Szerencsét hozó véradás

2020. március 13. 12:06

A katasztrófavédelem Komárom-Esztergom megyei kéményseprői, tüzoltói, és a Magyar Vöröskereszt munkatársai immár második alkalommal szervezték meg azt a „szerencsehozó” véradást, amelyet rendre péntek 13-án tartanak.

Sokan tartják szerencsétlennek ezt a napot, de a komáromi kéményseprők szeretnék megcáfolni a népi hiedelmet. – Ha vérrel segítünk azoknak az embereknek, akik erre rászorulnak, akkor ők szerencsések lesznek – nyilatkozta Oláh Gábor a Magyar Vöröskereszt területi koordinátora.

A véradáson kéményseprők, tűzoltók és önkéntesek is részt vettek. Két órás intervallumban várták azokat, akik segíteni szerettek volna embertársaikon. Ezt követően Nagyigmándon folytatták az akciót, és ott nyújthatták karjukat a véradók.

Az Országos Vérellátó Szolgálat álláspontja szerint a véradások lebonyolítása nem jelent fokozott kockázatot a koronavírus szempontjából. A vérrel történő vírusátvitel kockázatának minimalizálása érdekében aki február 5-ét követően külföldön járt, az hazaérkezésétől számított 30 napon belül nem adhat vért és nem léphet be a véradás területére.

Fotó: Komárom-Esztergom MECS