Page 3 - katved-január
P. 3

1
             2012 – katasztrófák nélkül,

                    mégis mozgalmasan                                         A tartalomból


        Januárban egyszerűen kötelező mérleget vonni. E késztetésnek engedve nézzük meg nagy
        vonalakban, mire fogunk emlékezni 2012-ből. Azért csak nagy vonalakban, mert a mindenre   Hónapról hónapra
        kiterjedő, részletes évértékelés természetesen csak később következik.  Mi történt 2012-ben?.........................................2
           Az esztendő első munkanapján mindjárt a közepébe csaptunk, hiszen ünnepélyes ál-
        lománygyűlésen kapott a hivatásos katasztrófavédelem csapatzászlót a miniszterelnöktől,
        aki munkánkat továbbfejlesztésre érdemesnek nevezte. Az ezt követő három hónap állt a                        KATASZTRÓFAVÉDELEM    2013. január
        rendelkezésünkre, hogy a megújult katasztrófavédelmi törvénynek megfelelően átalakítsuk
        a katasztrófavédelem rendszerét. Az első következtetéseket a félév végén vonta le a testü-
        M
        Márciusárcius
        let, az első hat hónap egyik legfontosabb eredménye, hogy az új katasztrófavédelmi törvény
        hatályba lépésével a szervezet betölti alaprendeltetését, vagyis ellátja az emberi életek és a
        vagyon védelmét, biztosítja a gazdaság működőképességét és a kritikus infrastruktúra ele-
        meinek biztonságos működését, hatósági eszközökkel szolgálja a veszélyhelyzetek megelő-
 2 0 13                                                                       Krónika
        zését. Az esztendő második fele a működtetés időszaka volt, amely egyúttal arra is szolgált,
        hogy a vezetés megvizsgálja, mi hogyan vált be a napi munka, a gyakorlat során.
           A  tavalyi  év  eredményei  közül  a  hivatásos  tűzoltóságok  primátusának  megteremtése
        mellett a legnagyobb kétségkívül a két országos mentőcsapat létrehozása volt. A HUNOR
        hivatásos és a HUSZÁR önkéntes katasztrófavédelmi mentőszervezet megalakítása hóna-
        pokat vett igénybe, októberben pedig minősítő gyakorlaton bizonyították az ENSZ szakértői
        előtt, hogy bárhol a világban képesek más mentőcsapatokkal hathatós segítséget nyújtani.   Mindent a megelőzősért.....................................15
        Teljesítményükre jellemző, hogy a gyakorlat végén az ENSZ nagykövete úgy fogalmazott:
                Júliusúlius
                                                Októberktóber
                                                O
                J
           bármikor szívesen együtt dolgozna a magyar csapatokkal bármilyen kárhelyszínen. Erre az
                                          Hé  Ke  Sz  Cs  Pé  Sz  VaKe  Sz  Cs  Pé  Sz  Va
                                          Hé

