Tegnap történt
2026. szeptember 04. 08:21
Tegnap összesen 300 segélyhívás érkezett a katasztrófavédelem műveletirányítási központjaiba. A 112 tűzesetet és a 107 műszaki mentést összesen 326 hivatásos, 35 önkormányzati és 3 létesítményi egység, valamint 40 önkéntes tűzoltó egyesület kezelte. A beavatkozást igénylő esetek mellett 73 téves és 3 szándékosan megtévesztő jelzés is érkezett az ügyeletekre.
Frontálisan ütközött két személyautó csütörtök reggel Budapest kilencedik kerületében, a Soroksári úton. A fővárosi hivatásos tűzoltók két embert feszítővágó segítségével kiszabadítottak az egyik gépkocsiból, majd áramtalanították a járműveket. A helyszínen egy ember életét vesztette. A mentőszolgálat három embert kórházba szállított.
Egymásnak ütközött két személyautó csütörtök délelőtt Budapest tizenegyedik kerületében, a Szerémi út és a Galvani utca kereszteződésében. A fővárosi hivatásos tűzoltók áramtalanították a gépkocsikat, majd tűzoltó szállító jármű segítségével megszüntették a forgalmi akadályt. Négy ember megsérült.
Árokba borult egy személygépkocsi tegnap késő este a 74-es főúton, Csatár térségében. A baleset következtében az autóban utazó egyik ember nem tudott önerőből kiszállni. Őt a zalaegerszegi hivatásos tűzoltók kiemelték, majd átadták a mentőknek. A tűzoltók a helyszín megvilágításában is segítették a rendőröket. A mentők egy embert súlyos, egyet pedig könnyű sérülésekkel szállítottak kórházba.
Egymásba hajtott két személygépkocsi csütörtök délután Pesterzsébeten, a Szentlőrinci úton, az M5-ös sztráda közelében. A fővárosi hivatásos tűzoltók a járművek áramtalanítását követően kézi erővel megszüntették a forgalmi akadályt. A mentőszolgálat két embert kórházba szállított.
Két autó ütközött össze csütörtökön Debrecenben, a Bem téren. A város hivatásos tűzoltói átvizsgálták és áramtalanították a járműveket. A mentőszolgálat a járművezetőket kórházba szállította.
Csatornába hajtott egy autó Püspökladány külterületén, emiatt riasztották a város hivatásos tűzoltóit. Az egység átvizsgálta és áramtalanította az autót. A jármű utasai a tűzoltók kiérkezése előtt elhagyták a kocsit, de kórházba szállították őket.
Összeütközött egy rakomány nélküli nyerges vontató és egy személygépkocsi tegnap délután a 442-es számú főúton, Rákóczifalva és Rákócziújfalu között. Mire a szolnoki hivatásos tűzoltók kiérkeztek, egy szabadnapos gyöngyösi hivatásos tűzoltó áramtalanította a járműveket. A személygépkocsi vezetője beszorult a roncsba, őt az egységek feszítővágó és feszítőhenger használatával szabadították ki, majd súlyos, életveszélyes sérülésekkel átadták a mentőknek. A balesettel kapcsolatban a katasztrófavédelem baleseti kivizsgálást és hatósági ellenőrzést folytatott le.
Hátulról beleszaladt egy fűnyíró traktorba egy személyautó csütörtökön reggel a 5301-es úton, Kalocsa és Halom között. Mindkét járműben csak annak vezetője utazott. A kalocsai hivatásos tűzoltók áramtalanították a személygépkocsit. A mentők egy embert súlyos sérülésekkel kórházba szállították.
Lesodródott az útról és a fák közé hajtott egy tehergépkocsi tegnap reggel Nyíregyházán, a Tiszavasvári úton. Az egyedül utazó sofőr önerőből ki tudott szállni a járműből. A város hivatásos tűzoltói áramtalanították a teherautót és biztosították a helyszínt a rendőrségi helyszínelés idejére.
