Halálos szén-monoxid-mérgezés Nyíregyházán

2021. november 25. 11:36

Csütörtök délelőtt negyed tízkor érkezett a jelzés a katasztrófavédelemhez, amely szerint feltehetően szén-monoxid miatt rosszul lett valaki Nyíregyházán, a Kopogó utcában.

Két járművel hét tűzoltó vonult a helyszínre, ahol egy családi ház zárt nyári konyhájába kellett légzőkészülékkel behatolniuk. A helyiségben egy holttestet találtak. A tűzoltók magas koncentrációjú szén-monoxidot mértek a helyszínen. A nyári konyha két részre volt felosztva, a hátsó öt négyzetméteres, ablaktalan részben egyetlen ajtó volt, és egy gázpalackról működő sziesztakályha üzemelt. Nagy valószínűséggel a kályha működése és a szellőzés hiánya vezetett a mérgező gáz kialakulásához.

Ez az eset is jól mutatja, hogy nem csak a régi gázkazánok közelében fejlődhet szén-monoxid, sőt, kéménynek sem kell működnie. Valamennyi nyílt lánggal működő fűtőeszköz és vízmelegítő forrása lehet a mérgező gáznak, hiszen ha nem jó a szellőzés, ezek a berendezések elhasználják a szoba levegőjét, tökéletlen égés jön létre, amelynek a mellékterméke a szén-monoxid. Ahol nyílt láng van a szobában, nem elég néha kinyitni az ablakot, gondoskodni kell az állandó és automatikus levegő-utánpótlásról. Az ajtókba, ablakokba résszellőzőt kell tenni.