Szervezetünk hírei


Kétnapos verseny a Balatonnál
2019. június 13. 15:56
Kétnapos verseny a Balatonnál Harmadik alkalommal szervezte meg a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Hatósági Főigazgató-helyettesi szervezete a Hotel Jogarban a veszélyesáru-szállításhoz kapcsolódó országos versenyét június 11-13-a között. Az idei verseny helyszíne Balatonföldvár volt, a megméretésre húsz, egyenként kétfős csapat érkezett az ország minden pontjáról. Idén a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság volt a házigazda. A verseny fővédnöke dr. Mógor Judit tűzoltó dandártábornok, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság hatósági főigazgató-helyettese volt.
A közúti veszélyesáru-szállítási ellenőrzés biztonságos és szakszerű végrehajtása különleges ismereteket igényel, ezért a megyei versenyeket követő országos döntőben mind az elméleti, mind a gyakorlati versenyfeladatok komoly kihívást jelentettek. A versenyzők először egy harminc kérdésből álló tesztet és egy esettanulmányt oldottak meg, majd valós körülmények között, közúti forgalomból kellett szabályosan kiterelni az ellenőrzésre kijelölt járművet, ennek értékelésében a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság közlekedési szakembere segítette a pályafelügyelők munkáját.
 
A pontgyűjtés további gyakorlati feladatok teljesítésével folytatódott. Ilyen volt a jármű rakományának, az úgynevezett küldeménydarabos szállításnak az ellenőrzése, de a veszélyes áru mennyiségének és az előírt biztonsági előírások betartásának vizsgálata is számított. Pontozták azt is, hogy a korábban elsajátított ismereteket miként tudják a versenyzők a gyakorlatban, csapatokban alkalmazni. A vizsgált járműveken több szabálytalanságot is fel kellett tárniuk a versenyzőknek.
 
A harmadik gyakorlati feladat a kényszerítő eszközök szabályos használatára irányult. A feltételezett eset során egy illegális, veszélyes árut szállító, jelöletlen személygépjármű esetében kellett eljárniuk a versenyzőknek. Az élethelyzet valósághű bemutatásában és a feladat szakszerű végrehajtásában a Terrorelhárítási Központ munkatársa is közreműködött.
 
Az eredményhirdetés előtt a társhatóságok képviselői – az egyes állomások zsűritagjai – foglalták össze a versenyzők teljesítményét: összességében úgy ítélték meg, hogy a katasztrófavédelem munkatársai fejlődtek az utolsó verseny óta. Ezt követően az egyéni és csapateredményeket ismertették.  Az összesített pontszámok alapján a versenyt a Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság csapata nyerte, a második helyezést Szabolcs-Szatmár-Bereg megye párosa érte el, harmadikként pedig a Somogy megyei igazgatóság versenyzői végeztek, számukra a kupát, az okleveleket és tárgyjutalmakat Kovács Bonifác tű. alezredes, országos iparbiztonsági főfelügyelő és Wéber Antal tű. dandártábornok, Somogy megyei katasztrófavédelmi igazgató adta át. Az idei versenyen a zsűri díjazta az egyéni teljesítményt is: az írásbeli és teszt, illetve az esettanulmány feldolgozása során Podholiczky Erik tű. százados, Nógrád megye versenyzője bizonyult a legjobbnak. A kitereléses feladatot Fejér megye csapata oldotta meg a legjobban, míg a kényszerítőeszközök használata terén a házigazda Somogy megye nyújtotta a legjobb teljesítményt.
 
Zárásként az országos iparbiztonsági főfelügyelő megköszönte a résztvevőknek a kiemelkedő felkészültséget, és kiemelte, egy-egy ilyen szakmai verseny is nagyban hozzájárul a veszélyes áruk szállításának biztonságosabbá tételéhez.
 
A harmadik alkalommal megrendezett vetélkedő célja, hogy a katasztrófavédelmi szervek állományában szolgálatot teljesítő ADR-ellenőrök megmutathassák és össze is mérhessék szakmai tudásukat és felkészültségüket.
 
 
Fotó: Szőke Péter BM OKF

Kapcsolódó képek:
Kétnapos verseny a Balatonnál Kétnapos verseny a Balatonnál Kétnapos verseny a Balatonnál
További képek a galériában