Page 5 - magazin-június
P. 5

3

        súrlódásokkal lehet majd számolni. Ilyenek pe-  a szempont már érvényesülhet. És még akkor   szú ideje nem végeztek jelentősebb felújítási
        dig mindig is lesznek.             sem szabad elfelejteni, hogy ugyanakkora for-  munkákat.  Hatvan  milliárdos  vagyonról  van
        •  Hol tart a tűzoltóságok szervezetbe in-  rásból jóval több feladatot kell a katasztrófavé-  szó, vagyis a probléma sem kicsi. Ötmilliárd   2012. június
        tegrálása? Melyek az átadás-átvétel ta-  delemnek elvégeznie. Említhetem a polgári vé-  forint nem is lenne kevés, ha olyan összeté-
        pasztalatai?                       delmet, amely ma már sokkal szerteágazóbb   telű  vagyonról  beszélhetnénk,  amelyet  csak
        –  Kettéválasztanám  a  dolgot.  Szervezetileg   tevékenységet végez, mint korábban bármikor.   szinten  kell  tartani,  de  esetünkben  nem  er-
        befejeződött ez a munka, nem így a gazdál-  Vagy ott van az iparbiztonság, amely önálló te-  ről van szó. Nekünk javítanunk kell, erre két
        kodás terén. Az átvétel technikai része, vagyis   rületként nem is létezett. Mindez forrásigényt   ütemben  kerülhet  sor.  Kidolgoztunk  egy  há-
        a vagyonelemek számbavétele megtörtént, a   jelent,  vagyis  amennyiben  az így  jelentkező   roméves,  valamint  egy  2020-ig  szóló  prog-
        jegyzőkönyvek  március  végéig  elkészültek.   plusz feladatoknak a jelenlegi keretek között   ramot. A tervezhető források nagyjából ezek
        Most  a  vagyonátadási  jelentések  és  jegyző-  meg tudunk felelni, az már hatalmas ered-  végrehajtását teszik reálissá. A technikai esz-
        könyvek elkészítése folyik, amit ezek kontrollja   mény. A szükséges pénz a korábbi és a mos-  közök teljes cseréjét most ennyi idő alatt látjuk  KATASZTRÓFAVÉDELEM
        és  a  könyvvizsgáló  általi  felügyelete  előzött   tani működés közötti különbségből teremthető   megvalósíthatónak,  de  ez  idő  alatt  az ingat-
        meg. Mindemellett az önkormányzatoknak  is   elő.  Jelen  helyzetben  a  nullszaldó  elérését   lanokon tervezett felújításokat is meg tudjuk
        meg kell hozniuk azokat a rendeleteket, ame-  lehet megcélozni. A bérekben, személyi jut-  ejteni. Mindez arra lesz elegendő, hogy a mű-
        lyekben  elfogadják  az előző  évi  beszámolót,   tatásokban például nyilvánvalóan megmutat-  ködés feltételei biztosítottak legyenek. Ebben
        egyben  elfogadják  a  vagyonátadást.  Ez  is   kozik  majd,  hogy  az állomány  minőségileg  is   az energiaracionalizálási pályázat is segíthet,
        ezek    ben  a  hetekben  zajlik.  Úgy  gondolom,   átalakult, az új struktúrában több tiszt van, ami   amelyet reményeink szerint rövidesen kiírnak.
        hogy a féléves beszámoló lesz az, amikor azt   szintén nagyobb kiadással jár. Ez okoz egyfaj-  Mintegy  hetven  ingatlanunkkal  igyekszünk
        mondhatjuk: megtörtént az integráció. Vagyis a   ta hiátust, amit jövő évtől kezelni kell. Más kér-  ezen részt venni. Ha csak a nyílászárókat és
        katasztrófavédelem vagyonában megjelen nek   dés, hogy a képzettebb, több pénzért dolgozó   a fűtést sikerül modernizálni ezekben az épü-
        az átvett vagyonelemek. Lesz persze egy-      két   kollégáktól magasabb minőségű munkát is kap   letekben,  már  jelentősen  csökkenthetőek  a
        olyan  vitás  kérdés,  amelyet  külön  kell  kezel-  a szervezet.     működési költségek. Az ilyen fajta beruházá-
        nünk,  önálló  jegyzőkönyvet  kell  készíteni,  és   •  Mire elég a rendelkezésre álló pénz?  sok  ráadásul  belátható  időn  belüli  megtérü-
        olyan  eset  is  van,  ahol  jogi  úton  igyekszünk   – Bőségről nem beszélhetünk, de a helyzet ke-  léssel kecsegtetnek.
