Szervezetünk hírei


Intézeti tanévzáró – méltó elismeréssel
2019. június 25. 19:34
Intézeti tanévzáró – méltó elismeréssel Június 25-én tartották meg a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Katasztrófavédelmi Intézete tanévzáró értekezletét, amelyen az elmúlt tanév oktatási és tudományos teljesítményeinek értékelése mellett a tanév hátralévő feladatai is terítékre kerültek. Az értekezleten az NKE részéről dr. habil. Kovács Gábor oktatási rektorhelyettes is megjelent.
Az értekezlet megnyitóján dr. habil. Vass Gyula tű. ezredes, egyetemi docens, igazgató az idei tanévben jelentkezett legfontosabb feladatokat és eredményeket tekintette át. Az igazgató részletesen szólt az intézet oktatási portfóliója bővítésének eredményeiről, köztük a tűzvédelmi mérnöki képzés előkészítéséről, az intézet nemzetközi programokban való részvételének tapasztalatairól, valamint a hallgatói és oktatói létszámadatokról. Említést tett a szakmai külső és belső együttműködések jelentősebb eredményeiről, a különböző tudományos rendezvények és gyakorlatok tapasztalatairól. Az ezredes ezt követően ismertette az intézet előtt álló feladatokat, külön kitérve az oklevélátadó és a tisztavatás feladataira. Beszédében külön kiemelte, hogy az elért eredmények a szakmai kereteken túl az intézet és az egyetem vezetése közötti elmélyült együttműködésnek is köszönhetők. Az igazgató rámutatott arra, hogy az egyetem vezetésével meglévő közvetlen kapcsolat  nagyban segítette a feladatok sikeres végrehajtását, amelynek méltó elismeréséül Vass Gyula hagyományőrző tűzoltó díszsisakot adott át a rektorhelyettesnek.
 
Kovács Gábor beszédében megköszönte az intézet eddigi munkáját és rámutatott arra, hogy az egyetem továbbra is figyelemmel kíséri a Katasztrófavédelmi Intézet oktatói és tudományos tevékenységét, de ezen elemek mérésén túl a jövőben is kiemelten kezeli a munkatársak véleményét.
 
Az értekezlet zárásaként a kérdések megvitatását és a hozzászólásokat követően az igazgató úgy fogalmazott, hogy a jövőbeni oktatási és szakmai feladatok minőségi végrehajtása továbbra is  prioritás.  
 

Kapcsolódó képek:
Intézeti tanévzáró – méltó elismeréssel Intézeti tanévzáró – méltó elismeréssel