Szervezetünk hírei


Őszi ülését tartotta a Kirendeltségvezetők Fóruma
2019. szeptember 18. 14:17
Őszi ülését tartotta a Kirendeltségvezetők Fóruma A szeptember tizennyolcadiki találkozón egyebek mellett az önkéntes mentőszervezetek első országos versenyének előkészületeiről, az önkéntes és önkormányzati tűzoltóságok támogatásáról, az Országos Tűzvédelmi Szabályzat változásáról, illetve a nyári és szeptemberi viharok okozta károk kezeléséről esett szó.
A megyék által delegált kirendeltségvezetőket a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főigazgatója, dr. Góra Zoltán tűzoltó vezérőrnagy köszöntötte. Az első előadást Jackovics Péter tűzoltó ezredes, a veszélyhelyzet-kezelési főosztály vezetője tartotta, abban az önkéntes mentőszervezetek október elején tartandó első országos versenyének részleteibe avatta be a kirendeltségvezetőket, illetve a főigazgatóság vezetőit. Az ezredes emlékeztetett arra, hogy a mentőcsapatok már hosszú évek óta teszik a dolgukat, szükség esetén támogatják a hivatásos szervezet munkáját, ezért időszerűvé vált, hogy vetélkedőn mérjék össze tudásukat, felkészültségüket. Mindezek után Jackovics Péter részletesen bemutatta, milyen feladatok várnak majd a mentőszervezetekre október negyedikén Salgótarjánban. A húsz csapat tagjai három párhuzamos (szivattyúzás, életmentés, árvízvédelem) és egy önálló pályát (akadálypálya) teljesítenek, ezek során derül ki, melyik team a legjobb.
 
A nap második előadásában Péter András tűzoltó alezredes, a tűzmegelőzési főosztály vezetője az Országos Tűzvédelmi Szabályzat módosításának folyamatáról, az elvégzett feladatokról beszélt a hallgatóságnak. Mint mondta, a szabályzat átdolgozására egyebek mellett azért volt szükség, mert a hatályba lépés óta három év eltelt, az ez idő alatt összegyűlt tapasztalatokat célszerű volt beépíteni a jogszabályba. A módosításnak köszönhetően tovább erősödik a mérnöki megközelítés, és az OTSZ-ben még meglévő konkrét megoldásokat a műszaki követelményekbe építik be. A főosztályvezető részletesen ismertette az átdolgozás folyamatát, beszélt például arról, hogy a hatósági területen dolgozók, a tervezők, szakértők, szakmai szervezetek, kamarák tapasztalatai mellett az eltérési engedélyezésekből nyert információkat, a tűzeseti tapasztalatokat is bedolgozták a változtatások közé – körülbelül nyolcszáz konkrét javaslatot tekintettek át és értékeltek. Az OTSZ módosításait az érintett állomány a közeljövőben képzéseken ismerheti meg.
 
Az elektronikus szakrendszerek január elsejétől várható változásairól a kritikusinfrastruktúra-koordinációs főosztály vezetője, Angyal István tűzoltó alezredes tartott előadást. Ismertette, milyen fejlesztéseket hozott már eddig a VIZEK-projekt, és beszámolt a katasztrófavédelem hatósági munkafolyamat-szervezési és adatszolgáltatási rendszerének átalakulásáról is. Az alezredes a többi között beszámolt arról, hogy a rendszer alkalmazásával kapcsolatban átfogó felkészítési folyamat is kezdetét veszi.
 
Az önkéntes tűzoltó egyesületek és az önkormányzati tűzoltóságok pályázatairól, azok eredményeiről az országos tűzoltósági főfelügyelő számolt be. Dr. Bérczi László tűzoltó dandártábornok elmondta, a pályázatok elbírálásakor mindkét típusú tűzoltóság esetében szempont volt, hogy valamennyi, a követelményeknek megfelelő pályázat pozitív elbírálásban részesüljön, valamint figyelembe vették a benyújtók fontossági sorrendjét is. Emlékeztetett rá, hogy az önkéntes tűzoltó egyesületek és a mentőszervezetek összesen hétszáz, az önkormányzati tűzoltóságok pedig kétszázhuszonöt millió forintra nyújthattak be pályázatot.
 
Második előadásában Bérczi László a téves jelzések témájában folytatott vizsgálat eredményeiről értekezett. Az országos főfelügyelő emlékeztetett arra, az ilyen jelzések a valós történésektől vonják el az erőket, eszközöket, és természetesen a gépjárművek felesleges használata is többletköltséget generál.
 
Egyes veszélyesáru-szállítások ellenőrzési módszertanáról Kovács Miklós Bonifác tűzoltó alezredes, országos iparbiztonsági főfelügyelő tartott előadást a Kirendeltségvezetők Fórumán. A főfelügyelő több, szén szállításakor bekövetkezett eseten keresztül mutatta be, milyen metódus mentén kell ellenőrizni az ilyen anyagot szállító közúti, vasúti, vízi járműveket.
 
A találkozón szó esett a katasztrófavédelem humánerőforrás-helyzetéről, valamint fegyelmi kérdések is terítékre kerültek. Ezekről Vietórisz Ágnes tűzoltó ezredes, humánszolgálat-vezető tájékoztatta a résztvevőket.
 
A június végi és szeptember eleji viharkárok kezeléséről és a kárfelszámolás során jelentkező feladatokról Aros László tűzoltó alezredes, kisvárdai és Ördög István tűzoltó alezredes, szegedi kirendeltségvezető számolt be. Június utolsó napjaiban Szabolcs-Szatmár-Bereg, míg szeptember első felében Csongrád megyére csapott le hirtelen hatalmas vihar, több mint ezer bejelentés érkezett mindkét műveletirányításra. A károk kezeléséről, a más megyékből érkező beavatkozó erőkkel való együttműködésről, valamint az önkéntesek bevonásának menetéről is beszéltek a kirendeltségvezetők.
 
A fórum végén konzultációra nyílt lehetőség, ahol a kirendeltségvezetők a megyei kollégákat foglalkoztató kérdéseket tolmácsolták.
 
Fotó: Kissné Papp Tímea

Kapcsolódó képek:
Őszi ülését tartotta a Kirendeltségvezetők Fóruma Őszi ülését tartotta a Kirendeltségvezetők Fóruma Őszi ülését tartotta a Kirendeltségvezetők Fóruma
További képek a galériában