Page 5 - katved-május
P. 5

3 3

        vatal vezetőivel, a helyi katasztrófavédelmi megbízottakkal és vízügyi   ellátott teteje ötven méteren kettévált. A katasztrófavédelem felhívására
        szakemberekkel. A dandártábornok kiemelte, hogy az árvízre időben   a polgármesteri hivatal a talajsüllyedéssel érintett területet három oldalról
        és tervszerűen kell felkészülni. Felhívta a fi gyelmet, mennyire fontos,   kordonszalaggal lezárta, és a balesetveszélyre felhívó táblákat helyezett
        hogy a járási hivatalok vezetői tájékozódjanak a területi adottságokról,   ki. A partfal helyreállításáról az önkormányzat gondoskodik. Kulcson a te-
        lássák, melyek azok a helyek, amelyek veszélyeztetettségük miatt ki-  lepülés üdülőrészében, a Sőtér sétányon süllyedt tovább a löszfal, és a
        emelt fi gyelmet érdemelnek, településenként tájékozódjanak a kocká-  hajóállomás fölött is csúszik a meredek part az alsóbb ingatlanok felé. A
        zatokról, amelyeknek az elöntési és kitelepítési tervekben szerepelniük   járási helyi védelmi bizottság április 5-én geotechnikai szakértő vélemé-
        kell. Tóth Ferenc emlékeztetett arra, hogy valós veszély idején kiemelten   nyére alapozva feladatokat határozott meg az önkormányzat és az állam-
                                                             polgárok részére. Az érintett területeken naponta mérni kellett a vízszintet  KATASZTRÓFAVÉDELEM    2013. május
                                                             a fi gyelő kutakban és az ásott kutakban. A hajóállomás feletti területen
                                                             szintén naponta ellenőrizték a mozgó talaj és az épületek közötti távolsá-
                                                             got. A talajsüllyedés a lakosságra egyik helyszínen sem jelent közvetlen
                                                             veszélyt. A település virághegyi részén a talajvíz okozott gondot több, la-
                                                             kásként használt nyaralóban.
                                                               Fejér megyében vízeltávolítás érdekében összesen ötven esetben
                                                             kérték a katasztrófavédelem segítségét március 31. és április 25. között.
                                                             Többségében az épületek alagsorából szivattyúzták ki a felgyülemlett
                                                             vizet a hivatásos és önkormányzati tűzoltók.

