Intézményi tudományos konferencián mérettek meg a hallgatók

2021. április 28. 15:06

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kara az idén tavasszal is megrendezte a kari tudományos diákköri konferenciát, amelynek három tagozatában összesen huszonnyolc pályaművet mutattak be a tudományos élet iránt érdeklődő hallgatók, köztük a Katasztrófavédelmi Intézet hallgatói is.

A tudományos munkát készítő hallgatók tagozatuk bírálóbizottsága előtt április 22-én, online adták elő benyújtott pályázatuk kutatási eredményeit, számot adva ezzel a tananyagon felüli szakmai és tudományos ismereteikről, illetve előadói képességeikről is. A Katasztrófavédelmi Intézet hallgatói a katasztrófavédelmi tagozatban összesen tíz pályamunkában a szakterületüknek megfelelő tudományos aspektusokból vizsgálódtak. A megméretést követő, szintén online ünnepélyes eredményhirdetést április 28-án tartották, a résztvevőket prof. dr. Ruzsonyi Péter bv. dandártábornok, a kar dékánja és dr. Pallo József bv. ezredes, tudományos dékánhelyettes köszöntötte. 

A katasztrófavédelmi tagozatban első helyezést ért el Zsiga Zsolt levelező munkarendben harmadik évfolyamon tanuló, iparbiztonsági szakirányos hallgató. A második helyen Tóth János (nappali) második évfolyamos, katasztrófavédelmi műveleti szakirányos tűzoltó tisztjelölt végzett, míg a harmadik legjobbnak Trencsényi Dániel Lajos, (nappali) elsőéves katasztrófavédelmi műveleti szakirányos tűzoltó tisztjelölt bizonyult.

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem tudományos rektorhelyettese, dr. Csikány Tamás ezredes által felajánlott különdíjat Soós Tamás Zoltán (levelező) harmadik évfolyamos, iparbiztonsági szakirányos hallgató kapta.

A katasztrófavédelem szakos hallgatók kiemelkedő pályamunkájának elismeréseként a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főigazgatója, dr. Góra Zoltán tű. vezérőrnagy által felajánlott különdíjat Akhmetova Zukhra (levelező), harmadéves iparbiztonsági szakirányos hallgató érdemelte ki.

A Magyar Polgári Védelmi Szövetség Országos Elnöksége által felajánlott különdíjat a polgári védelem területén végzendő helyreállítási feladatokkal kapcsolatos témakörben írt legjobb pályamunkáért Krajcz Tamás István (nappali) harmadik évfolyamos, katasztrófavédelmi műveleti szakirányos tűzoltó tisztjelölt kapta. A Rendvédelmi és Magánbiztonsági Oktatásért és Kutatásért Alapítvány elnöke, Szabó Lajos által felajánlott különdíjat Bali Marcell (nappali), harmadéves iparbiztonsági szakirányos hallgató érdemelte ki.

Mind a tíz, pályamunkát benyújtó katasztrófavédelem szakos hallgató részt vehet a 2023 tavaszán, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kar által megrendezendő XXXVI. Országos Tudományos Diákköri Konferencián.