Magyarország szakértőket ajánlott fel Libanonnak

2020. augusztus 06. 16:09

Magyarország kész hozzájárulni a bejrúti robbanást követő helyzet kezeléséhez. A bejrúti kérés augusztus 5-én 19 óra után pár perccel került fel az EU segélykérések fogadására szolgáló közös kommunikációs és tájékoztatási rendszerébe. A katasztrófavédelem már szerdán, 19.50-kor jelezte, hogy az ország szakértőket ajánl fel.

A Brüsszelben működő Veszélyhelyzet-kezelési Koordinációs Központ (ERCC) az Európai Unió közös polgári védelmi csapatához csapatvezető, csapatvezető-helyettes, kutatás-mentési koordinátor, valamint logisztikai, informatikai, statikus, környezetvédelmi, hulladékkezelési, egészségügyi szakértő, illetve technikai támogató csapat (TAST) felajánlását kérte a tagállamoktól.

Magyarország öt szakértőt – csapatvezetőt, csapatvezető-helyettest, kutatás-mentési koordinátort, logisztikust és egészségügyi szakértőt – kész küldeni a katasztrófa sújtotta országba, hogy támogassák a bejrúti robbanás okozta helyzet felszámolását.

A katasztrófavédelem állományából kijelölt szakemberek tapasztaltak, a HUNOR hivatásos mentőszervezet vezetője például korábban Japánban, Ukrajnában, Sri-lankán, Indonéziában, Szerbiában és Máltán vett részt hasonló misszióban. Rajta kívül a HUSZÁR közepes városi kutatási és mentőcsapat önkéntese, egy fővárosi, egy Tolna és egy Bács-Kiskun megyei szakember, valamint az Országos Mentőszolgálat oxitológus szakorvos és katasztrófaorvos végzettségű vezető főorvosa tagja a szakértői csapatnak. 

BM OKF Kommunikációs Szolgálat