Szervezetünk hírei


Vízvédelemről Kiskörén
2017. március 20. 17:05
Vízvédelemről Kiskörén A vizek kártételei elleni védekezés és az erre való felkészítés volt a témája annak a szakmai egyeztetésnek, amelyet a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság tartott március 20-án a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság kiskörei szakaszmérnökségén. Az értekezleten a minisztériumok és országos hatáskörű szervek védelmi igazgatási vezetői, valamint a megyei és a fővárosi védelmi bizottságok titkárai és titkárhelyettesei vettek részt.
A katasztrófavédelem egyik legfontosabb feladata a megelőzés, ennek részeként kiemelt feladat a szakemberállomány ár- és belvízi védekezés során adódó feladatokra való felkészítése is – hangoztatta a tanácskozás résztvevőit köszöntő beszédében dr. Kadlott Csaba, a Heves megyei kormányhivatal igazgatója. Dr. Balatonyi László, az Országos Vízügyi Főigazgatóság osztályvezetője a Dunán és a Tiszán lezajlott téli eseményekről, a jeges árról és torlódásokról, valamint a kialakult helyzet kezeléséről adott tájékoztatást. Mint mondta, összefüggő jég alakult ki a folyón és torlaszok is keletkeztek, így jégtörő hajókat kellett bevetni.
 
A téli rendkívüli időjárás miatt a katasztrófavédelemre háruló feladatokat dr. Tóth Ferenc tűzoltó dandártábornok, országos polgári védelmi főfelügyelő ismertette. A megelőzésnek köszönhetően nem történt komolyabb probléma, majd hozzátette, hasonló alapossággal kell az ár- és belvízi helyzetekre is felkészülni. A tábornok ezután arról beszélt, hogy az elmúlt évek munkájának köszönhetően mostanra az önkéntes mozgalom szervezettebbé és kiszámíthatóbbá vált, az egyesületek és mentőszervezetek munkájukhoz komoly támogatást is kapnak. Tóth Ferenc végezetül elmondta, hogy az ár- és belvízi veszélyekre történő felkészülés részeként tavasszal országos gyakorlatot szervez a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.
 
A Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság vezetője, Csontos Ambrus tűzoltó dandártábornok a megye veszélyeztetettségéről és vízrajzi helyzetéről, valamint a települések katasztrófavédelmi besorolásáról beszélt. A kisebb patakok is komoly veszélyt jelentenek, hiszen vízszintjük egy-két nap alatt is jelentősen meg tud emelkedni – figyelmeztetett.  
 
Az Országos Rendőr-főkapitányság képviseletében Borbély Béla rendőr alezredes arról adott összefoglalót, hogy milyen szerep hárul a rendőrökre árvízveszély esetén. Egyebek közt részt vesznek a kitelepítésben, a kimenekítésben, a tájékoztatásban és az objektumok őrzésében – sorolta, míg a honvédelmi tárca védelmi igazgatási főosztályának osztályvezetője, Juhász László ezredes a honvédelmi katasztrófavédelmi rendszer szervezeti felépítését és feladatait ismertette. Arról is beszámolt, hogy miként működnek együtt baj esetén a társszervekkel. Emlékeztetett arra is, hogy veszélyhelyzetben sokat segíthetnek a tartalékos erők is.
 
A katasztrófavédelemmel folytatott szoros és jó együttműködést méltatta a vendéglátó település, Kisköre polgármestere, Magyar Csilla, kiemelve: már eddig is számos esetben kellett együtt dolgozni árvízveszély esetén.
 
A tanácskozás résztvevőivel ezt követően Ötvös Pál, a Tiszavíz Vízerőmű Kft. ügyvezető igazgatója megismertette a kiskörei erőművet, megtekintették a vízlépcsőt, a tiszai jégtörőket, valamint az úgynevezett vízminőség-elhárítási készletet is, vagyis azokat az eszközöket, amelyek segítségével meg lehet akadályozni a szennyeződések terjedését és meg lehet tisztítani a folyók vízfelszínét.  
 
Fotó: Tankóné Antal Erika c. tű. százados - Heves MKI

Kapcsolódó képek:
Vízvédelemről Kiskörén Vízvédelemről Kiskörén Vízvédelemről Kiskörén
További képek a galériában