más váratlan hatások nyomán előálló civilizációs katasztrófát.
 
Fotó: Jóri András - BM OKF és Lakatos Péter

Kapcsolódó képek:
Huszonnégy órán keresztül folyamatos volt a kutatás-mentés Huszonnégy órán keresztül folyamatos volt a kutatás-mentés Huszonnégy órán keresztül folyamatos volt a kutatás-mentés
További képek a galériában