BM - Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság

Szervezetünk hírei
Záporoztak a nyilak Sötétvölgyben
2019. szeptember 12. 07:50
Záporoztak a nyilak Sötétvölgyben Huszonnégy regisztrált szervezet mintegy hetven versenyzője vett részt szeptember 11-én a IV. Alisca Katasztrófavédelmi Országos Íjászversenyen, amelyet a Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, az Alisca Nyilai Íjászegyesület és az Országos Katasztrófavédelmi Sportegyesület a Szekszárd melletti Sötétvölgyben tartott meg.
A résztvevőket Ács Rezső polgármester köszöntötte, örömét fejezve ki, hogy Szekszárd immár negyedik alkalommal adhat otthont a rendezvénynek. Beszédében elmondta, hogy a katasztrófavédelem és a város közötti együttműködés példaértékű, ezért mindig örömmel támogatják a szervezet rendezvényeit és sportversenyeit. Az íjászversenyt dr. Balázs Gábor tűzoltó ezredes, a Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója nyitotta meg, a versenyszabályzatot pedig idén is Piros László, az Alisca Nyilai Egyesület elnöke ismertette.
 
A versenyzők nyolc kategóriában, fejenként három-három lövést leadva haladtak végig a huszonnégy célt tartalmazó pályán, ahol élethű, háromdimenziós célpontokra lőhették ki nyilaikat. Ezek között többségében olyan vadak voltak, amelyekkel találkozhatunk is erdeinkben, de azért akadtak szép számmal egzotikus fajok is, így például óriásteknős és tigris.
 
A háromdimenziós íjászat a vadon élő állatokat megformázó, térbeli célokról kapta a nevét, amelyeken a különböző találati zónákat nem eltérő színnel, hanem a célba süllyesztett választóvonalakkal jelölik. A különböző kategóriákba sorolt íjászok más-más távolságokról röpítik ki nyilaikat, a nehézségét pedig az adja ennek a terepíjászati módnak, hogy nem előre ismert távolságokról kell a lövést leadni.
 
A verseny fő támogatói az Országos Katasztrófavédelmi Sportegyesület (OKSE), Szekszárd Megyei Jogú Város, az Alisca Nyilai Íjász Egyesület és a Rádiós Segélyhívó és Infokommunikációs Országos Egyesület (RSOE) voltak. Szekszárd különdíjait dr. Göttlinger István aljegyző, az RSOE ajándékait pedig Dobai Sándor, az egyesület elnöke adta át.
 
Az eredményeket mellékelt táblázatunkban tekintheti meg.
 
Fotó: Boros Brigitta tűzoltó főhadnagy

Kapcsolódó képek:
Záporoztak a nyilak Sötétvölgyben Záporoztak a nyilak Sötétvölgyben Záporoztak a nyilak Sötétvölgyben
További képek a galériában
Letölthető dokumentum(ok):