Page 10 - katved-január
P. 10

8

      HÓNAPRÓL HÓNAPRA
































                                                                                                                  Fotó: H Szabó Sándor ORFK






                                                               készültség. A folyó Győr-Moson-Sopron megyei szakaszán több he-
           JÚ                                                  lyen is a legmagasabb fokozat mellett védekeztek.
           JÚNIUSNIUS
                                                               4-13.  Intenzív  árvízi  védekezés  zajlott  a  Duna  mentén.  Negyedikén  a
           1. Az elmúlt napok csapadékos időjárása mind Magyarországon, mind   kormány déli 12 órától veszélyhelyzetet hirdetett Győr-Moson-Sopron és
           egyes hazai folyók külföldi vízgyűjtő területein jelentős vízszintemelkedést   Komárom-Esztergom  megye  teljes  területére,  Pest  megyében  a  Váci,
           okozott. Elsején a Duna magyarországi felső szakaszán – Doborgaznál, Gö-  Szentendrei,  Dunakeszi  és  a  Szobi  járásokra,  valamint  Budapest  Duna
           nyűnél és Nagybajcsnál – állt a vízmérce az első készültségi fokozat elrende-  menti kerületeire. Ötödikén megalakult a Nemzeti Humanitárius Koordiná-
           lésére okot adó szinten. A Sajó jelentős hosszán, 114 kilométeren volt ekkor   ciós Tanács, hogy a veszélyhelyzet kihirdetését követően összehangolja a
           elsőfokú védelmi készültség.                        karitatív segítségnyújtást, valamint fi gyelemmel kísérje a veszélyhelyzetben
           1-2. A baranyai Mecsek Mentőcsoport megszerezte azt a szakmai minősí-  folytatott adományozási gyakorlatot. Hatodikán elindult a HUNOR Hivatásos
           tést, amelynek birtokában a csoport tagjai jogosulttá váltak mentési és búvár   Mentőszervezet hetvenhárom tagja Győr-Moson-Sopron megyébe, hogy
           feladatokban való részvételre, bekapcsolódhatnak a veszélyhelyzetek elhárí-  a legveszélyeztetettebb helyeken segítse az árvízvédelmi munkálatokat.
           tásába, illetve azok következményeinek a felszámolásába.   Hozzájuk csatlakozott menet közben a HUSZÁR Önkéntes Mentőszervezet
           3. Harmincegyen tettek sikeres vizsgát ADR-ismeretekből.  további tizenhat emberrel. Hetedikén megelőző, biztonsági lépésként kite-
           3. A korábban a Duna bajorországi és nyugat-ausztriai vízgyűjtőin,   lepítették Győrújfalut. A döntésről szóló hírt a miniszterelnök jelentette be.
           elsősorban az Alpokban és a he-                                             Az intézkedés mintegy kétezer embert
           gyek  északi  előterében  lehullott                                         érintett. A falu lakói tizenegyedikén
           nagy mennyiségű csapadék miatt                                              térhettek haza. A kormány tizedikén
           jelentős áradás indult a Dunán. A                                           déli 12 órától veszélyhelyzetet hirde-
           folyó német szakaszán és a mel-                                             tett ki tizenkét, a fővárostól délre fekvő
           lékágakon változó intenzitással                                             Duna menti járásra: Pest megyében a
           emelkedett  a  víz  szintje.  Passa-                                        Szigetszentmiklósi, a Ráckevei és az
           unál  az  Inn,  az  Ilz  és  a  Duna  is                                    Érdi, Fejér megyében a martonvásári
           áradt, és az előrejelzések szerint                                          és a Dunaújvárosi, Bács-Kiskun me-
           további vízszintemelkedés volt                                              gyében a Kunszentmiklósi, a Kalocsai
           várható. A felső- és alsó-ausztriai                                         és a Bajai, Tolna megyében a Paksi,
           szakaszon intenzív volt az áradás.                                          a  tolnai  és  a  Szekszárdi,  Baranya
           Magyarországon is megkezdődött                                              megyében pedig a Mohácsi járás köz-
           az árvízi helyzet kezelésére való                                           igazgatási területét érintette a döntés.
           felkészülés, harmadikán reggel                                              A kihirdetett veszélyhelyzeteket a hó-
           megkezdte működését az Orszá-                                               nap  közepén  az  országgyűlés  július
           gos Műszaki Irányító Törzs, és ak-                                          19-ig  meghosszabbította.  Hetedikén
           tív védekezést indított a Fővárosi                                          éjfélig működtek a karitatív szerveze-
           Csatornázási  Művek  is.  Magyar-                                           tek  adományvonalai, utána a Nem-
           országon  ebben  az  időpontban                                             zeti Összefogás Vonala élt. Egy-egy,
           381 kilométeren volt árvízvédelmi                                           a  1357-es  számra  küldött  hívással,
   5   6   7   8   9   10   11   12   13   14   15