Page 6 - katved-március
P. 6

4     parancsnoka és a zalaegerszegi katasztrófa-  szivattyúztak. A készültség másnap is érvény-  deltetésű  Zala  Mentőcsoport  folyamatosan

      IDŐSZERŰ KÉRDÉSEK  lőjének szakmai iránymutatása mellett. A vé-  tóság folyamatos kapcsolatban volt a szlovén   kapcsolódjon  a  védekezésbe,  de  erre  nem
                                             ben volt, a megyei katasztrófavédelmi igazga-
                                                                                készen  állt  arra,  hogy  szükség  esetén  be-
           védelmi kirendeltség polgári védelmi felügye-
           dekezésbe bekapcsolódott a Lenti Rescue is.
                                             partnerrel.  Nagykanizsa  kiskanizsai  városré-
                                                                                került sor. A Zala Megyei Katasztrófavédelmi
             Egy  nappal  később  a  Kis-Balaton  térsé-
                                                                                Igazgatóság  műveletirányító  ügyeletére  tíz,
                                             szében  megelőző  jelleggel  homokzsákos
                                                                                az  ár-  és  belvízi  helyzettel  összefüggésbe
           gében  rendelt  el  harmadfokú  belvízvédelmi
                                             védekezés zajlott, mert a Principális csatorna
                                             vízszintje tovább emelkedett. Ennek mértéke a
           készültséget a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igaz-
                                                                                hozható jelzés érkezett, a tűzoltóknak zömé-
                                                                                ben elöntött pincékből és lakótelkekről kellett
           gatóság.  A belvíz lakott területeket nem, csak
                                             lakóházakat még nem, de a lakótelkeket már
           mezőgazdasági  művelési  területeket  érintett.
                                             veszélyeztette.
                                                                                vizet eltávolítaniuk, illetve nem, vagy rosszul
                                                Március 1-jén, pénteken délután a Nyugat-
           Az  ár-  és  belvízzel  kapcsolatban  a  megye
           területén  öt  településen  és  nyolc  helyszínen
                                                                                Győr-Moson-Sopron megye
                                             Kis-balatoni  szakaszán  rendelt  el  másodfokú
           folytatott a katasztrófavédelem megelőző vé-  dunántúli  Vízügyi  Igazgatóság  a  Zala  folyó   funkcionáló zsilipeknél kellett beavatkozniuk.
           dekezési tevékenységet.           árvízvédelmi készültséget. A folyó szombaton   Győr-Moson-Sopron megyében az előre jel-
             Ezen a napon a Mura folyó letenyei, birkitói,   hajnalban 328 centiméteren tetőzött Zalaapá-  zettnél  kisebb  gondot  okozott  a  Rába  és  a
           tótszerdahelyi, molnári és murakeresztúri sza-  tinál, reggel pedig lassú apadás kezdődött, így   Marcal  folyó  áradása.  Az  Észak-dunántúli
           kaszán  elsőfokú  árvízvédelmi  készültséget   védekezésre és lakosságvédelmi intézkedésre   Vízügyi Igazgatóság csupán március 2-ra és
           rendelt el a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazga-  nem volt szükség.     3-ra rendelt el másodfokú készültséget, a két
           tóság.  Muraszemenyénél  megelőzési  céllal   Az  említett  időszakban  a  területi  ren-  folyó  vasárnap  éjjel  a  vártnál  alacsonyabb
                                                                                szinten tetőzött. Az árvízi helyzetre a kataszt-
                                                                                rófavédelem  a  vízüggyel  együtt  felkészült,
                                                                                egyeztették,  hogy  melyek  az  ár-  és  belvízi
                                                                                kockázati  helyszínek,  ezeket  bejárták,  fel-
                                                                                mérték a különböző védekezési fokozatokban
                                                                                szükséges  erőket  és  eszközöket.  A  megyei
                                                                                védelmi bizottság is felkészült a várható ár-,
                                                                                és belvízvédekezési feladatokra.
                                                                                Borsod-Abaúj-Zemplén megye
                                                                                Borsod-Abaúj-Zemplén  megyében  az  elmúlt
                                                                                időszakban Putnok-Borsodbóta, Muhi-Köröm
                                                                                és Sajókaza-Sajóivánka közötti alsóbbrendű
                                                                                útszakaszokat kellett lezárni a Sajó áradása
                                                                                miatt. Az említett útszakaszokat úgy építették
                                                                                meg, hogy egy esetleges áradásnál biztosít-
                                                                                sák a folyó szabad lefolyását. Ennek, illetve a
                                                                                2011 augusztus végére elkészült árvízvédelmi
                                                                                beruházásoknak  is  köszönhetően  a  megyé-
                                                                                ben elzárt, valamint megközelíthetetlen tele-
                                                                                pülés nem volt. (Munkatársunktól)



