PROCIV ülés magyar elnöklettel


Vissza

A január 12-én Brüsszelben tartott PROCIV ülésen is átvette az elnökséget hazánk, ezen belül a BM OKF Nemzetközi és Jogi Főosztályának vezetője. Dr. Nyikos Attila tű. alezredes megköszönte a belga elnökségnek az elmúlt félévben végzett tevékenységét, majd bemutatta a magyar stáb tagjait. Az elnök ezután a magyar elnökség polgári védelem területét érintő programját ismertette, kitérve fő prioritásainkra, az integrált árvízkezelésre és a kockázatfelmérési tanácsi következtetéseinkre, valamint az EU elnökség alatt megrendezendő budapesti rendezvényeinkre. A tagállamok örömüket fejezték ki, hogy a program egyik fő eleme az árvízkezelés, hiszen ez minden tagállamot érint, egész Európa szempontjából fontos.