Page 9 - október
P. 9

7


                       * * *                korlás első blokkjában a Hankook Tire Magyar-  tere előzőleg levélben ismertette az igazgatók-
            A Dunaújváros polgármestere által elren-  ország Kft. képviselői által tartott tájékoztatókat   kal a végrehajtandó feladatokat és az elzárkó-
          delt, a külső védelmi terv alkalmazására felké-  hallgatták meg a résztvevők. Ezt követően   zás közintézményekre vonatkozó szabályait.
          szítő részleges gyakorlásnak szeptember 20-  került sor a feltételezésre, majd a második   Ennek megfelelően a katasztrófariadó jelére
          án a Hankook Tire Magyarország Kft. adott   blokkban a feltételezett helyzetet elemezték a   több mint tizenegyezer óvodás, általános és
          otthont, amely ez évtől vált felső küszöbös   védekezésben résztvevő szervek képviselői-  középiskolás diák hajtott végre egyidejű elzár-
          üzemmé. A gyakorlás során egy, az üzem biz-  nek bevonásával.  A gyakorlat zárásaként meg-  kózási gyakorlatot a részleges gyakorlással
          tonsági jelentésében kidolgozott feltételezett   tekintették a Hankook Tire Magyarország Kft.   párhuzamosan. A gyakorlat során megszólaltak  KATASZTRÓFAVÉDELEM 2011. október
          helyzetet és annak megoldási lehetőségeit   bel ső vé del mi terv-gya kor la tát.  a MoLaRi lakossági riasztó-tájékoztató rend-
          dolgozták fel a résztvevők. Az előkészítés so-  A részleges gyakorláshoz kapcsolódóan   szer eszközei. Ennek során négy eszköz küldött
          rán augusztusban és szeptemberben a gya-  Dunaújváros összes oktatási és nevelési intéz-  hibaüzenetet, kivizsgálásuk folyamatban van.
          korlat végrehajtásában érintett szervek vezetői,   ményében délelőtt 11 órakor tűzriadó próbát és
          illetve képviselői a veszélyes ipari üzemnél több   elzárkózási gyakorlatot hajtottak végre az intéz-  Lóki Richárd okl. pv. százados,
          alkalommal  helyszíni bejárást tartottak. A gya-  mények tanulói és dolgozói. A város polgármes-  kirendeltség-vezető, Dunaújváros



