Szervezetünk hírei


Nyílt nap a társasházak számára fontos tűzvédelmi kérdésekről
2018. november 15. 15:36
Nyílt nap a társasházak számára fontos tűzvédelmi kérdésekről Kilencedik alkalommal rendezték meg a Közös Képviselők Napját és az ehhez kapcsolódó Társasház Expo 2018. elnevezésű rendezvényt november 15-én Budapesten. A Lurdy házban megtartott, nagy érdeklődést kiváltó fórum nyitóelőadása a társasházak biztonságával foglalkozott. A rendezvény egy többnapos akciósorozat záróakkordja volt, az elmúlt héten három napon keresztül álltak nyitva a katasztrófavédelmi kirendeltségek minden érdeklődő előtt, aki a társasházak tűzvédelmét érintő kérdéseire szeretett volna választ kapni. A lehetőséggel idén nagyjából annyian éltek, mint a tavalyi évben.
A Társasházi Háztartás és a Társasházak és Társasházkezelők Országos Egyesülete által életre hívott rendezvény résztvevőit Meichl Mátyás főszerkesztő köszöntötte. Egyebek mellett arról is beszélt, hogy a társasházaknak folyamatosan naprakésznek kell lenniük ahhoz, hogy meg tudjanak felelni a hatályos szabályzóknak, és nyomon tudják követni a változásokat is.
 
„Közös célunk a megelőzés” – ezzel az előadással vette kezdetét az egész napos fórum. A biztonságot érintő kérdésekről és a társasházakban jellemzően előforduló hibákról Péter András tű. alezredes, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Tűzmegelőzési Főosztályának megbízott vezetője és a főosztály munkatársa, Sándor Roland tű. alezredes, beszélt a népes hallgatóságnak. Mindketten hangsúlyozták, hogy közös cél a biztonság megteremtése, a lakóközösség védelme, valamint a szükség esetén beavatkozók munkafeltételeinek megteremtése. Mindehhez elengedhetetlenül szükséges a szabályzók ismerete és betartása – jelentették ki az előadók. Péter András szólt arról is, hogy idén már két alkalommal hirdette meg a katasztrófavédelem azt az országos rendezvénysorozatot, amelynek keretében hatvanöt kirendeltség szakemberei várták az érdeklődőket, és adtak választ a felmerülő problémákra.
 
Sándor Roland részletesen is elemezte azokat a visszatérő kérdésköröket, amelyek a kirendeltségi fórumokon felvetődtek, és amelyek tanulsága általános érvényű. Hagyományos kérdés a lépcsőházak kialakítása, a közös helyiségek használata, a rácsok elhelyezése, a tűzoltási felvonulási területek szabadon tartása, az égéstermék-elvezetők karbantartása, a szelektív hulladékgyűjtők elhelyezése. Mindezeken túl szóba került egyebek mellett a homlokzati szigetelőrendszerek kiépítése, a hő- és füstelvezetők műszaki megoldása és a vízkivételi helyek problémája is.
 
A hő- és füstelvezetőkről szólva az alezredes kiemelte, hogy sokan figyelmen kívül hagyják ezeket a fontos biztonsági berendezéseket, gyakran eltorlaszolják az ablakokat, vagy elmulasztják azok karbantartását. Ezek miatt adott esetben akadályba ütköznek a társasházakhoz vonuló tűzoltók, akik mindemellett nem egyszer a felvonulási területen parkoló autók miatt nem tudják leállítani a járműveiket a számukra fenntartott helyre.
 
Sándor Roland külön kitért azokra az esetekre, amelyeknél a háztartásokban túlterhelt elektromos rendszer okozott bajt. Hangsúlyozta, hogy a nagy teljesítményű háztartási gépek beszerelése szakembert igényel, a rossz szerelvények, a silány minőségű anyagok, a műszaki követelmények figyelmen kívül hagyása tűzesetekhez vezethet.
 
Szó volt arról is, hogy a biztonsági rendszerek egymást erősítve fejtik ki hatásukat, ezért ha a rendszer egyik vagy másik eleme nem tölti be a funkcióját, akkor fokozott a hibalehetőség. Az előadás végén az alezredes a füstérzékelők, valamint a szén-monoxid-érzékelők fontosságáról beszélt.
 
Az előadásokkal párhuzamosan, a konferenciaterem előcsarnokában több érdeklődő is megfordult az Országos Tűzmegelőzési Bizottság és a katasztrófavédelem kéményseprőipari standjánál. Itt az egyik legnépszerűbb attrakció az az öt kérdésből álló kérdőív volt, amelynek kitöltői kis szerencsével füstérzékelőt nyerhettek a nap végén.
 
Fotó: Schober Andor - RSOE

Kapcsolódó képek:
Nyílt nap a társasházak számára fontos tűzvédelmi kérdésekről Nyílt nap a társasházak számára fontos tűzvédelmi kérdésekről Nyílt nap a társasházak számára fontos tűzvédelmi kérdésekről
További képek a galériában