           Értékelés, felkészülés                                               több út is vezetett, akkor csak egyet tettek járható-
                                                                                vá és azt hó-mentesen is tartották. Így biztosított
                                                                                volt az ott élők ellátása. Háromszázhetvenhárom
           A  kormány  tavaly  novemberi  döntése  értelmé-  illetve Zala megyében, valamint február 11-15-e   közút vált hosszabb-rövidebb időre járhatatlanná,
           ben február huszonnyolcadikáig a BM Országos   között szintén az előbbi öt megyében intenzíven,   ezerhatszázharminc elakadt gépjárműből kellett
           Katasztrófavédelmi  Főigazgatóság  főigazgatója   központilag  koordináltan,  megyei  szintű  műve-  az együttműködő szervekkel közösen kimenteni
           kormánymegbízottként végezte a téli időjárással   letirányítással hajtották végre az érintett szerve-  az utasokat. A téli időszakban közel háromezer-
           kapcsolatos feladatok koordinálását. A megbíza-  zetek a feladatokat. Ezen időszakokban erőket,   háromszáz embert mentettek meg a katasztró-
           tás lejártával Dr. Bakondi György tű. altábornagy,   eszközöket csoportosítottak át, a mentés új típu-  favédelem, a rendőrség és a honvédség munka-
           főigazgató  sajtótájékoztatón  számolt  be  az  el-  sait alkalmazták, támaszkodtak a január elsejével   társai. Közúti vagy egyéb balesetekben több mint
           végzett munkáról és az elért eredményekről az   megalakult helyi védelmi bizottságok szervező-  kétezren  sérültek  meg,  majdnem  háromszázan
           országos rendőrfőkapitánnyal, valamint a honvéd   munkájára.         vannak azok, akik szén-monoxid-mérgezést kap-
           vezérkar főnökével az árvízi védekezés témájá-  Az elmúlt hónapok erőfeszítéseit a BM OKF   tak, hétszáznegyven embert pedig kihűlés közeli
           ban tartott megbeszélést követően.    főigazgatója  statisztikai  adatokon  keresztül   állapotban  mentettek  meg.  A  tél  áldozatokat  is
             Az újságírók előtt a téli időszak tapasztala-  mutatta  be.  Ezen  idő  alatt  huszonegy  esetben   szedett, szén-monoxid-mérgezés következtében
           tairól Dr. Bakondi György altábornagy elmondta,   rendeltek el tehergépjárműveket érintő forgalom-  tizenöten,  kihűlés  miatt  harmincnégyen  haltak
           november óta, vagyis amióta kormánymegbízott-  korlátozást, vagy zártak le ideiglenesen határát-  meg. A téli síkosság-mentesítésre a különböző
           ként  felügyelte  a  téli  időjárással  kapcsolatosan   kelőhelyet. Hófúvás 660 helyszínen volt, átmene-  közútkezelő  cégek  összesen  százhetvenezer
           jelentkező feladatokat, három olyan időszak volt,   tileg ötvenkilenc településen összesen több mint   tonna anyagot használtak fel. A téli időszakban
           amikor komolyabb lépéseket kellett tenni. Decem-  tizenhétezer embert nem lehetett megközelíteni.   a hivatásos katasztrófavédelem, a rendőrség, a
           ber 8-10-e között Baranya, január 17-21-e között   Itt,  mondta  Bakondi  György,  új  módszereket  is   mentőszolgálat, a közútkezelők és a többi szer-
           Győr-Moson-Sopron,  Somogy,  Vas,  Veszprém,   alkalmaztak, hiszen ha egy-egy ilyen településre   vezet több mint hetvenezer fővel vett részt a fel-
   1   2   3   4   5   6   7   8   9   10   11