                                                                                       Szabó-Bisztricz Anett tű. hadnagy


                                                                A hosszú tél után a belvíz tette próbára
                                                                          a hajdúsági tűzoltókat
                                                             A márciusi elhúzódó tél után a hónap végétől kezdve jelentős mennyisé-
                                                             gű csapadék hullott a megyében. Az Országos Meteorológiai Szolgálat
                                                             március végén, április elején több alkalommal is elsőfokú, azaz citrom-
                                                             sárga riasztást adott ki Hajdú-Biharra az esőzések miatt. Áprilisban a
                                                             lehullott csapadék területi átlaga négyszerese volt az ilyenkor megszo-
                                                             kottnak, a hónap sokéves átlaga pedig 45,7 milliméter. A talaj felső réte-
                                                             ge telítődött, így a vízbefogadó képessége minimálisra csökkent.
        kell kezelni                                         A megyében árvízvédelmi szempontból a Berettyón levonuló árhullám
        a lakosság gyors,                                    volt a legkiemelkedőbb, a Bucsa-Nádudvari szakaszon harmadfokú volt
        pontos  és  folyamatos                               a  legmagasabb  készültség.  Emellett  a  Hortobágy-Berettyó  Darvas-
        tájékoztatását.  A  polgármes-                       Szeghalom védelmi szakaszán szintén a legmagasabb készültség volt
        tereknek tisztában kell lenniük azzal,               érvényben. A Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság huszonhárom üzemelő
        hogy jogszabályi kötelezettségeik vannak a           szivattyúja több ezer köbméter vizet emelt át a befogadókba.
        felkészülés és a védekezés időszakában egyaránt.       A hosszan tartó, nagy mennyiségű eső miatt telítődtek a talajrétegek,
        Egy esetleges árvízi védekezés megkezdéséhez a telepü-  így jelentős területen belvíz alakult ki a megyében. A vízügyi igazgató-
        léseknek indulókészlettel kell rendelkezniük. Az általános polgári   ság összesen kilenc belvízvédelmi szakaszon tartott fenn valamilyen ké-
        védelmi kötelezettség lehetőséget nyújt a települések vezetőinek arra,   szültségi fokozatot, ez harmadfokú készültséget jelentett a Tiszai-alsó,
        hogy védekezésnél gyorsan, hatékonyan tudjanak fellépni. Elengedhe-  Kösely-Alsó,  Hamvas-Sárréti  és  Berettyó-Alsó  védelmi  szakaszokon,
        tetlen az érintett szervek folyamatos kommunikációja, szakmai együtt-  valamint tíz település kezdte el a védekezési munkálatokat helyi szinten.
        működése.                                            Ez Tiszalök, Nádudvar, Hortobágy, Görbeháza, Biharnagybajom, Zsáka,
                                                             Újtikos, Balmazújváros, Tiszacsege, Hajdúszovát, Derecske, Nyíracsád
                 Árvízi helyzet Fejér megyében               és Csökmő településeket érintette. A belvíz közel harmincötezer hektárt
        A nagy mennyiségű csapadék és hóolvadás következményeként je-  öntött el, ennek több mint egyharmada rét-legelő volt.
        lentősen megemelkedett a vízszint Fejér megye északi részén lévő   A  Hajdú-Bihar  Megyei  Katasztrófavédelmi  Igazgatóság  hivatásos
        vízátfolyások  vízgyűjtő  területein  is  március  végén.  A  Gaja-patak   tűzoltóállományának  megyeszerte  rengeteg  feladatot  adott  a  felgyü-
        helyenként kilépett a medréből. A 8205-ös utat Fehérvárcsurgó és a   lemlett csapadékvíz eltávolítása. Főleg Debrecen alacsonyabban fekvő
        81-es főút között vízátfolyás miatt ideiglenesen le kellett zárni. Szé-  területein,  valamint  Hajdúszoboszlón  és  Balmazújvároson  avatkoztak
        kesfehérváron a Székely utcai zártkerti ingatlanok védelme érdekében   be számos alkalommal. Lakóházak pincéjéből, illetve épületektől kellett
        egy héten át szivattyúkkal emelték át a Lugosi-árok vizét a Gaja-patak   kiszivattyúzni a vizet, mert az veszélyeztette az ingatlant. 173 tűzoltó
        felé. Bodajkon egy családi házat veszélyeztetett az áradó Mór-Bodajk   összesen 63 eszközzel és szivattyúval dolgozott a megye több helyszí-
        vízfolyás, ezért az épület mentén az önkéntes tűzoltó egyesületek be-  nén. Az április közepétől elkezdődő fokozatos melegedés és a száraz
        vonásával nyúlgátat építettek.                       időszak végül enyhülést hozott, és a belvíz folyamatosan szárad fel.
           Több helyen is gondot okozott a magas talajvíz, Dunaújvárosban egy
        családi ház udvarán omlott be az évekkel korábban betemetett földpince,               Madai Petra tű. hadnagy
        és a térköves burkolat egy része a kerti sütödével együtt beszakadt. Más-
        nap a Lengyel köz burkolata omlott be feltehetően csapadékelvezetési   Ár- és belvíz Jász-Nagykun-Szolnok megyében
        problémák miatt hat méter hosszan. Ercsiben és Kulcson a felázott löszfal   Jász-Nagykun-Szolnok megyében a Tisza vízmozgása mindig is több té-
        süllyedt meg a Duna mentén. Ercsiben a Szőnyi István utca és a Duna   nyezőtől függött, emiatt az igazán pontos előrejelzés is csak rövid távra
        sor közötti területen körülbelül százötven méter hosszan csúszott meg a   szólhatott. A hóban tárolt vízkészletek nagysága, a csapadék, a levegő
        tavaly felújított partfalszakasz, amelynek a betonozott és szalagkorláttal   hőmérséklete és a vízgyűjtőkről érkező vízhozam mind-mind befolyásolta
   1   2   3   4   5   6   7   8   9   10