Nemzetközi kitekintés aloldal fejlécképe

Nemzetközi kitekintés

A kritikusinfrastruktúra-védelemmel kapcsolatban hazánk több megközelítést, nemzetközi példát, tapasztalatot használhat fel saját infrastruktúravédelmi programja elkészítése során.

A kritikusinfrastruktúra-védelem az Amerikai Egyesült Államokból indult, ott az 1990-es években már kutatási és tudományos szinten említik, bár ekkor még megoszlottak a vélemények az egyes területek jelentőségét illetően és leginkább csak a téma informatikai aspektusa került előtérbe. A 2001. szeptember 11-i New Yorki merénylet sokkolta az egész világot, de Európa ekkor még nem számolt azzal, hogy uniós tagállam is célponttá válhat.

Az Észak-atlanti Szerződés Szervezete (NATO) Felsőszintű Polgári Veszélyhelyzeti Tervezési Bizottság 2002 novemberében meghatározta a szövetség szempontjából meghatározó aspektusok alapján a kritikus infrastruktúra definícióját. Az SCEPC égisze alatt nyolc tervező munkacsoport és bizottság működik, amelyek feladata, hogy tanulmányozza és értelmezze az egyes szövetséges államok kritikusinfrastruktúra-védelemre irányuló intézkedéseit.

A vizsgálatokból nyilvánvalóvá vált, hogy a tagállamok felkészültsége eltérő szintű, sőt, a definíciók értelmezésében is lényeges különbségek mutatkoztak. Az egységesebb megközelítést érdekében elfogadták a Polgári Védelmi Bizottság által előterjesztett egységes koncepciót, amelyben olyan feladatokat szabtak a tervező tanácsok és bizottságok részére, mint például azoknak a kommunikációs platformoknak a működtetése, amelyeken a témakörrel kapcsolatos folyamatos tapasztalatcsere megvalósul.

Az európai koncepció kiinduló pontját és az igényt egy átfogó program kidolgozására a második évezred elején megszaporodott, súlyos következményekkel járó terrortámadások jelentették. Az első jelentős terrorcselekmény a 2004 márciusi madridi terrortámadás volt, amely egész Európát megrázta. Az esemény rávilágított a terrorhálózatokkal szembeni védtelenségre és kiszolgáltatottságra, egyben világossá vált, hogy az egyes szolgáltatások, infrastruktúrák működési zavarai a köztük fellelhető interdependenciák révén milyen hatalmas pusztítást vihetnek véghez a társadalomban mind humán, mind gazdasági tekintetben. Ezt követően a kritikus infrastruktúrák védelmével kapcsolatos egyeztetések 2004. július 17-18-án a brüsszeli Európai Tanácson kezdődtek meg. A legfontosabb feladatokat ekkor még az aktivitás erősítésében és új mechanizmusok elindításában fogalmazták meg.

A Bizottság 2004. október 20-án elfogadta „A létfontosságú infrastruktúrák védelme a terrorizmus elleni küzdelemben” című közleményt, amelyben javaslatokat tett arra, hogy miként lehetne az európai megelőzést, felkészültséget és reagálást javítani a létfontosságú infrastruktúrákat érintő terrortámadások esetén.

Egy 2004 decemberében elfogadott tanácsi következtetés tett először javaslatot a létfontosságú infrastruktúrák védelmére vonatkozó európai programra (European Programme for Critical Infrastructure Protection – EPCIP), és jóváhagyta a létfontosságú infrastruktúrák figyelmeztető információs hálózatának (Critical Infrastructure Warning Information Network – CIWIN) Bizottság általi felállítását.

A 2005-ös londoni robbantásokat követően a Tanács ismételten megerősítette a terrorizmusellenes harc melletti elkötelezettségét, valamint hangsúlyozta, hogy az állampolgárok és az infrastruktúrák védelmével csökkenteni kell a támadások általi fenyegetettséget és a kiszolgáltatottságot.

2005 novemberében a Bizottság Zöld Könyvet fogadott el a létfontosságú infrastruktúrák védelmére vonatkozó európai programról (EPCIP), amely választási lehetőségeket fogalmazott meg azzal kapcsolatban, hogy a Bizottság hogyan állíthatná fel az EPCIP-et és a CIWIN-t.

A Bel- és Igazságügyi (IB) Tanács a 2005 decemberében elfogadott, a létfontosságú infrastruktúrák védelméről szóló következtetéseiben felkérte a Bizottságot, hogy terjesszen elő javaslatot a létfontosságú infrastruktúrák védelmére vonatkozó európai programra.

E közlemény bemutatja az EPCIP végrehajtása érdekében javasolt elveket, eljárásokat és eszközöket. Az EPCIP végrehajtását adott esetben kiegészítik majd ágazatspecifikus közlemények, amelyek bemutatják a Bizottság megközelítését az egyes létfontosságú infrastrukturális ágazatokra vonatkozóan.