        érvényt szerezni követelésünknek. De nem ez   zelhető. Forráshiány nincs, ami a működéshez   A hároméves program keretén belül nagy-
        a jellemző, a legtöbb helyen sikerült megálla-  szükséges, azt tudjuk biztosítani, semmi nem   jából hatvan gépjárművet tervezünk felújítani,
        podásra jutnunk az önkormányzattal.  maradt el pénz hiányában. Igaz ez mindhárom   40-50-et  gyártani,  de  ebben  az időinterval-
           Ami a tűzoltóságokat illeti: 112-féle gyakor-  szakmai  területre.  Amit  terveztünk,  azt  elvé-  lumban  kerülhet  sor  a  katasztrófavédelmi
        lattal  szembesültünk.  Egységes    gyakorlatot   geztük, ahova oda kellett menni, odamentünk.   mobil  laborok  fejlesztésére  is.  Épül  négy  új
        csak egységes szabályozás mentén lehet ki-  Mindezt úgy értük el, hogy kifizetetlen szám-  tűzoltólaktanya,  és  megkezdjük  a  pécsi  lak-
        a  lakítani.  Ez  pedig  a  katasztrófavédelemre   lák sem állnak a katasztrófavédelemnél, nincs   tanya felújítását is. Már az idén 17 fecskendő
        vonatkozó szabályzók rendszere, miközben   felhalmozott adósságunk. Reményeink szerint   felújításával számolunk, befejeződik nyolc-tíz
        eddig az önkormányzatokra vonatkozók  sze-  nem is lesz. Más a helyzet persze akkor, ha   laktanya felújítása, elkészül hat vízszállító, és
        rint kellett eljárniuk. Miután az önkormány-  az áprilisi, bugacihoz hasonló eseteket kell na-  egy Rába alvázra épülő fecskendő is, ame-
        zatok sem egyféleképpen jártak el, nagyon   gyobb számban megoldani. Az egyensúly fel-  lyet nyáron már tesztelni lehet. Mindezen túl
        heterogén képet találtunk. Nekik jelentett nagy   borítható. Ezért is fontos a megelőzés. Annál   körülbelül  háromezer  védőruha  és  kisebb
        feladatot,  hogy  a  tőlünk  kapott  irányokhoz   is inkább, hiszen a bekövetkezett események   technikai eszközök beszerzése szerepel a
        kel   lett  igazodniuk,  máskülönben  sokkal  több   feldolgozása általában azt mutatja, hogy szinte   terveink között.
        hibával lehetett volna megoldani a feladatot.   mindig lett volna olyan módszer vagy eszköz,   •   Mennyire tudunk élni a pályázati lehe-
        Nem kevés levelezésünkbe került mindenkinek   amivel  azok  kivédhetők  lettek  volna,  de  leg-  tőségekkel?  Mihez  jutottunk  hozzá  ilyen
        mindent elmagyarázni. Ugyanez elmondható   alábbis mérsékelni lehetett volna a kárt. De   módon?
        az informatikai és a műszaki területre is.   ahogy a gazdálkodás területe is sok mindent   –  Határon  átnyúló  projektek  megvalósítását
        •  Mutatkozik-e még hiány a működési, do-  most tanul, úgy igaz ez a szakmai területeken   segítő  pályázatokra  szóló  szerződéssel  már
        logi kiadások terén?               dolgozókra is. Minél több tapasztalattal bírunk,   bírunk, de ott van a SEERisk projekt is, ahol
       „                                   •  Mennyi pénz jut beruházásra, fejlesztésre?  kétmillió  eurót  jelent  a  projektben  résztvevő
                                                                              a támogatási szerződés küszöbén állunk. Ez
                                           annál sikeresebb a prevenció is.
        – Azt mondhatom, hogy ha a pénz nem is
        lett  több,  az integrációval  egy  helyre  kerültek
                                                                              18 partnerszervezetnek. Ez az összeg a klí-
                                           –  Nem  állunk  rosszul.  A  tűzvédelmi  hozzá-
        a források. Minden egységesítés akkor jó, ha
                                                                      „
                                                                              maváltozás hatásainak katasztrófavédelmi
                                                                              felmérésére használható majd fel a délkelet
                  Bőségről nem beszélhetünk, de a helyzet
                                                                              Alaphoz benyújtandó részletes pályázat ki-
        kezelhető… Amit terveztünk, azt elvégeztük,                           európai régióban. Most dolgozunk a Norvég
                                                                              dolgozásán, amely ha sikerrel zárul, az jelen-
        ahova oda kellett menni, odamentünk.                                  tős lökést jelenthet, elsősorban az őrsökhöz
                                                                              szükséges  létszám  képzésében.  Három  és
                                                                              fél millió svájci frank értékben pályáztunk
                                                                              mobilgátakra, itt is túl vagyunk valamennyi
        a  létrejövő  szervezet  működtetése  keveseb-  járulás (évente kb. ötmilliárd forint) jó alapot   pályázati  körön,  komoly  szakértői  megbe-
        be  kerül.  Ebben  az esetben  is  ez  a  cél.  Azt   teremt ahhoz, hogy az indokolt és szükséges   széléseket  bonyolítottunk  le.  Reményt  keltő
        azonban nem szabad elfelejteni, hogy minden   fejlesztéseket elvégezzük. Azt azonban figye-  az az informatikai fejlesztést segítő EKOP-os
        ilyen  léptékű  átalakításnak  vannak  egyszeri,   lembe  kell  vennünk,  hogy  azok  a  technikai   pályázat is, amely másfél milliárd forintot je-
        de megúszhatatlan költségei.  Az integráció   eszközök és az az ingatlanállomány, amit   lenthet a bevetésirányítás fejlesztésében. És
        évében tehát felesleges lenne megtakarítást   az idén átvettünk, meglehetősen vegyes ké-  a megyei igazgatóságok önállóan is élnek a
        remélni. A következő lehet az az év, amikor ez   pet mutat. Az ingatlanok jelentős részén hosz-  lehetőségekkel.
   1   2   3   4   5   6   7   8   9   10