Page 10 - katved-január
P. 10

8

      hÓnApRÓL hÓnApRA































             Július 15.

           10. Az országban elsőként az oroszlányi önkormányzati tűzoltók pa-  fecskendőt, a zalaiak pedig egy magasból mentőt
           rancsnoka vehette át új szolgálati igazolványát, amelyet a Komárom-  vihettek haza.
           Esztergom Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság vezetője adott át.  2. A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósá-
           12. Az április közepe óta tartó átvizsgálásokat követően újabb Bronto   gon járt a felügyelő tárca, a Belügyminisztérium közigazgatási
           Skylift került vissza gazdájához. A Szegedi Hivatásos Tűzoltó-parancs-  államtitkára, Dr. Felkai László. A politikus első kézből informá-
           nokságon szolgáló, 42 méteres magasból mentő szernek szerencsére   lódott a katasztrófavédelem átalakulásának folyamatáról, az év
           különleges hibája nem volt.                         eleje óta elért eredményekről, a féléves tapasztalatokról.
           13.  Felavatták  a  nagykőrösi  önkormányzati  felújított  laktanyáját.  Az   6. Pécs tűzoltóságának képviselői, valamint a budapestiek egy-
           épület három hónap alatt mintegy ötvenmillió forintból született újjá.  egy ezerliteres Mercedes fecskendő műszaki átvételére érkeztek
           14. Átvették oklevelüket a Nemzeti Közszolgálati Egyetem 2012-ben   a BM HEROS kőbányai telepére. A fővárosiak hazavihették azt a
           végzett  hallgatói.  A  január  elseje  óta  működő  oktatási  intézményben   két por-hab konténert is, amelynek szemléjét az előző héten tartot-
           most először osztottak diplomát, a kibocsátott hallgatók közül hat tiszt   ták.
           és  tizenegy  tiszthelyettes  a  katasztrófavédelem  kötelékében  teljesít   7. Logisztikai kérdésekkel, ezen belül is főleg a raktározással és a
           szolgálatot.                                        logisztikai képzésekkel foglalkozott soros ülésén a Műszaki Tanács-
           15.  Ünnepélyes  külsőségek  között  megalakult  Magyarország  hivatásos   adó Testület.
           katasztrófavédelmi mentőcsapata. A HUNOR Mentőszervezet tagjai a bel-  8. A hősi halált halt és szolgálatteljesítés közben elhunyt tűzoltókra em-
           ügyminiszter előtt tettek esküt és átvették a tárca vezetője által adományozott   lékeztek a budapesti műegyetemnél. A 2006-os lőtértűz oltása közben
           csapatzászlót.                                      három fővárosi tűzoltó halt meg.
           16. Dr. Góra Zoltán tű. dandártábornok, korábbi Baranya megyei ka-  10.  Megkezdte  működését  a  Pannonhalmi  Katasztrófavédelmi  Őrs,
           tasztrófavédelmi igazgató váltotta Dr. Hoffmann Imre tű. vezérőrnagyot   amely a kistérség 18 településének elsődleges tűzvédelmét látja el.
           a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főigazgató-helyette-  11. Ünnepélyes keretek között megalakult Debrecenben a Hortobágy
           si posztján. Hoffmann Imrét a miniszterelnök a Belügyminisztérium köz-  Mentőcsoport. Ugyanezen a napon a megyeszékhelyen több mint há-
           foglalkoztatásért felelős helyettes államtitkárának nevezte ki.   romszázan, Berettyóújfalun, Hajdúnánáson és Püspökladányban pedig
           19. A fecskendőfelújítási programban újabb jármű került vissza szol-  száz-százan tettek polgári védelmi esküt.
           gálati helyére, a Váci Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság is hazavihette a   13. Átvette a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság a BM
           kettes szert a BM Heros Zrt. telepéről.             Heros  Zrt-től  a  frissen  felújí-
           20-21. A társszervekkel közös belvízi veszélyesáru-szállítási (ADN)   tott  gépjárműfecskendő-
           ellenőrzésen vett részt a fővárosi és további négy megyei katasztrófavé-  szivattyút,  a  szer  a
           delmi igazgatóság. A kétnapos Aquapol-akció célja a szabálytalanságok   továbbiakban  Szen-
           kiszűrése, illetve megakadályozása volt – elősegítve ezzel is a bizton-  tesi  Hivatásos  Tűz-
           ságos szállítást.                                   oltó-parancsnok-
           29-30. Két napon át tartott az országban mentőbúvár tevékenységet   ság  beavatkozásait
           folytató önkéntes mentőszervezetek minősítő gyakorlata a Somogy me-  segíti.
           gyei Gyékényesen. A megmérettetésen hat csapat minősíttette magát   14. A megújult védel-
           sikeresen.                                          mi  igazgatási  rend-
                                                               szerről, a települések
           AUGUSZTUS                                           katasztrófavédelmi
                                                               besorolásának  hely-
           1. Felújított tűzoltójárműveket adtak át a BM Heros-nál: a Somogy Me-  zetéről,  a  központi
           gyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság egy erdőtűz oltására használható   veszélyelhárítási   tervről,   Augusztus 1.
   5   6   7   8   9   10   11   12   13   14   15