Page 15 - szeptember
P. 15

13


          Megújított együttműködés a



          katasztrófavédelem és a polgárőrök között


             öbb mint tízéves együttműködési megál-  A felvetésre válaszolva Bakondi György el-  minden civil szervezet, a polgárőrség számára
             lapodást újított meg augusztus 31-én az   mondta, az Országgyűlés előtt lévő katasztró-  is állandó megoldandó és korántsem könnyű
          TOrszágos Katasztrófavédelmi Főigazga-  favédelmi törvénycsomag megoldást kínál a   feladatot jelent a működési feltételek biztosítása,  KATASZTRÓFAVÉDELEM 2011. szeptember
          tóság és az Országos Polgárőr Szövetség. A   problémára. Abban ugyanis szerepel az önkén-  a szükséges eszközök beszerzése. E téren bi-
          tartalmában megújult megállapodást a két szer-  tes és a köteles polgári védelmi szolgálat fogal-  zonyára segítséget jelent majd a BM OKF-nek
          vezet első számú vezetője írta alá.  ma. Ez azt jelenti, hogy a hivatásos katasztró-  az együttműködési megállapodásban rögzített
            A dokumentum aláírását megelőzően Dr.   favédelmi erők megsegítésére először az ön-  vállalása: a katasztrófavédelem rendszeréből
          Bakondi György tű. altábornagy, a BM OKF   kéntes polgári védelemben részt venni hajlandó   kivont, de a polgárőrök által még használható
          főigazgatója emlékeztetett arra, hogy a kataszt-  és képes szervezeteket, köztük a polgárőröket,   eszközöket felajánlja a polgárőr szervezetek ré-
          rófavédelem és a polgárőrség kapcsolatai régi   civil mentőket hívják, és ha számuk nem bizo-  szére, illetve ajánlás formájában szakmai segít-
          keletűek. Hozzátette, a tavalyi év során a tava-  nyul elegendőnek, akkor vetik be a köteles szol-  séget nyújt a polgárőrség eszközbeszerzéseihez.
          szi-nyári árvízkor, illetve a vörösiszap-kataszt-  gálatba beosztott állampolgárokat. Ez az elkép-  Az OPSZ vállalja például, hogy elősegíti a
          rófánál is dolgozott együtt a két szervezet, ezért   zelés egyben azt is magában hordozza, hívta   lakosság megelőzési és felkészülési tájékozta-
          is fontos szorosabbá tenni a kapcsolatot, azt egy
          magasabb színvonalra emelni. A tábornok be-
          szélt arról is, hogy a katasztrófavédelem a köz-
          biztonság része, és a polgárőröknek jelentős
          tapasztalatuk van a közbiztonság megóvásá-
          ban, valamint jelentős mozgósítható létszámmal
          rendelkeznek. A főigazgató felhívta a fi gyelmet
          a megelőzés fontosságára, hozzátéve, hogy
          szervezetté kell tenni a polgárőrök katasztrófa-
          védelmi felkészítését. A mentés, kárelhárítás
          periódusáról szólva emlékeztetett a tavaly októ-
          beri vörösiszap-katasztrófára, ahol a rendvéde-
          lem, honvédelem, az önkéntesek, köztük a
          polgárőrök csapatban dolgozva mentették a
          bajbajutottakat. A helyreállítás, újjáépítés idő-
          szakából is hozott példát a tábornok, mint mond-
          ta, a polgárőrök komoly segítséget nyújtottak
          Borsodban, Kolontáron és Devecseren is a te-
          rület zárásában, a vagyonvédelemben.
            Dr. Túrós András, az Országos Polgárőr
          Szövetség elnöke örömét fejezte ki, hogy a mó-
          dosított polgárőr törvény június elsejei hatályba
          lépését követően éppen a katasztrófavédelem-
          mel köthetik meg az első országos együttmű-
          ködési megállapodásukat. Túrós András szólt
          arról is, hogy bár alapvetően a bűnmegelőzés
          érdekében jött létre szervezetük, a napi történé-
          sek afelé mutatnak, hogy a katasztrófa-elhárí-
          tásnak is prioritást kell adni. Ehhez hozzáfűzte,
          tavaly június negyedikén a belügyminiszter fel-
          hívására tagjaik közül tízezer embert mozgósí-
          tottak az árvízi védekezéshez. A szövetség el-
          nöke úgy fogalmazott, azt szeretnék, ha a pol-
          gárőrség a katasztrófa-elhárítás tartalék ereje   fel a fi gyelmet a tábornok, hogy az önkéntes   tását, valamint tagjain keresztül elősegíti a ka-
          lenne. Emlékeztetett arra, hogy ma Magyaror-  alapon csatlakozókat megfelelő képzésben ré-  tasztrófaveszély feltárását, az észlelt, megfi gyelt
          szágon 2200 polgárőr egyesület működik, vagy-  szesítik majd, és természetesen gondoskodnak   rendellenességek jelzését összegyűjti, illetve
          is a települések kétharmadán ott vannak. Ez azt   alapvető felszerelésükről is.  azokat kijelölt szervezetén keresztül továbbítja
          jelenti, hogy körülbelül 80-90 ezer, úgymond   A két országos szervezet együttműködését   az illetékes hivatásos katasztrófavédelmi szer-
          „katasztrófa-elhárítási tudattal” rendelkező em-  szabályozó megállapodás egyebek mellett ma-  vek felé. A megállapodás nyomán az Országos
          bert tudnak mozgósítási terveik segítségével   gában foglalja, hogy a BM OKF vállalja a többi   Bevetés-irányítási Terv alapján a polgárőr erők
          gyorsan csatasorba állítani. Túrós András hoz-  között: a katasztrófaveszély esetén és veszély-  az árvízi védekezés során bevonhatók működé-
          zátette, kérik a katasztrófavédelem segítségét   helyzetben mozgósítható polgárőr erőket az ille-  si területeiken, vagy átcsoportosításokkal az
          abban, hogy a polgárőrök valamilyen védőfel-  tékes hivatásos katasztrófavédelmi szervek   ország más részein.
          szerelést kaphassanak, hiszen formaruhájuk   polgári védelmi szervezetként tartják nyilván. Az   Az együttműködési megállapodást Dr.
          nem védi meg őket például az időjárás viszon-  OKF igény szerint, térítésmentesen gondoskodik   Bakondi György és Dr. Túrós András látta el
          tagságaitól. Nagyságrendileg 2-300 öltözet vé-  az együttműködésre kijelölt polgárőr vezetők   kézjegyével.
          dőruházatra lenne szükségük.      általános katasztrófavédelmi felkészítéséről. Mint         Galántai
   10   11   12   13   14   15   16   17   18   19   20