Két gépjármű ütközött csütörtök délután Monoron, a Péteri utcában. A járművekben összesen két ember utazott. A monori hivatásos tűzoltók áramtalanították, majd átvizsgálták a gépkocsikat. A baleset során személyi sérülés nem történt.
Kukoricát szállító kamionba hajtott egy autó csütörtök hajnalban Nyírlugoson, a Debreceni úton. A nyíradonyi hivatásos tűzoltók áramtalanították a járműveket. A balesetben senki sem sérült meg.
Utoléréses baleset történt tegnap Debrecenben, a Balmazújvárosi úton. Két autó ütközött össze, a debreceni hivatásos tűzoltók áramtalanították az egyik járművet.
Szalagkorlátnak ütközött egy autó tegnap Hajdúböszörmény közelében, a M35-ös autópályán. A hajdúböszörményi hivatásos tűzoltók átvizsgálták és áramtalanították a járművet. Az autó vezetője nem sérült meg.
Lehasadt egy huszonöt méteres nyárfa tíz méteres ága, elszakítva egy magasfeszültségű vezetéket, ami száz négyzetméteren meggyújtotta az út melletti aljnövényzetet csütörtök délután Pásztón, a Mária tanya felé vezető úton. Egy távközlési vezeték is leszakadt, az oszlop kidőlt. A lehasadt faág akadályozta a forgalmat. A város hivatásos tűzoltói vízsugárral, puttonyfecskendővel és kéziszerszámokkal eloltották a tüzet. Az áramszolgáltató szakembere áramtalanította a vezetékszakaszt, az egység pedig motoros láncfűrésszel eltávolította az ágat. Az áramszolgáltatás a hiba elhárítását követően helyreállt. Személyi sérülés nem történt.
Veszélyesen megdőlt egy húsz méter magas fa a helyi óvoda udvarán tegnap délelőtt Lovásziban, a Kútfej utcában. A lenti hivatásos tűzoltók magasból mentő segítségével, motoros láncfűrész alkalmazásával távolították el a növényt. Személyi sérülés nem történt.
Árokba esett egy ember tegnap Balmazújvárosban, a Deák Ferenc utcában. A balmazújvárosi önkormányzati tűzoltók kézi erővel és mentőkötéllel segítették ki a bajbajutottat.
Otthonában ért baleset egy idős embert tegnap délután Nagykanizsán, egy Teleki utcai társasház egyik lakásában. A város hivatásos tűzoltói bejutottak a lakásba, majd a beteget átadták a mentőknek.
Tűz keletkezett egy Várfok utcai lakásban csütörtök délben Budapest első kerületében, berendezési tárgyak égtek az előszobában. A fővárosi hivatásos tűzoltók porral oltóval eloltották a lángokat. A mentőszolgálat egy embert kórházba szállított.
Tűz keletkezett egy szabadkígyósi ház környezetében tegnap kora este, amely az udvaron található használati tárgyakra is átterjedt, valamint veszélyeztette a lakóépületet. A káreseményhez a békéscsabai hivatásos tűzoltókat riasztották, akik a lángokat rövid időn belül megfékezték, így azok nem terjedtek át az épületre. Az ingatlan tulajdonosának sérüléseit a mentők a helyszínen ellátták.
Teljes terjedelmében égett egy családi ház és egy melléképület tegnap délután Ózdon, a Damjanich úton. A tűzesethez a város hivatásos tűzoltói vonultak két gépjárműfecskendővel és egy vízszállítóval. Az egységek három vízsugárral és kéziszerszámokkal eloltották a tüzet, és kivittek egy háztartási gázpalackot a melléképületből. Az eset során senki nem sérült meg, a tűz elektromos meghibásodás miatt keletkezhetett.
