Szervezetünk hírei


Tudományos konferencia a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen
2017. november 10. 09:43
Tudományos konferencia a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen „Eredmények és lehetséges irányok a katonai műszaki kutatások területén” címmel tartottak tudományos konferenciát november 9-én a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen. A konferencia célja a harmadik évfolyamos doktorandusz hallgatók kutatási tervének bemutatása, valamint a diákok ez idáig végzett kutatásainak és elért eredményeinek prezentálása volt.
A rendezvényt a Katonai Műszaki Doktori Iskola vezetője, prof. dr. Kende György nyugalmazott ezredes nyitotta meg. A közszolgálati egyetem katasztrófavédelmi intézetét dr. habil. Vass Gyula tűzoltó ezredes, az intézet igazgatója képviselte. A konferencia szervezőbizottságának titkára dr. Hornyacsek Júlia alezredes volt.
 
A konferencia tizenkilenc előadásából tizenegy tartozott a katasztrófavédelem témakörébe. Az első katasztrófavédelmi szekció elnöke dr. habil. Kátai-Urbán Lajos tűzoltó ezredes volt. A szekcióban Cséplő Zoltán, Érces Gergő, dr. Nováky Mónika és Ronyecz Lilla tartott előadást. Cséplő Zoltán „Az iparbiztonsági felsőoktatási képzés fejlesztése Magyarországon”, Érces Gergő a „Katasztrófavédelmi háló”, dr. Nováky Mónika pedig „Az önkéntes mentőszervezetek eszközeinek műszaki követelményei” témában tartott előadást. Ronyecz Lilla előadása „A létfontosságú rendszerelemek kijelölési eljárásának tapasztalatai” címet kapta.
 
A második katasztrófavédelmi szekció levezető elnöke dr. Restás Ágoston nyugalmazott tűzoltó alezredes volt, aki Horváth Péter „A fejlődés perspektívái a Zala Különleges Mentők tevékenységében”, Plébán János Kristóf „Önkéntes mentőszervezetek humánerőforrás fejlesztésének kérdései”, Gávay György „Katonai járművek használata közszolgálati célokra”, Rácz Sándor „A tűzoltói beavatkozások súlyponti erőmegosztásának vizsgálata” és Tóth Tibor „Az önkéntes mentőszervezetek képességeinek fejlesztési és alkalmazási lehetőségei a légi felderítés és adatgyűjtés során UAV-k alkalmazásával” című előadását értékelte.
 
A csütörtöki rendezvény keretében került sor az októberben abszolutóriumot szerzett végzős PhD hallgatók oklevélátadó ünnepségére is. A katasztrófavédelmi témát kutató diákok közül tizenegy hallgató kapott oklevelet.
 
A konferencia nagy mértékben segíti a tudományos munkát végző katasztrófavédelmi szakemberek kutatási tevékenységének értékelését, emellett annak keretein belül a hallgatók hasznos javaslatokat kaphattak a jövőbeli tudományos kutatásaikhoz.
 
Fotó: NKE KVI

Kapcsolódó képek:
Tudományos konferencia a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen Tudományos konferencia a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen Tudományos konferencia a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen
További képek a galériában