SAJTÓMEGHÍVÓ

2019. november 13. 09:03

Az önkéntes tűzoltó egyesületek, az önkormányzati tűzoltóságok és önkéntes mentőszervezetek pályázati forrásból beszerzett eszközeinek ünnepélyes átadására

Idén is összesen hétszázmillió forint értékű támogatásra pályázhattak az önkéntes tűzoltó egyesületek és az önkéntes mentőszervezetek. Az önkéntes tűzoltó egyesületek közül ötszáznyolcvanhét nyújtott be pályázatot, amelynek segítségével különféle tűzoltóeszközökhöz és felszerelésekhez juthatnak. Idén tizeneggyel több önkéntes tűzoltó egyesület részesül támogatásban, mint az elmúlt esztendőben. Az önkéntes mentőszervezetek közül hetvenhét pályázott és nyert el forrásokat, amelyeket a tevékenységéhez kapcsolódó technikai eszközök, működési költségek finanszírozására, védőruházatra, oktatásra fordíthatnak.

A katasztrófavédelem nagy hangsúlyt helyez az önkéntesek munkájának támogatására, hiszen saját forrásukból, ráadásul szabadidejükben, önzetlenül segítik a bajba jutottakat, nagyban támogatva a hivatásos tűzoltók tevékenységét. Az önkéntesek mellett idén már második alkalommal az önkormányzati tűzoltóságok is pályázhattak támogatásra. A központilag beszerzett eszközöket elsőként a fővárosi és a Pest megyei egyesületek és mentőszervezetek vehetik át, ezt követően valamennyi megyében megtörténik az átadás.

A rendezvény helyszíne: BM OKF GEK Ferihegyi úti Raktárbázisa 

1174 Budapest, Ferihegyi út 264.

A rendezvény ideje: 2019. november 15. (péntek) 10.00 óra 

A sajtónyilvános eseményre szerkesztőségük munkatársait meghívjuk, egyúttal kérjük, hogy arról a közvéleményt tájékoztatni szíveskedjenek.

További információért Dóka Imre tűzoltó főhadnagy, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője hívható a +36206693613-as számon.