Tartalomjegyzék

Decemberi biztonsági kihívások

2019. december 06.

2019-ben az okoseszközök a mindennapok részét képezik: a robotporszívót távolból is munkára lehet bírni, az okoshűtő megmondja, mikor jár le a szalámi szavatossága, az okosotthonokban már a kocsiból, egy-egy applikáció segítségével fel lehet kapcsolni a villanyt, hogy ne sötétbe érjünk haza. A modernizáció elérte a Télapót is, aki – bár megtartotta hagyományos közlekedési eszközét – GPS segítségével adja meg az egyes célpontokat a rénszarvasoknak. De mint tudjuk, az okoseszköz adatot is gyűjt…

Számos írás foglalkozik az okoseszközökben rejlő adatvédelmi buktatókkal, hovatovább a helyzet nagyjából az, hogy a kütyük figyelnek. Így járt a Mikulás is, a szánra szerelt piros GPS (amolyan Mikulás-kompatibilis berendezés, nemcsak azt képes érzékelni, ami elhangzik, hanem azt is, amit a puttonyos öreg gondol) számos érdekes beszélgetést és monológot rögzített. Mi pedig szemérmetlenül bele-belehallgattunk a felvételbe. (GDPR-incidensről azonban nem lehet beszélni, mert a Télapó elfelejtette elolvasni a használati utasítás apró betűs részét, és mindenbe gondolkodás nélkül beleegyezett…)

„Ott egye meg a fene, megöregedtem. Tudom, hogy csak évi egy napot dolgozom, meg a gyerekek is várnak, de már nem nekem való ez a rohanás. A puttony is egyre nehezebb. Fel kell adnom egy álláshirdetést, meg kell keresnem az utódomat, mert a fiaim valahogy nem akarják továbbvinni az atyai hivatást.”

„Esküszöm, hogy a rénszarvasok híztak tavaly óta. Csak vánszorgunk, pedig tudják, hogy egy este alatt sok-sok millió gyerekhez kell eljutnunk, hiszen számítanak ránk. …. Amindenit! Tényleg öregszem, nem a rénszarvasok lettek kövérek – elfelejtettem kiengedni a kéziféket.”

„Hoppáhoppáhoppá! Úgy nézem, megérkeztünk, ez Magyarország. Az a nagyon fényes pedig minden bizonnyal Budapest. Most keressünk egy magányosan álló, nyolcemeletes épületet. Meg is van. A menetlevél szerint ez a katasztrófavédelem központja. Jaj, de előzékenyek, ráírták, hogy OKF. Na, itt ez a jó nagy placc, akkor itt leszállunk…. Hát, ez göröngyösre sikerült, át kell venni a landolást, kijöttek a gyakorlatból a fiúk.”

„Magának is jó estét! Mi az, hogy ADR-ellenőrzés?! Nézze már meg jobban, ez egy szán, ami repül. Hogy akkor ICAO-TI? Semmilyen veszélyes árut nem szállítok. A szarvasok időnként termelnek ezt-azt, de az inkább környezetvédelmi kérdés. Természetesen felkészítettem a közlekedési eszközt a téli viszonyokra – megzsírozva, megfeszítve minden, a lámpák, prizmák tisztára pucolva, és még a fiúk patája is megkapta a téli csúszásmentesítést. Minek ide hatósági állatorvos? Ezek egészséges, nemzetközi engedéllyel rendelkező rénszarvasok, megvan minden jogosítványuk, még kötelező biztosításom és zöldkártyám is van. Meg mindenféle színű, de ebbe ne menjünk bele. Még a vámosokat is a nyakamra hozza? Ez itt mind vámmentes cucc. Nekem a Lappföld-Világ kétoldalú egyezmény garantálja a vám- és illetékmentességet! Amúgy van magának gyereke? Iiiiigen? És ő is ott vár benn a másik százötven lurkóval? Jó, akkor most legyen férfi, menjen be és közölje, hogy játsszanak még egy kicsit… várjon, olvasom a megrendelőből… szóval a lufibohóccal, festessenek magukra cicát, unikornist, csipegessenek a finomságokból, élvezzék az Eszter-lánc mesezenekar műsorát, kicsit kések ugyanis, mert akadt némi papírmunka idekinn… Na, miért néz olyan rémülten, pedig milyen szép szál legény, és fél bemenni egy teremnyi gyerek közé. ”

„Rudolf, neked pirosan világít az orrod, vidd a többieket valami félreeső helyre, itt hagyományosan tűzoltóautóval várnak a gyerekek, úgyhogy átszállok…. Ez milyen jó móka! Lehet, hogy pályát tévesztettem, ha időben kapcsolok, mehettem volna tűzoltónak. És akkor nagy piros autóval járhatnék. De most már mindegy, már látom is a gyerekeket. Engem várnak. Már ezért is megéri Télapónak lenni. Mennyi csillogó szempár!”

„Pfű, mekkora könnyebbség, hogy itt nem a kéményen kell leereszkednem. Tele a puttonyom a kormos, kátrányos, eldugult kéményekkel, össze se tudom számolni, mennyi ilyenen kellett lecsúsznom. És a kandallók! Biztos vagyok benne, hogy jártam olyanban is, amelyiket megépítése óta nem takarítottak. A háziak meg nekem köszönhetik, hogy egy-egy ilyen eldugult, koszos kémény, kandalló nem okozott bajt. A lappföldi mosodák meg fix, hogy rajtam gazdagodtak meg, annyiszor küldtem hozzájuk a ruhámat, és megesküszöm rá, hogy nekem Mikulás-felárat számolnak...”

„Szaloncukor. Már megint. Olyan kedvesek, mindig megkínálnak. Hogy mondjam meg nekik, hogy évek óta cukorbeteg vagyok, a feleségem pedig agyonüt, ha megtudja, hogy nassoltam. És mindig megtudja, egyszerűen megérzi a csoki illatát. Egyszer, csak egyetlen egyszer adnának egy jófajta marhapörköltet tarhonyával. Elcserélném rá az egész kuplerájt szánostul, szarvasostul, puttonyostul. De az idén mintha azt olvastam volna, hogy a magyarok csináltak Erős Pistás szaloncukrot. Hátha valahol azt tesznek ki…”

„Ismerem az összes mikulásos, télapós dalt, verset, a világ összes nyelvén. Mégse unom. Mert minden kislány és kisfiú más, máshogy mondja, máshogy énekli, de a hitük azonos: elhiszik, hogy létezem, és azért létezem, mert elhiszik. Az egyik gyerek fél tőlem, a másik átölel, de előbb-utóbb mindegyik rám mosolyog, megérinti a kabátom, a leveleikből pedig annyi szeretet árad, hogy igazából nem is bánom, hogy a fiaim nem akarják átvenni a stafétát.”

„Hamar eltelt a katasztrófavédelemre szánt idő, sajnos tovább kell mennem, pedig kaptam néhány használható tippet az itt dolgozó kéményseprőktől…. Rudolf! Hé, Rudolf! Végre előkerültetek, mi tartott ennyi ideig? Persze, hogy hoztam sütit. Viszed onnan a patádat, nem mondtam, hogy kapsz is belőle! Indulás, hohohohóóóóó!… Lefulladt. Hoppá, a kézifék…”

 

Fotó: Szőke Péter – BM OKF