Ülésezett a Katasztrófavédelmi Tudományos Tanács

2022. május 26. 16:31

Videókonferencia keretében tartotta meg soros ülését a Katasztrófavédelmi Tudományos Tanács. A tavaszi ülésen, május 23-án a pályázatokkal kapcsolatos elképzelések és célok kerültek szóba.

A napirendi pontok tárgyalása előtt Dr. Bognár Balázs PhD tű. dandártábornok, KTT elnök dr. Sabjanics István PhD ny. r. dandártábornok, a Belügyi Tudományos Tanács titkára üdvözletét és elismerését tolmácsolta, melyben a Katasztrófavédelmi Tudományos Tanács tavalyi erőfeszítéseit emelte ki, valamint azt, hogy aKatasztrófavédelmi Tudományos Tanács a munkatervezés során 2022-ben is törekedett arra, hogy a Belügyi Tudományos Tanács stratégiai céljaihoz igazodjon.

Ezt követően Vietórisz Ágnes tű. ezredes, a BM OKF humánszolgálat-vezetője napirend előtti felszólalásában elmondta, hogy a Katasztrófavédelmi Tudományos Tanács tavaly kiírt pályázati felhívása sikeres volt, a díjátadó ünnepség a Belügyi Tudományos Tanács Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából tartott zárórendezvényének a keretében történt. Kiemelte, hogy a területi szervek a korábbi időszakhoz képest aktívabbak voltak a tudományos területen, a tudományos, szakmai konferenciák szervezése, megrendezése gördülékenyen történt. Végezetül megköszönte a Katasztrófavédelmi Tudományos Tanács, ezen belül a tisztségviselők folyamatos és magas színvonalú munkáját, szakmai elkötelezettségét.   

Dr. Bognár Balázs elsőként az előző ülés óta eltelt időszakról tájékoztatott. Külön szólt az idei munkatervezésről, amely a gyakorlatiasság jegyében született. Tájékoztatott arról, hogy a Katasztrófavédelmi Tudományos Tanács az értékelt időszakban az ülés megtartásának időpontjáig számos konferencián, rendezvényen képviseltette magát személyesen, vagy videókapcsolat révén, illetve felvette a kapcsolatot a Soproni Egyetemmel is.

Ezt követően ismertette az idei tudományos (katasztrófavédelmi interdiszciplináris) pályázati felhívás előkészítésével összefüggő, valamint a tanács előtt álló aktuális, tudományszervezési feladatokat. A javaslat bekérést követően rekordmennyiségű, összesen negyvenöt pályázati témajavaslat érkezett be a Katasztrófavédelmi Tudományos Tanácshoz. A második féléves tudományszervezési feladataként említette meg a tervezett együttműködési lehetőségek megvalósítását a partnerek, így az Eötvös Loránd Tudományegyetem, a Soproni Egyetem, valamint az Országos Polgárőr Szövetség Tudományos Tanácsa megjelölésével. Az elnök a továbbiakban kitért a BM OKF szakdiplomatájának a bevonásával történő kapcsolatfelvétel elindítására az Európai Bizottság Közös Kutatóközpontjával (JRC), amely szintén a második félévben lesz időszerű.

A tavaszi ülés utolsó napirendjeként a Katasztrófavédelmi Tudományos Tanács működésének szabályozásáról szóló főigazgatói intézkedéssel összefüggő kodifikációs feladatok ismertetése zajlott.