          „TÖMEGBALESET 2011”                                                 könnyű sérültet (hat szlovák, két lengyel állam-
                                                                              polgárt) pedig a dunaszerdahelyi kórházba szál-
                                                                              lítottak.
              z Európai Unió Magyarország-Szlovákia   magyar, szlovák és lengyel munkásokat szállító   A közlekedési baleset okozta káosz miatt a
              Határon Átnyúló Együttműködési Prog-  autóbusz egy veszélyes anyagot szállító teher-  helyszíntől 50 méterre egy személyautó hátulról
         Aramjának keretében 2009 szeptemberé-  gépjárművel ütközött. Az Ikarus típusú autóbu-  nekihajtott egy gázolajat szállító tartányos teher-
          ben a Petz Aladár Megyei Oktató Kórház és a   szon kb. negyvenen utaztak győri munkahelyük-  gépjárműnek, a személygépkocsiba egy ember
          Dunaszerdahelyi Kórház és Rendelőintézet Rt.   ről Szlovákiába. A 14-es úton Szlovákia irányá-  beszorult.
          közös pályázatot nyújtott be „Sürgősségi egész-  ba haladó, IBC-ben és hordókban veszélyes   A Vámosszabadi Polgármesteri Hivatalban
          ségügyi ellátás fejlesztése a „Hármas Duna-  anyagot szállító tehergépjármű vezetője a ha-  tartott értékelésen a résztvevő szervezetek veze-
          Vidék” euro ré gió ban a Győr-Dunaszerdahely   tárátkelő magyar oldalán, a leszűkülő úton a   tői, valamint a meghívott vendégek elismerően
          tengely mentén” címen.            relatív nagy sebesség miatt elvesztette az irá-  nyilatkoztak a nemzetközi gyakorlatról.  Sallai
            A projekt egyik eleme közlekedési buszbal-  nyítást a járműve felett, és az előtte szabályosan   Péter tűzoltó ezredes, igazgató értékelése szerint
          esetből adódó összetett életmentési, műszaki-
          mentési, valamint vegyi kárelhárítási feladatok
          végrehajtását, továbbá sérültekkel és áldoza-
          tokkal kapcsolatos teendők gyakoroltatását
          foglalja magában katasztrófavédelmi szimuláció
          keretében. A gyakorlat a ritkán előforduló hely-
          zetben szükséges – buszbaleset sok súlyos
          sérülttel – kompetenciák fejlesztését, a gyors és
          szakszerű ellátást, a megfelelő betegirányítást,
          betegszállítást segíti elő, így készülve a való-
          ságban is előforduló helyzetre. A cél az volt,
          hogy a résztvevő, elsőként beavatkozó szerve-
          zetek gyakorolják a kárelhárításban szükséges
          együttműködést, lássák egymás munkamód-
          szerét, erősítsék az egymás közti kommuniká-
          ciót egy ilyen speciális szituációban. A mosta-
          nihoz hasonló katasztrófavédelmi szimulációs
          gyakorlatok sikeres lebonyolítása a széleskörű
          lakossági tájékoztatás révén növeli az állampol-
          gárok biztonságérzetét.
            A gyakorlaton magyar részről a győri Petz
          Aladár Megyei Oktató Kórház, a Győr-Moson-
          Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság,
          a megyeszékhely tűzoltósága, polgári védelmi   közlekedő autóbusz hátuljának ütközött, majd   kiváló szakmai együttműködés valósult meg a
          kirendeltsége, rendőrkapitánysága, a mosonma-  az oldalát súrolva azt feldöntötte. A tehergépko-  szimulált baleseteknél végrehajtott beavatkozá-
          gyaróvári, a csornai, a komáromi hivatásos tűz-  csiról az ütközés következtében a veszélyes   sok alkalmával mind a szlovák, mind a magyar
          oltók, a mentőszolgálat, a közútkezelő területileg   anyagot tartalmazó szállítmány szétszóródott,   társszervekkel. A gyakorlat kapcsán a résztvevők,
          illetékes szervének képviselői, a krízisinterven-  a veszélyes anyag kiömlött. A balesetben hú-  a meghívott vendégek és a lakosság is tájékoz-
          ciós csoport pszichológusai, Vámosszabadi   szan életüket vesztették, húszan pedig külön-  tatást kapott. Mint mondta, a projekt rámutat arra,
          önkormányzata, valamint a Győr-Moson-Sopron   böző mértékben megsérültek. A veszélyes   hogy a katasztrófahelyzetek nem ismernek hatá-
          Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szak-  anyagot szállító kamion lengyel állampolgársá-  rokat és EU-tagállamként eleget kell tennünk
          igazgatási Szerve vett részt, szlovák részről   gú vezetője és a szállítmány kísérője a baleset   annak a kötelességünknek, hogy a balesetet
          pedig a Dunaszerdahelyi Kórház és Rendelőin-  során súlyosan megsérült.  szenvedettek nemzetiségüktől függetlenül meg-
          tézet Rt, valamint Dunaszerdahely és Nagy-  Az osztályozást követően tizenkét sérültet   kapják a gyors és szakszerű segítséget, és nem
          szombat tűzoltósága képviseltette magát.  (nyolc súlyos, négy könnyű, közülük kilencen   a nemzetiség, hanem a sérülés súlyossága, jel-
            A feltételezés szerint a vámosszabadi határ-  magyar, hárman szlovák állampolgárok) a győri   lege dönti el, hogy ki melyik kórházba kerül.
          átkelőnél szeptember 22-én a reggeli órákban   Petz Aladár Megyei Oktató Kórházba, nyolc   Schreindler Ágnes pv. őrnagy
   4   5   6   7   8   9   10   11   12   13   14