Szervezetünk hírei


Elméleti tudás, gyakorlati rutin, alaposság
2018. szeptember 13. 14:19
Elméleti tudás, gyakorlati rutin, alaposság Sok egyéb mellett ezekre a kompetenciákra volt szükségük azoknak a kollégáknak, akik szeptember 12-13-án részt vettek a katasztrófavédelmi sugárfelderítő egységek országos vetélkedőjén. Az első napon Hajdú-Bihar, Csongrád, Győr-Moson-Sopron és Zala, a másodikon Békés, Bács-Kiskun és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye csapata, valamint a Terrorelhárítási Központ egysége teljesítette a feladatokat.
A 2018-as megméretést a korábbiaktól eltérő helyszínen, Budafokon, az Országos Közegészségügyi Intézet Közegészségügyi Igazgatóság Sugárbiológiai és Sugáregészségügyi Főosztályának telephelyén, az egykori Törley-kastélyban tartották. A megnyitón Szilágyi Eszter tű. alezredes, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Veszélyes Üzemek Főosztályának helyettes vezetője úgy fogalmazott, eleve azt tervezték, hogy különleges helyre viszik a versenyt – márpedig a budafoki helyszín amellett, hogy elragadó környezetet biztosított a vetélkedőnek, az ott található sok izotóp miatt is különleges. A versenyzőket köszöntötte az intézet vezetője is. Dr. Sáfrány Géza tréfásan két dolgot kért a kollégáktól: egyrészt találják meg a nekik szánt összes sugárforrást, másrészt ne végezzenek „túl jó munkát”, és ne gyűjtsék be az intézet saját sugárforrásait.
 
A rövid megnyitó után valamennyi csapat elindult a számára kijelölt első helyszínre, majd forgószínpadszerűen haladtak tovább az állomások között. Az egységeknek négy feladatot kellett megoldaniuk, egy-egy blokkra a feladat ismertetésével, megoldásával és a helyszínek közötti „utazással” együtt egy órájuk volt.
 
Az első feladat az elhagyott laboratórium elnevezést viselte, itt egy meghatározott, zárt területen kellett sugárfelderítést végezniük a csapatoknak: meg kellett találni és be kellett azonosítani az elrejtett tíz sugárforrást. A dolgot nehezítette, hogy a helyszínt úgy rendezték be, hogy egy-egy erősebb sugárforrás kvázi „eltakarhatta” a gyengébbet, így érdekes volt megfigyelni, vajon ez megzavarta-e a versenyzőket…
 
A feladatok sorából természetesen nem hiányozhattak az elméleti tudás felmérését célzóak sem: a második állomáson az egységek minden egyes tagjára tesztlap várt, a negyvenöt kérdésre harmincöt perc alatt kellett felelniük. A feladványok között az alap sugárismereti kérdések éppúgy szerepeltek, mint a műszerekre, és azok használatára vonatkozó feladatok.
 
A következő blokkban a csapatok forgalomellenőrzési tudását tesztelték. A feltételezés szerint a katasztrófavédelmi sugárfelderítő járművel forgalomellenőrzést hajtanak végre, amikor egy elhaladó teherkocsi esetén jelez a nagy hatékonyságú detektor. A kocsit kiemelik a többi közül, a forgalom lassulását, a fennakadást egy hátul érkező autó sofőrje nehezen viseli, nyugtalankodik – természetesen ennek a szituációnak a kezelése is része a feladatnak. Ennél az állomásnál a katasztrófavédelem és a sugáregészségügy szakemberén kívül közreműködőként a Terrorelhárítási Központ munkatársa is figyelte, értékelte a csapatok munkáját.
 
A negyedik állomást a kastély parkjának egy meghatározott része jelentette, itt területátvizsgálást kellett végrehajtani. A szervezők elmondták, szó szerint minden számított: fű, fa, fal, föld. A sugárforrásokat számos lehető és lehetetlen helyre rejtették – fű közé, fa odvába, a kőfalba, de a földbe is elástak belőlük.
 
 A csapatok a versenyprogramot követően mindkét napon alaposabban is megismerkedhettek a helyszínnel, a vendéglátókkal: tájékoztatást kaptak az Országos Sugáregészségügyi Készenléti Szolgálatról, az általuk használt járműről, annak képességeiről.
 
Fotó: Schober Andor - RSOE

Kapcsolódó képek:
Elméleti tudás, gyakorlati rutin, alaposság Elméleti tudás, gyakorlati rutin, alaposság Elméleti tudás, gyakorlati rutin, alaposság
További képek a galériában