Vasúti balesetet szimuláltak Jászkiséren

2021. április 21. 13:12

Közös katasztrófa-felszámolási gyakorlatot tartott április huszonegyedikén a katasztrófavédelem és a MÁV Zrt. Jászkiséren, a MÁV Felépítmény-karbantartó és Gépjavító Kft. telephelyén. A gyakorlat a koronavírus elleni védekezés szabályainak betartása mellett zajlott.

A vasúti balesetek kiemelt jelentőségűek tűzoltósági szempontból, hiszen egy-egy szerelvény hatalmas méretű is lehet és rengeteg embert, vagy több száz tonnányi – akár veszélyes – árut is szállíthat. A beavatkozásokat a több ezer voltos felsővezetékek is nehezíthetik, ezek jelenléte taktikai szempontból fokozott körültekintést igényel egy-egy ilyen káreset felszámolásakor.

Az esemény fókuszában a mentésben résztvevő szervezetek, illetve a vasúttársaság szakemberei közötti együttműködés állt, a cél ugyanis a károk minél gyorsabb és hatékonyabb felszámolása volt. A gyakorlatba a jászkiséri és a jászárokszállási önkormányzati tűzoltókat, a Magyar Vöröskeresztet és a Főnix Speciális Mentőket is bevonták.

A gyakorlat forgatókönyve szerint a telephely vasútijármű-mosója felé haladó szerelvény műszaki meghibásodás miatt nem tudott megállni és a takarítás alatt álló vasúti kocsikba hajtott. Az ütközéstől az érkező szerelvény kisiklott, a mosóban lévő egyik vagon pedig a pályatestet elhagyva egy füves területre gurult és ott kigyulladt. A mozdonyvezető és a takarítást végző négy másik dolgozó megsérült a balesetben.

A helyszínre riasztott tűzoltók elsődleges feladata az volt, hogy kiszabadítsák a sérülteket és átadják őket a mentőegységeknek, ezt követően meg kellett fékezniük a tüzet, majd a vasúttársaság műszaki mentő egységével közösen vissza kellett helyezniük a sínre a szerelvényeket. A mentést a Jász-Nagykun-Szolnok megyei katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányította, a munka csoportirányítással zajlott. Az egyik csoportot a szolnoki hivatásos és a jászárokszállási önkormányzati tűzoltók alkották, az ő dolguk volt víz- és habsugárral eloltani az égő vasúti kocsit. A másik csoportban a város önkormányzati tűzoltói és a jászberényi hivatásos egység dolgozott, a tűzoltók a balesetet szenvedett mozdonyból annak vezetőjét, illetve egy másik vagonból három embert mentettek ki. A sérülteket a Magyar Vöröskereszt önkéntesei alakították, ellátásuk pedig a Főnix Speciális Mentők feladata volt. Végül a vasúttársaság balesetelhárító egysége visszahelyezte a vágányra a kisiklott kocsit.

Az eseményeket a helyszínen követte figyelemmel Fülep Zoltán tűzoltó ezredes, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság tűzoltósági főosztályának vezetője. A gyakorlat végeztével arról beszélt, hogy az ilyen látványos közös mentésekkel a katasztrófavédelem célja az, hogy a beállított szituációkon keresztül a társszervek szakemberei minél jobban megismerjék a tűzoltók kárhelyszíni feladatait, ezáltal gördülékenyebbé válhat az együttműködés, a közös munka. A statisztikák egyébként azt mutatják, hogy Jász-Nagykun-Szolnok megyében évente átlagosan öt vasúti baleset történik.  

Fotó: Szőke Péter BM OKF