Page 13 - magazin-július-augusztus
P. 13

kimentett másik utast a mentők súlyos
         sérülésekkel szállították kórházba, míg
         a másik két ember könnyű sérüléseket
         szenvedett.  A tűzoltók ezután vontató-
         kötél segítségével kerekeire állították,
         áramtalanították és az úttest szélére
         vontatták a roncsot, illetve segítettek fel-
         helyezni azt az autómentőre. Végezetül
         a kisbuszból kifolyt motorolajat felitat-
         ták, az utat pedig megtisztították a tör-
         melékektől.
           Hat nap elteltével újból egy közleke-
         dési baleset miatt kellett beavatkozniuk
         a tűzoltóknak, ezúttal a megye északi
         részén. Július huszonnegyedikén dél-


                                                                      védelme érdekében egy vízsugarat
                                                                      készenlétbe helyeztek. A személygépko-
                                                                      csi két utasa közül az egyik a roncsba
                                                                      szorult és a helyszínen életét vesztette, a
                                                                      másikat pedig a mentők súlyos sérülé-
                                                                      sekkel szállították kórházba. A baleset-
                                                                      ben érintett másik három ember köny-
                                                                      nyebben sérült meg, közülük kettőt kór-
                                                                      házba szállítottak, egyet pedig a helyszí-
                                                                      nen elláttak a szakemberek. A rendőrsé-
                                                                      gi helyszínelést követően a tűzoltók
                                                                      feszítővágó berendezés segítségével
                                                                      emelték ki a baleset áldozatát a sze-
                                                                      mélygépjárműből.
                                 Fotók: Németh Ádám , Kunszentmárton HTP, Jászberény HTP


         előtt   a    32-es    számú     főúton,
         Jászfényszaru és Hatvan között egy sze-
         mélygépkocsi tért át a szemközti sávba
         és rohant bele egy teherautóba, amely
         pótkocsiján beton villanyoszlopokat
         szállított.  A járműszerelvény mögött
         közlekedő két haszongépjármű nem
         tudta elkerülni a balesetet, és szintén a
         teherautónak ütközött. Utóbbi jármű
         oldalára borulva, a közeli kukoricaföl-
         dön állt meg. A helyszínre a jászberényi
         és a hatvani hivatásos, valamint a jász-
         fényszarui önkéntes tűzoltókat riasztot-
         ták, akik a két haszongépjárművet
         áramtalanították, illetve a teherautó


                                 2019. JÚLIUS-AUGUSZTUS                                                          11
   8   9   10   11   12   13   14   15   16   17   18