Szervezetünk hírei


Hazatért első külföldi bevetéséről a HUNOR
2014. május 23. 18:04
Hazatért első külföldi bevetéséről a HUNOR A HUNOR húsz tagja és a mentőhelikopter legénysége múlt szombaton indult az árvíz sújtotta Szerbiába, ahol több településen is részt vettek a védekezésben: embereket mentettek, légi felderítést hajtottak végre, szállítottak élelmiszert, gyógyszert, állatokat helyeztek biztonságba, sőt, megtanították a helyieknek azt, hogyan építenek homokzsákból védművet Magyarországon.
Május közepén Magyarországhoz hasonlóan Szerbiában is heves esőzések voltak, az intenzív csapadék okozta árvizek miatt déli szomszédunknál több tízezren kényszerültek otthonuk elhagyására, több százezer háztartásban pedig nincs áram. A legkritikusabb helyzet Obrenovac városában alakult ki, a település egésze víz alá került. Az árvíz egész Nyugat- és Közép-Szerbiát érinti. A szerb kormány az egész ország területére veszélyhelyzetet hirdetett ki és többek között Magyarországtól is segítséget kért. A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság a segítségkérésre haladéktalanul reagált és felkészítette a HUNOR hivatásos mentőszervezetet, hogy annak huszonhét tagja a bajba jutott térségbe siessen. A mentőcsapat öt motorcsónakkal és egy mentőhelikopterrel május tizenhetedikén indult Szerbiába.
 
Még aznap munkához is láttak Obrenovac városában, a következő napon is ott dolgoztak. A helikopter öt fős legénységével a belgrádi Nikola Tesla Nemzetközi Repülőtéren állomásozott, onnan indult bevetésre, a csapat többi része Obrenovac után Hrtkovci (Herkóca), Klenak és Sabac (Szabács) térségében teljesített feladatot. A vízi komponens felderítési feladatokat végzett, embereket mentett, állatokat helyezett biztonságba, sőt, a magyarok megtanították a helyi lakosoknak az idehaza használatos homokzsákolási módszereket is. A légi komponens szintén mentett ki bajba került embereket, emellett több alkalommal is ivóvizet, élelmiszert, gyógyszert szállított a kritikus helyekre. A helikopter legénysége készenlétet is adott, hogy azonnal menteni indulhasson, ha a szükség úgy hozza. A légi jármű részt vett ezen kívül az Európai Unió és az ENSZ szakértőinek közös árvízi felderítésében is. A küldetés során a magyarok a szerb hazai erők mellett orosz, szlovén, román csapatokkal dolgoztak együtt, a HUNOR tevékenységével mindenhol a helyiek elismerését váltotta ki.
 
Az első éles külföldi bevetéséről hazatérő csapatot ünnepélyes keretek között várták a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság épülete előtt. A csoport parancsnoka, Jackovics Péter tű. alezredes azt jelentette az országos katasztrófavédelmi főigazgatónak, hogy a csapat a számára kijelölt feladatokat végrehajtotta és balesetmentesen hazaért. Dr. Bakondi György tű. altábornagy bajtársakként köszöntötte az újra Magyarországon lévő egység tagjait, emlékeztetett arra, hogy egy hete indultak útnak Szerbia kérésére, a szomszédos országban a HUNOR hírnevéhez, nemzetközi elismertségéhez méltó módon helytállt. A főigazgató felidézte, hogy a küldetés során a magyarok helikopterről, csörlővel hat, csónakból pedig két embert mentettek ki az árvízből, emellett számos helyszínen vettek részt a védekezésben, a mentésben, a lakosság ellátásának biztosításában. „Dicsőséget szereztek a HUNOR-nak és elismeréssel tekint a csapatra minden magyar itthon és külföldön egyaránt. Szerbiai tevékenységükkel öregbítették a mentőszervezet és Magyarország jó hírnevét” – fogalmazott Bakondi György. A tábornok úgy folytatta, az ország a héten küldött homokzsákokat az ugyancsak árvíz ellen védekező Bosznia-Hercegovinának, és bár a mentőcsapatot most kivonták, Szerbiába nagy teljesítményű víztisztító és -zacskózó berendezést küldött Budapest kilencfős kezelőszemélyzettel együtt. Ugyanezt a kapacitást felajánlotta Magyarország a bosnyák kormánynak is, ha elfogadják, a hét végén, a jövő hét elején oda is elindul a víztisztító berendezés.
 
A kialakult katasztrófahelyzet során az emberi életek mentésében végzett kiemelkedő tevékenysége, bátor helytállása elismeréseként a mentésben résztvevő állományt a főigazgató példaként állította a hivatásos katasztrófavédelmi szervek teljes személyi állománya elé. Az erről szóló díszparancs egy-egy példányát a küldetés valamennyi résztvevője átvehette Bakondi Györgytől.



Kapcsolódó képek:
Hazatért első külföldi bevetéséről a HUNOR Hazatért első külföldi bevetéséről a HUNOR Hazatért első külföldi bevetéséről a HUNOR
További képek a galériában