Page 16 - magazin-október
P. 16

14     Ernő  beszédében  kiemelte,  hogy  a  fejlesztés   az állam és az önkormányzatok összefogásá-  laktanya helyiségeit. Ezután a főigazgató és a pol-

      krónIka  nemcsak a Gyulán élők, hanem a térség lakói-  nak eredménye. Bakondi György kiemelte, hogy   gármester a nemzetiszínű szalag átvágásával ün-

                                                                                nepélyesen felavatta a laktanyát. Természetesen
                                             a megújult katasztrófavédelem mentő tűzvédel-
           nak biztonságát is növeli. A városvezető megkö-
                                             me  csak  megfelelően  kiképzett  és  felkészített
           szönte a Belügyminisztérium, az OKF, valamint
                                                                                nem maradt el a felújított objektum megtekintése
           a Gyulai Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság állo-
           mányának munkáját. Végezetül Gyula zászlaját   állománnyal,  megfelelő  védőfelszerelésekkel   sem. A rendezvényt követően Dr. Bakondi György
                                             és megfelelő műveletirányítás mellett valósulhat
           adományozta a tűzoltóságnak.      meg.                               tűzoltó altábornagy a Békés Megyei Katasztrófa-
             Az országos katasztrófavédelmi főigazgató   A  beszédek  után  a  megjelent  díszvendégek   védelmi Igazgatóságon főigazgatói szemlét tartott.
           köszöntőjében  hangsúlyozta,  hogy  a  több  he-  emléklapokat  adtak  át,  majd  az  egyházak  kép-
           lyen megvalósuló laktanyafelújítás és fejlesztés   viselői  megszentelték,  megáldották  a  kibővített   Dr. Nagy Szilvia tű. hadnagy

           Új tûzoltólaktanya Balatonfüreden




               öbb mint egy éves munkálatok eredménye-  Megyei  Katasztrófavédelmi  Igazgatóság  be-  életének és vagyonának, valamint a helyi érté-
               képpen  szeptember  14-én  egy  korszerű,   rendelt állománya.   keknek a védelmét.
           T a  korábbinál  energiatakarékosabb,  a  mai   A Himnusz elhangzását követően Dr. Kiszely   Dr. Kontrát Károly, a Belügyminisztérium par-
           kornak  megfelelő  laktanyát  vehettek  birtokba  a   Pál,  a  Balatonfüredi  Önkormányzati  Tűzoltóság   lamenti államtitkára beszédében arra hívta fel az
           balatonfüredi tűzoltók. A korábban méltatlan körül-  elnöke köszöntötte a vendégeket és ismertette a   egybegyűltek  figyelmét,  hogy  a  biztonság  és  a
           mények  között  szolgálatot  teljesítő  balatonfüredi   tűzoltólaktanya pályázati és kivitelezési projektjét.  rend nemzeti ügy. A kormány kiemelten kezeli az
           tűzoltók így egy megfelelő ellátást biztosító lak-  Az országos katasztrófavédelmi főigazgató   állampolgárok köz- és vagyonbiztonságát, amely-
           tanyában folytathatják az állampolgárok élet- és   köszöntőjében  azt  hangsúlyozta,  hogy  a  több   re jó példa a tűzoltólaktanya megépítése, hiszen
           vagyonbiztonságát célzó tevékenységüket. Az új   helyen is megvalósuló laktanyafelújítás és -fej-  a projekt az állam és az önkormányzat együttmű-
           laktanya birtokba vétele nemcsak Balatonfüred és   lesztés az állam és az önkormányzatok össze-  ködésének az eredménye. Ennek köszönhetően
           a környék települései, hanem a balatoni idegenfor-  fogásának eredménye. Dr. Bakondi György tű.   a tűzvédelem és így a közbiztonság is nagyban
           galom szempontjából is kiemelt jelentőséggel bír.  altábornagy  kiemelte,  a  megújult  katasztrófa-  javult nemcsak Balatonfüred városában, hanem a
             Az  ünnepélyes  rendezvényen  részt  vett   védelem mentő tűzvédelme csak megfelelően   környező 12 településen is.
           Dr.  Bakondi  György  tű.  altábornagy,  a  BM   kiképzett és felkészített állománnyal, megfelelő   A  beszédeket  követően  az  egyházak  kép-
           OKF főigazgatója, Dr. Kontrát Károly, a Bel-  védőfelszerelésekkel valósulhat meg. Az önkor-  viselői  megszentelték  és  megáldották  a  tűz-
           ügyminisztérium  parlamenti  államtitkára,  Dr.   mányzati tűzoltóságok – folytatta a tábornok, a   oltólaktanyát.  Ezután  a  Dr.  Kontrát  Károly  ál-
           Bóka István, Balatonfüred város polgármes-  megújult  és  integrált  katasztrófavédelmi  rend-  lamtitkár,  Dr.  Bakondi  György  tű.  altábornagy,
           tere,  Németh Tamás tű. ezredes, a Veszprém   szer szerves részét képezik. Elengedhetetlen a   főigazgató  és  Dr. Bóka István,  polgármester  a
           Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igaz-  gyors és szakszerű beavatkozás, és természe-  nemzetiszínű szalag átvágásával ünnepélyesen
           gatója  és  természetesen  a  társ-  és  rendvé-  tesen a hatékony prevenció, mert csak így lehet   felavatta a laktanyát.
           delmi  szervek  vezetői,  továbbá  a  Veszprém   megfelelő  módon  szavatolni  az  állampolgárok   Dr.  Bóka  István,  Balatonfüred  város  polgár-
                                                                                mestere  az  állófogadás  előtt  mondott  pohárkö-
                                                                                szöntőjében szintén köszönetet mondott a tűzol-
                                                                                tólaktanya  megvalósulása  során  nyújtott  anyagi
                                                                                és erkölcsi segítségért. A rendezvényt követően
                                                                                a meghívott vendégek megtekintették az újonnan
                                                                                átadott tűzoltólaktanyát.
                                                                                   A  tűzoltóság  elődje  1881-ben  alakult  meg
                                                                                Balatonfüredi Önkéntes Tűzoltóegylet néven. Az
                                                                                alapítók az alapszabályban rögzítették, hogy az
                                                                                egylet ellátja a község és a környező települések
                                                                                tűzvédelmét. A vállalt feladatnak kezdetben egy
                                                                                nyomófecskendővel és két lajtoskocsival igyekez-
                                                                                tek eleget tenni.
                                                                                   Azóta jelentős fejlődésen ment keresztül Ba-
                                                                                latonfüred tűzvédelme, az alapítás után 130 évvel
                                                                                például egy újonnan megépült laktanya szolgál a
                                                                                13  település  (Aszófő,  Balatonakali,  Balatonfüred,
                                                                                Balatonszőlős, Balatonudvari, Csopak, Dörgicse,
                                                                                Lovas, Örvényes, Paloznak, Pécsely, Tihany, Vá-
                                                                                szoly) több mint 20 ezer lakosának biztonságáért
                                                                                dolgozó  tűzoltók  bázisául.  Ezen  a  mintegy  241
                                                                                négyzetkilométernyi területen összesen 16 tűzol-
                                                                                tó két gépjárműfecskendővel látja el a tűzvédelmi
                                                                                feladatokat.
                                                                                   A  tűzoltóság  1998-ban  alakult  önkor-
                                                                                mányzati  tűzoltósággá,  idén  áprilisban  pe-
   11   12   13   14   15   16   17   18   19   20   21