Page 25 - magazin-január
P. 25

vet az utolsó csavarig fel kellett újítani.          országos tűzoltósági főfelügyelőtől, de korabeli
         Hozzányúltak a motorhoz, a futóműhöz, a fék-         felvételekre és egykori tűzoltók emlékeire is
         hez, a karosszériához és a belső térhez is. Amit     hagyatkoztak. Sajnos annak idején kevesebb
         tudtak, maguk végeztek el, de helyi szakembe-        mint tíz ilyen gépkocsit használt a tűzoltási cso-
         rek segítségét is igénybe vették. A külsejét, vala-  port, nem maradt fenn belőlük egyetlen példány
         mint a felszereléseket illetően szakmai támoga-      sem, ezért nagy fejtörést jelentett a rékasiaknak
                                                              az autó eredeti kialakításának a rekonstruálása.
                                                              A korhűségre való törekvés miatt nem volt
                                                              mindegy ugyanis, hogy milyen műszerek, fel-
                                                              szerelések kerülnek bele. Szerencsére a speciális
                                                              szakfelszerelések egy részét sikerült megvásá-
                                                              rolniuk, az eszköztárat nyugalmazott tűzoltók
                                                              felajánlásai tették teljessé. Hogy a kívánalmak-
























                                                                                                  Fotók: Turi László


                                                              nak sikerüljön maradéktalanul megfelelni, a fel-
                                                              újítást végzők hivatalos állásfoglalást is kaptak a
                                                              BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgató-
                                                              ságtól azt illetően, hogyan nézett ki, és mivel
                                                              volt felszerelve az eredeti kocsi.
                                                                Az Életjel Mentőcsoport Önkéntes Tűzoltóság
                                                              parancsnoka,  Turi László elmondta, hogy a
                                                              fékek és a futómű beállítása után újra róhatja
                                                              majd az utakat a szovjet autóipar eme ékes pél-
                                                              dánya.  A Lada ugyanis nem holmi kiállítási
                                                              tárgy lesz a szertár egyik sarkában, hanem fon-
                                                              tos feladatokat szánnak neki: a tűzoltóság nép-
                                                              szerűsítésén túl egyes káreseteknél is be fogják
                                                              vetni kisebb tennivalók elvégzésére, például
         tást kaptak mások mellett  Romanek Róbert            ellátmányt vagy eszközöket visznek majd vele a
         nyugállományú tűzoltó alezredestől,  Jambrik         helyszínre.
         Rudolf nyugállományú tűzoltó ezredestől, vala-
         mint dr. Bérczi László tűzoltó dandártábornok,


                                            2020. JANUÁR                                                         23
   20   21   22   23   24   25   26   27   28   29   30