         Hé
         Hé  Ke  Sz  Cs  Pé  Sz  VaKe  Sz  Cs  Pé  Sz  Va
      27 elkövetkező öt évben bármikor alkalma nyílhat, a megszerzett minősítés ugyanis ennyi ideig
          1 1
             2 2
                                      40
                                      40
                           6 6
                              7 7
                                              1 1
                                                        4 4
                                                            5 5
                                                 2 2
                                                     3 3
                3 3
                                                               6 6
      27
                       5 5
                    4 4
                10
                                                    10
                                      41
      28  8 8  9 9  10 11 12 13 1411 12 13 14  41  7 7  8 8  9 9  10 11 12 1311 12 13
      28 tartja a nemzetközi porondon a magyar mentőcsapatokat. Az INSARAG-minősítés hazai
                                      42
      29 15 16 17 18 19 20 2115 16 17 18 19 20 21  42 14 15 16 17 18 19 2014 15 16 17 18 19 20
      29
        haszonnal is járt, létrejött a nemzeti minősítő rendszer, és a megyénként megalakult mentő-
      30
                                      43 21 22 23 24 25 26 2721 22 23 24 25 26 27
      30 22 23 24 25 26 27 2822 23 24 25 26 27 28  43
        szervezetek már ezt figyelembe véve tették le a hazai minősítő vizsgát, jelentősen erősítve
      31
                                      44
      31 29 30 3129 30 31             44 28 29 30 3128 29 30 31
        a polgári védelmet.
           2012  „számlájára  írható”  a  hatósági  tevékenység  térnyerése  is,  ami  nem  önmagáért
        való, hanem a megelőzési munka fontos része. A szakterületen dolgozók nincsenek könnyű
               A
               Augusztusugusztus
                                                N
                                                Novemberovember
        helyzetben, hiszen állandóan változó jogszabályi környezetben kell helytállniuk, munkájuk-  Kémiai biztonság napja 2012........................17
         Hé  Ke  Sz  Cs  Pé  Sz  VaKe  Sz  Cs  Pé  Sz  Va
                                          Hé
           Hé                               Hé  Ke  Sz  Cs  Pé  Sz  VaKe  Sz  Cs  Pé  Sz  Va
                       2 2
                                                               3 3
      31
      31  hoz nagyfokú tudatosságra, szakértelemre van szükség. Elég csak két új, feladatot is hozó   Megalakult a közszolgálati egyetem
                              4 4
                                      44
                           3 3
                                                            2 2
                                                        1 1
                    1 1
                                      44
                                      45
                                      45
                                              5 5
                    8 8
                7 7
             6 6
      32
                                                     7 7
          5 5
                                                        8 8
                                                              10 10
                                                            9 9
      32  változásra gondolni: az Országgyűlés még november közepén elfogadta a létfontosságú   állandó szenátusa..........................................18
                                                 6 6
                          10 1111
                       9 9
                          10
                                           4 4
      33 12 13 14 15 16 17 1812 13 14 15 16 17 18  46 11 12 13 14 15 16 1711 12 13 14 15 16 17
                                      46
      33 rendszerek és létesítmények azonosításáról, kijelöléséről és védelméről szóló törvényt, és
      34
      34 19 20 21 22 23 24 2519 20 21 22 23 24 25  47
                                      47 18 19 20 21 22 23 2418 19 20 21 22 23 24
        már most hatályos a kéményseprő-ipari közszolgáltatásról szóló törvény végrehajtási ren-
      35
                                      48
      35 26 27 28 29 30 3126 27 28 29 30 31  48 25 26 27 28 29 3025 26 27 28 29 30  Portré
        delete, valamint a szolgáltatás ellátásának szakmai szabályairól szóló belügyminisztériumi
        rendelet. A kéményseprő-ipari közszolgáltatóknál a hatósági felügyeletet a katasztrófavédel-  Az íj feszül, a nyíl repül.......................................20
        mi igazgatóságok, az ingatlantulajdonosok esetében pedig a katasztrófavédelmi kirendelt-
              S
              Szeptemberzeptember
                                                Decemberecember
        ségek látják ezentúl el.                D
                                          Hé  Ke  Sz  Cs  Pé  Sz  VaKe  Sz  Cs  Pé  Sz  Va
         Hé  Ke  Sz  Cs  Pé  Sz  VaKe  Sz  Cs  Pé  Sz  Va
           Hé                               Hé
           Fenti feladatok elvégzését nagyban segíti a megváltozott képzési rendszer. Nincs olyan
                                                               1 1
                                      48
      35
      35  kolléga az országban, aki tavaly valamilyen oktatáson ne bővíthette volna elméleti és gya-
                                      48
                              1 1
                                      49
      36  2 2  3 3  4 4  5 5  6 6  7 7  8 8  49  2 2  3 3  4 4  5 5  6 6  7 7  8 8
      36
                                             10
          9 9
      37
      37  korlati ismereteit. Nagy hangsúlyt kapott például, hogy a tűzoltók a legkülönbözőbb anyagok
                                      50
             10 11 12 13 14 1511 12 13 14 15
             10
                                           9 9
                                             10 11 12 13 14 1511 12 13 14 15
                                      50
      38 16 17 18 19 20 21 2216 17 18 19 20 21 22  51 16 17 18 19 20 21 2216 17 18 19 20 21 22
      38 jelenlétében, bármilyen körülmények között is rutinosan, biztonságosan tegyék a dolgukat,
                                      51
      39 23 24 25 26 27 28 2923 24 25 26 27 28 29  52 23 24 25 26 27 28 2923 24 25 26 27 28 29
                                      52
      39 emellett az állomány csiszolhatta  vezetéstechnikai tudását is. Nem maradhat ki a számve-
      40  tésből az új moduláris alapképzés sem, amelynek során mindarra megtanítják a pályára ké-
      40 3030
                                        1
                                        1 30 3130 31
        szülő fiatalokat, amit máshol nem tudnak elsajátítani, és persze említést kell tenni a Nemzeti
        Közszolgálati Egyetemen folyó munkáról is, hiszen a szakma „krémje” ül most a padokban.
        Onnan kikerülve pedig kiszámítható karrier vár rájuk, amelyet színvonalas egészségügyi,
        pszichológiai támogatás mellett futhatnak be, diplomájuk megszerzéséhez még nyelvi kép-
        zésben is részesülhetnek.                                             az igazgatóságok életébôl............................21
           Komoly fejlődésen mentek keresztül a katasztrófavédelem munkáját segítő háttérintéz-
        mények, a kutatóintézet például olyan eszközökhöz jutott, amelyekről éveken át csak álmod-
        ni mertek az ott dolgozók.                                             Címlapunkon: kecskeméti családi ház lángolt
           Hosszan lehetne taglalni, mi minden történt az eszközpark fejlesztése terén, de talán   december elsején. Az épületből a tűzoltók két pb
        mindent elárul egy szám: csak felújításra közel négymilliárd forintot költött a szervezet. És   gázpalackot  hoztak ki.
        akkor még nem szóltunk az újonnan gyártott gépjárművekről és a megújított, részben mobil   Fotó: Kovács Andrea tű. hadnagy-
                                                                                         Bács-Kiskun MKI
        szervizhálózatról.
           A fentiek azonban csak az elvégzett feladatok jéghegyének csúcsát jelentik, 2012 főbb   Az Országos Katasztrófavédelmi
        konkrét történései megtalálhatók az újság következő oldalain. De ez a gyűjtemény sem adja   Főigazgatóság hivatalos honlapja
        vissza mindazt a befektetett munkát, amit a hivatásos katasztrófavédelmi szervezetben dol-  www.katasztrofavedelem.hu
                                                                                          az interneten:
        gozó valamennyi kolléga elvégzett azért, hogy az elmúlt esztendő olyan legyen, amilyenre
        November                                                       D
                                                                       Decemberecember
        végül sikerült – katasztrófavédelmi szempontból nyugodt.
                                                             A szerkesztőség
   1   2   3   4   5   6   7   8