Kigyulladt és teljes terjedelmében égett egy nyolcvan négyzetméteres családi ház tegnap délután Vizsolyban, a Malom úton. A gönci és az encsi hivatásos tűzoltók kiérkezése előtt a rendőrök biztonságba helyeztek egy embert. Az egységek gyorsbeavatkozó sugarakkal elfojtották a lángokat, majd átszellőztették és átvizsgálták az épületet. Senki nem sérült meg.
Szemét és melléképület égett csütörtök reggel Ácson, a Diófa utcában. A lángok átterjedtek a lakóház tetőszerkezetére is. A komáromi hivatásos és az ácsi önkormányzati tűzoltók több vízsugárral és kéziszerszámokkal eloltották a lángokat. Az egységek három propánbutángáz-palackot is kivittek az épületből. Nem sérült meg senki, de az épület lakhatatlanná vált, négy embert a hozzátartozóiknál helyeztek el.
Tűz keletkezett csütörtök délelőtt Budapest tizenegyedik kerületében, a Kelenföldi vasútállomás közelében. Mintegy öt köbméter vasúti talpfa gyulladt ki, és lángra kapott körülötte a gaz és az avar is. A fővárosi hivatásos tűzoltók rövid idő alatt eloltották a lángokat. Személyi sérülés nem történt.
Száraz fű, tarló és fásítás aljnövényzete égett csütörtök délután Ács és Nagyszentjános között. A helyszín megközelítését nehezítette a rossz minőségű földút. A lángok mintegy húsz hektárt érintettek. A komáromi, tatabányai, kisbéri hivatásos, illetve ácsi önkormányzati és önkéntes tűzoltók több oldalról, vízsugarakkal, kéziszerszámokkal oltották el a tüzet, a munkát a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányította a helyszínen. A tűzben egy magasles károsodott, nem sérült meg senki.
Egy csemetésben csaptak fel a lángok csütörtök délután Cserhátsurány határában, Cserháthaláp irányában. A tizenöt hektárnyi tűzzel érintett terület aljnövényzetének nagy része leégett. A lángok két lakóingatlan kertjét is érintették. Az egyik kertben lucernás és kerítésoszlopok égtek, valamint a csepegtető rendszer is károsodott. A másik kertben húsz négyzetméteren az aljnövényzet égett és kidőlt a kerítés. A balassagyarmati és a berceli hivatásos tűzoltók, valamint a Nógrádmarcali Önkéntes Tűzoltó és Polgárőr Egyesület, az Ipoly-völgyi Különleges Mentőegyesület, illetve a Bokori Polgárőr és Önkéntes Tűzoltó Egyesület önkéntesei vízsugárral, puttonyfecskendőkkel és kéziszerszámokkal megfékezték a lángokat. Az egységeknek egy helyi vadőr terepjáróval segített megközelíteni a helyszínt. Személyi sérülés nem történt.
Több alkalommal riasztották az egységeket Hajdú-Bihar vármegyében tegnap szabadtéri tűz miatt. Nádudvar közelében négy hektáron égett a gaz és a nádas. A püspökladányi, a hajdúszoboszlói és karcagi tűzoltók oltották a lángokat négy vízsugárral a vármegyei katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányításával. Háromszáz négyzetméteren lángolt a gaz és avar Hajdúhadházon, a Nap utcában. A hajdúböszörményi hivatásos tűzoltók vízsugárral oltották el a lángokat. Szabadtéri tűz keletkezett Nagyhegyes közelében, az Elepi útfélen. Kétszáz négyzetméteren égett az avar. A balmazújvárosi önkormányzati tűzoltók vízsugárral fékezték meg a tüzet.
Öt hektáron száraz növényzet égett csütörtök délelőtt Homokmégy külterületén. A kalocsai, a kiskőrösi és a paksi hivatásos tűzoltók öt vízsugárral és kéziszerszámok segítségével fékezték meg a lángokat. Az oltást civilek is segítették. Személyi sérülés nem történt.