A három évvel korábban kezdődött folyamat a tervezetek elkészítését követően elérte mélypontját. A további egyeztetések, az érdekek és értékek összehangolása folyamatosan akadályokba ütközött. A tagállamok ugyan megkezdték saját nemzeti programjuk összeállítását és a sajátosságok, egyéni jellemzők felmérését, de az egységes európai kezdeményezéssel kapcsolatban nem mutattak olyan intenzív hozzáállást, mint a kezdeti lelkesedés idején. Nyilvánvalóvá vált, hogy az Európai Uniónak is szembe kell néznie azzal a ténnyel, hogy tagállamainak növekvő száma egyre komolyabb egyeztetési problémákat vet fel. A hivatalos Irányelv pontosítása során a Zöld Könyvben található, az egységes európai program véglegesítését elméletben már meghatározó, iránymutató jellegű javaslatokat sorra utasították el, vagy könnyítették a tagállamok. Az eredmény több szempontból is elkeserítő. Az államok sajátos jogalkotási rendszereire, az infrastruktúra tulajdonosainak és üzemeltetőinek széles körére, a magántulajdonban lévő rendszerek túlnyomó többségére hivatkozva az egyeztetéseken sikerült elérni, hogy a Bizottság fokozatosan engedjen az első verziókban megfogalmazott elhatározásokból, a kötelező elemek végrehajtásából. Végül a folyamat első fázisában megfogalmazott szigorú elvárások kötetlenebb, általánosan elfogadottabb, célszerűségi indokokkal alátámasztott, de nem kötelező érvényű iránymutatásokká enyhültek.

Az EPCIP megvalósítására vonatkozóan végül 2008 decemberében született végleges döntés, ekkor látott napvilágot a kritikus infrastruktúrák azonosításáról és kijelöléséről, valamint ezek védelmi fejlesztéseinek szükségességéről szóló 2008/114/EK Tanácsi Irányelv (Irányelv), amelynek végrehajtására 2011. január 12-ig kaptak határidőt a tagállamok. Az Irányelv alapvetően egy eljárási rendet állapít meg, az európai kritikus infrastruktúrák (ECI) azonosítására és kijelölésére. Az Irányelv felülvizsgálata a jogharmonizációs tapasztalatok és tagállami alkalmazásokból származó visszajelzések alapján 2012 januárjában vehette kezdetét.

Az Irányelv célkitűzései három fő irányvonal szerint határozhatók meg, a megelőzés, felkészülés és az ellenálló képesség kialakításában. A tagállamok közötti konzultációs eljárás és az eközben hozzáadott érték tette lehetővé, hogy a terrorizmus elleni harctól eljussunk a mindenfajta veszéllyel szembeni védelemig, különösen a terrorizmusra összpontosító uniós programig.

Az európai törekvés lényeges pontjai

  • Közös EPCIP keret – stratégiai irányítás módszere, tagállami kapcsolattartó pontok létesítésének formái, egységes alapelvek, fogalmak, ágazati jellemzők, feladatkörök;
  • ECI – nemzeti azonosításokat követően átfogó vizsgálatok alapján jelölik ki, közösségi elvek alapján kialakítandó védelmi intézkedések;
  • NCI – tagállami programokban kialakított azonosítási és kijelölési eljárás keretében jelölik ki;
  • Cselekvési terv – önkéntes és kötelező elemek teljesítésének metódusa, végrehajtással kapcsolatos időintervallumok meghatározása és a felülvizsgálati folyamat könnyítése szempontjából kiemelendő;
  • Résztvevők feladatai, kötelezettségei – üzemeltetők, tulajdonosok, kormányzat, állami szervek, EU szervek vonatkozásában;
  • Értesítési és riasztási rendszer – CIWIN, létrehozását és funkcióinak tisztázását későbbre halasztották;
  • Finanszírozás – elkülönített keretből zajlik a jelenlegi tevékenységek finanszírozása, a továbbiakban ez a keret kiegészül a „Biztonság és a szabadságjogok védelme” elnevezésű programon belül kialakított „Terrorizmus megelőzése, felkészültség és következménykezelés” projekt által biztosított forrásokkal.

Az Irányelvben megadott definíció szerint kritikus infrastruktúraként értékelendők a tagállamokban található azon eszközök, rendszerek vagy ezek részei, amelyek elengedhetetlenek a létfontosságú társadalmi feladatok ellátásához, az egészségügyhöz, a biztonsághoz, az emberek gazdasági és szociális jólétéhez, valamint amelyek megzavarása vagy megsemmisítése e feladatok folyamatosságának hiánya miatt jelentős következményekkel járna valamely tagállamban.

Az Irányelv a fenti általános fogalomhoz képest kiemelten megjeleníti az egészségügyhöz, a biztonsághoz, az emberek gazdasági és szociális jólétéhez való közvetlen kapcsolódást. Ennek értelmében az Irányelv szerint a kritikusság annak hatásában kell, hogy megjelenjen, azaz nem az infrastruktúrára vonatkoztatva kell nézni azt, hanem a bekövetkező hatást kell figyelembe venni. Egy példával élve: nem egy komplex elektromosellátási-rendszer a kritikus, hanem az, ha az ellátási rendszer meghibásodik és a szolgáltatását igénybe vevők helyzete negatívan változik, hiszen ez utóbbi szélsőséges esetben akár emberéletekbe is kerülhet.

Az európai program főleg a nemzeti és európai kritikus infrastruktúrák megkülönböztetésére és azonosítására koncentrál, figyelembe véve a szubszidiaritás elvét, mely szerint az infrastruktúrák védelme alapvetően tagállami feladat.