Szervezetünk hírei


Ünnepélyes gyertyagyújtás a főigazgatóságon
2018. november 30. 11:48
Ünnepélyes gyertyagyújtás a főigazgatóságon Ünnepélyes keretek között, adventi koncerttel kezdődött meg az advent a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságon november 30-án. A Katasztrófavédelem Központi Zenekarának műsorával hangolódott az állomány a karácsonyt megelőző várakozás időszakára.
Valósággal áthangolta a mai napot az a koncert, amely a BM Országos Főigazgatóság Makovecz termében csendült fel. A zenekar, megtörve a hétköznapok ritmusát, ünnepi repertoárral készült, azzal a céllal, hogy a dallamok elkísérjék a hallgatóságot az év végi hajrában, visszacsengjenek, és biztató hátteret nyújtsanak a felkészülés sokszor zsúfolt időszakában is.  A zeneművek sora Philip Sparke Santa Meets Sousa című szerzeményével kezdődött és Leonard Cohen: Hallelujah című örök slágerrel és egy meglepetés ráadás számmal zárult. Dóra László tű. alezredes, karmester minden mű előtt beavatta a közönséget a zeneszám keletkezésének a rejtelmeibe, végül köszönetet mondott azért a támogatásért, amelyet a katasztrófavédelem nyújt a zenekarnak.
 
„Ebben az időszakban az emberek figyelme befelé fordul, a család válik központi szereplővé, a bensőséges pillanatokat keressük” – fogalmazott pohárköszöntőjében Erdélyi Krisztián tű. dandártábornok, általános főigazgató-helyettes. A tábornok szólt arról is, hogy ilyenkor még inkább felértékelődik azoknak a munkája, akik készenlétben állnak, hogy bármikor segíteni indulhassanak. Az adventi gyertya fényéhez a lelki béke, a családi élet, az otthon meghittségének a gondolatát társította.
 
Az ünnepség végeztével dr. Góra Zoltán tű. vezérőrnagy, főigazgató meggyújtotta az első adventi gyertyát a főigazgatóságon, ezzel a gesztussal is azt fejezve ki, hogy elkövetkező időszak nyugodtságát és békéjét közös felelősségünk megteremteni és megtartani. 
Fotó: Jóri András – BM OKF

Kapcsolódó képek:
Ünnepélyes gyertyagyújtás a főigazgatóságon Ünnepélyes gyertyagyújtás a főigazgatóságon Ünnepélyes gyertyagyújtás a főigazgatóságon
További képek a galériában