BM Országos Katasztrófavédelmi
Főigazgatóság
Vissza az alapértelmezett színsémára

Kezdőlap | Linkgyűjtemény | GYIK


Szervezetünk hírei

Nyomtatható változat
Szabadkán találkozott a magyar és a szerb főigazgató
2018. november 08. 16:13
November nyolcadikán a szerbiai Szabadkán tartották a soron következő magyar-szerb kétoldalú katasztrófavédelmi főigazgatói találkozót. A tárgyaláson mindkét ország szakmai vezetője beszámolt a legutolsó ülés óta végbement változásokról és szó esett a tervekről is.
A magyar delegációt dr. Góra Zoltán tű. vezérőrnagy, országos katasztrófavédelmi főigazgató vezette, a küldöttség tagja volt Szatmári Imre tű. dandártábornok, Csongrád és dr. Farkasinszki Lóránt tű. ezredes, Bács-Kiskun megyei katasztrófavédelmi igazgató, valamint Kiss Tamás tű. ezredes, a nemzetközi főosztály vezetője. A házigazdák tárgyalócsoportját Predrag Maric, miniszterhelyettes, főigazgató, a Szerb Belügyminisztérium veszélyhelyzet-kezelési ágazat első embere vezette, a delegációnak tagja volt három helyettese, Bojan Kostic, Goran Nikolic és Ivan Baras, valamint Zoran Bijelic, Szabadka megyei igazgató.
 
A találkozón Predrag Maric, szerb főigazgató tájékoztatta magyar kollégáját arról, hogy országában a napokban fogadják el az új katasztrófavédelmi törvényt, amelynek egyik fő eleme a tűzoltósági és a polgári védelmi rendszer összevonása, erősítve ezzel az integrált működést. A jogszabály rendelkezik arról is, hogy a Szerb Belügyminisztérium illetékes szerve egy úgynevezett kockázati katasztert hozzon létre, ezzel is jelentős lépést téve a katasztrófák megelőzése felé. Predrag Maric beszélt arról is, hogy az új szabályozás mentén többféle intézkedés is várható. A szerb főigazgató elmondta azt is, hogy törvény készül az önkéntes tűzoltó egyesületekről, kategóriákba sorolva azokat. Hozzátette, a jogszabálytól azt is várják a szomszédos országban, hogy fellendíti az önkéntes mozgalmat.
 
Góra Zoltán tű. vezérőrnagy, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főigazgatója prezentációjában bemutatta, milyen változások történtek a legutolsó kétoldalú találkozó óta. A tábornok egyebek mellett beszélt a végbement fejlesztésekről, a katasztrófavédelem új feladatairól, köztük a kéményseprésről is, emellett előadásában bemutatta a BM Heros Zrt. által fejlesztett, hazai gyártású tűzoltógépjárműveket.
 
Az ülés második felében a közös projektek lehetőségéről esett szó, a delegációk arról tárgyaltak, hogy a Magyarország-Szerbia IPA Határon Átnyúló Együttműködési Program keretében milyen, mindkét ország számára hasznos fejlesztéseket kellene elindítani.
 
A megbeszélés végén Góra Zoltán budapesti látogatásra hívta szerb partnerét, tehát a következő kétoldalú katasztrófavédelmi főigazgatói találkozó 2019-ben Magyarországon lesz.
 
Fotó: BM OKF

Kapcsolódó képek:
  

Kapcsolat  |   Honlap térkép  |   Jogi nyilatkozat  |   Adatvédelmi irányelvek  |   Technikai ajánlás  |   Impresszum  |   Letöltési segédlet