Page 15 - katved-február
P. 15

13

        súlyosan beszélt a katasztrófavédelem három   polgári védelmi erők helyi és területi képzési,   des előadása töltötte ki. Azokat a feladatokat
        szakterülete közötti kapcsolatról, a közös mun-  gyakoroltatási,  műveleti  bevonási  rendjének   vették sorra, amelyek a települések osztályba
        ka fontosságáról, és arról, hogy az együttmű-  kialakítását, az önkormányzati közbiztonsági   sorolásából a katasztrófavédelmi kirendeltsé-
        ködés vezet el a közös célig. A főfelügyelő szólt   referensek felkészítésének, műveleti részvé-  gekre, a hivatásos tűzoltó-parancsnokságok-
        a szervezet életében végbement szemléletvál-  telének, szakmai irányításának és felügyeleti   ra, valamint a katasztrófavédelmi megbízot-
        tásról, majd proaktivitásra buzdította a jelenlé-  ellenőrzésének  rendjére  vonatkozó  szabá-  takra  hárulnak.  Szó  esett  egyebek  mellett  a
        vőket. Mint fogalmazott, jó időben, jó helyen, jó   lyozás megalkotását, illetve a védelmi igaz-  települések  önvédelmi  képességének  erősí-
        döntéseket kell hozni, majd azokért vállalni kell   gatásnak  a  járások  létrejöttéből  fakadó  ka-  téséről, a köteles polgári védelmi szervezetek
        a felelősséget is.                 tasztrófavédelmi feladatairól szóló egységes   megalakításáról, a gyakorlatokról, az elégsé-
           Előadásában  Tóth  Ferenc  áttekintette  a   szabályzat kiadását   ges védelmi szintről, valamint az úgynevezett  KAtASZtrÓFAVÉDeLeM    2013. február
        polgári  védelem  kialakulását,  szerepének   A  katasztrófavédelmi  megbízottak  helyé-  indulókészletekről.  Mindezek  után  a  főosz-
        változását az eltelt hét és fél évtized alatt, itt   nek,  szerepének  taglalásakor  az  országos   tályvezető, illetve helyettese a polgári védelmi
        egyebek  mellett  a  kockázatbecslésről  és  a   polgári  védelmi  főfelügyelő  sietett  tisztázni,   erők  reagálóképességének  fejlesztését  szol-
        települések  besorolási  rendjéről  ejtett  szót,   a megbízottak rendvédelmi és védelmi igaz-  gáló területi és helyi gyakorlatokról beszélt. Az
        külön  kiemelve,  hogy  mindkét  tevékenység   gatási feladatokat egyaránt ellátnak, előzőek   előadásból  kiderült,  a  beosztottakat  képzés-
        új alapokra került. A dandártábornok példá-  esetében irányításuk a polgári védelmi felü-  ben kell részesíteni, itt alap-, szak-, tovább- és
        kon keresztül vette sorra a védelmi rendszer   gyelő dolga, a helyi védelmi bizottság elnöke   vezetői képzésekről is szó van. Szóba került a
        működését a megelőzéstől a krízishelyzeten,                           nemzeti minősítő rendszer kérdése is, hiszen
        a beavatkozáson át a helyreállítá-                                            az  érvényben  lévő  szabályozók
        sig. Hangsúlyt he     lyezett a                                                     szerint  kárterületre  csak
        beavatkozás  előtti                                                                      az  ilyen  minősí-
        folyamatra,                                                                                 téssel rendel-
        emlékez-                                                                                       kező  ön -






















        tetve  a                                                                                      kén  te se   ket
        kö     zel  múltban                                                                        lehet beenged-
        végrehajtott  ellenőr-                                                                 ni.  A  szak   emberek
        zésekre, amelyek során a                                                          be  széltek a ve        szély  elhárítási
        vízelvezető árkok, illetve az út menti                                      ter            vezés rendszerének át        a        lakításáról,
        fasorok állapotát mérték fel. Mint mondta, az                         annak a védelmi igaz   gatási tervrendszerrel
        ott tapasztaltak alapján javító intézkedéseket   csak  a  bizottságban  végzett  munkát  irányít-  való  összehangolásáról.  A  polgári  védelmi
        kellett  tenni,  ezeknek  a  döntéseknek  sem   hatja. Tóth Ferenc a megbízottak feladatai kö-  adattárról  elhangzott,  annak  célja  a  döntés-
        túl puhának, sem agresszívnek nem szabad   zül kiemelte a települések kockázatbecslését,   támogatás, az, hogy az adatokat gyorsan le
        lenniük, bátor, határozott intézkedésekre van   besorolását, a veszélyelhárítási tervezést, a   lehessen  kérni,  így  a  lehető  legrövidebb  idő
        szükség a kollégák részéről.       polgári  védelmi  szervezetek  létrehozását,   alatt  minél  több,  az  adott  eseményhez  kap-
           Mindezek után Tóth Ferenc a polgári vé-  működtetését,  valamint  a  hatósági  munkát.    csolódó adat álljon rendelkezésre. A települési
        delmi  szakterület  tavalyi  munkájáról,  illetve   Végezetül a járási rendszer megalakításából   veszélyelhárítási tervek elkészítésére 180, az
        idei  főbb  feladatairól  beszélt.  Előzőek  kö-  adódó feladatokról esett szó. A dandártábor-  összesített települési veszélyelhárítási tervek-
        zött  a  települések  kockázatértékelését  és   nok itt egyebek mellett arról beszélt, hogy   re (kirendeltség) és a járási tervkivonatra, va-
        katasztrófavédelmi osztályba sorolását, a   míg korábban a helyi védelmi bizottságok a   lamint a területi veszélyelhárítási tervekre 240,
        hazai veszélyelhárítási tervezés megújítását   honvédelmi körzetekhez igazodtak, most már   a központira pedig 300 nap áll rendelkezésre,
        említette,  majd  a  reagálóképes,  a  kataszt-  a járásokhoz igazodnak. Igencsak nagy köny-  a számláló január elsején indult.
        rófavédelem  veszélyhelyzeti  szinten  kívüli   nyebbséget jelent az a tény, hogy egy-egy   A regionális felkészítéseket záró országos
        feladataiba is bevonható önkéntes és köteles   járásban  minden  szervezetnek  ugyanaz  az   polgári  védelmi  főfelügyelő  összegzésként
        polgári  védelmi  szervezetek  létrehozásáról,   illetékességi, működési területe – szögezte le   mintegy módszertant tárt a katasztrófavédelmi
        a védelmi igazgatás intézményrendszerének   Tóth Ferenc.              megbízottak  elé, amelyben a társszervekkel
        megújításáról  beszélt.  A  2013-as  feladatok   A felkészítés délutáni részét az első három   való  együttműködés  mikéntjéről,  a  feladatkö-
        közül  egyebek  mellett  kiemelte  a  lakosság-  helyszínen Harmati István, a tervezési és vé-  rökről és a kompetenciákról beszélt.
        tájékoztatás, a riasztás helyi rendszerének   delmi igazgatási főosztály vezetőjének, Győ-
        továbbfejlesztését,  az  önkéntes  és  köteles   rött pedig helyettese, Szarka Zsolt tű. alezre-        Galántai Judit
   10   11   12   13   14   15   16   17   18   19   20