Tarló és levágott legelő égett csütörtök délután Jászkarajenő külterületén. A tűz mintegy öt hektárt érintett. A lángok bálákat veszélyeztettek. A ceglédi hivatásos tűzoltók több vízsugár segítségével megakadályozták a lángok továbbterjedését, majd eloltották a tüzet. A tűzoltók munkáját több lajtos kocsi valamint a civil lakosság is segítette. A tűzeset során személyi sérülés nem történt.
Nyolcszáz négyzetméteren száraz aljnövényzet égett Erdőtelek külterületén tegnap délelőtt. A helyszínre a hevesi hivatásos tűzoltók érkeztek, puttonyfecskedővel és kézi szerszámokkal oltották el a lángokat. Személyi sérülés nem történt.
Lángra kapott az akácos aljnövényzete péntekre virradó éjjel Kadarkúton, a Dózsa György utca mögötti területen. A helyi önkormányzati és a kaposvári hivatásos tűzoltók fékezték meg a tüzet, amely mintegy hatszáz méteren pusztított.
Ötszáz négyzetméteren égett az avar tegnap délután Bonyhád-Majoson, az V. utcában. A lángok a közelben álló kukoricatáblát veszélyeztették. A tűzesethez a bonyhádi hivatásos és önkéntes tűzoltók vonultak, akik vízsugár és kéziszerszámok segítségével eloltották a tüzet.
Száz négyzetméteren égett a vegetáció Nyíregyházán, az Orgona utcában. A város hivatásos tűzoltói gyorssugárral, kéziszerszámokkal oltották el a tüzet. Nyolcvan négyzetméteren, foltokban égett a száraz fű tegnap Vásárosnaményban, a Munkácsi úti töltésen. A helyi önkormányzati tűzoltók gyorssugárral, kéziszerszámokkal fékezték meg a lángokat.
Száraz avar égett egy árokparton tegnap délután Fityeházán, a Kossuth úton. A murakeresztúri önkéntes tűzoltók vízsugárral oltották el a tüzet. Személyi sérülés nem történt.
Egy silózó kombájn égett teljes terjedelmében csütörtökön délután Dunapataj külterületén. A kalocsai hivatásos és a dunapataji önkéntes tűzoltók három vízsugárral eloltották a tüzet, amelynek során nem sérült meg senki. Az esettel kapcsolatosan tűzvizsgálati hatósági eljárás indult.
Kigyulladt és teljes terjedelmében égett egy jármű az M7-es autópálya főváros felé vezető oldalán, Balatonfőkajár térségében. A tűz átterjedt a gépkocsi melletti fás, bokros részre is. A 86-87-es kilométer között lévő helyszínre a polgárdi önkormányzati és a balatonfűzfői hivatásos tűzoltók érkeztek, az egységek négy vízsugárral avatkoztak be. Személyi sérülés nem történt.
Tűz keletkezett egy kisteherautó motor- és utasterében tegnap délelőtt Nagykanizsán, a Március 15-e téren. A város hivatásos tűzoltói vízsugárral fékezték meg a tüzet. Személyi sérülés nem történt.
Kigyulladt egy kombájn csütörtök délután Kunszigeten, a Győri utca végén. Mire a lébényi hivatásos tűzoltók kiérkeztek a dolgozók öt darab hat kilogrammos porral oltóval eloltották a lángokat, így a tűz nem terjedt át a húsz hektáros tarlóra. A tűzoltók vízsugárral visszahűtötték a gép felhevült részeit. Az eset során nem sérült meg senki.
Gumiabroncsokat szállító kamion kereke gyulladt ki tegnap reggel a 63-as főút sárbogárdi szakaszán. A tűz átterjedt a pótkocsi deszkázatára és ponyvájára. A helyszínen tartózkodók porral oltókkal megkezdték a tűzet, szétkapcsolták a szerelvényt, így a sofőr távolabb tudott állni a nyerges vontatóval. A város hivatásos tűzoltói vízsugarakkal eloltották a tüzet, és hőkamerával átvizsgálták a rakományt. Személyi sérülés nem történt.