Page 13 - magazin-április
P. 13

rítés alapján több palackot is láttak odabent, de    egy porral oltóval segítette. Az építmény csupán
         ekkor még nem tudták azokat beazonosítani és         tizenöt méterre volt az égő garázstól, a robbaná-
         kihozni.                                             sok során ráhulló izzó törmelék gyújtotta ki a
           Közben kiérkeztek a kunszentmártoni hivatá-        tetejét.
         sos tűzoltók is, a szolgálatparancsnok pedig
         átvette a tűzoltás vezetését, és rögtön három
         további vízsugárral folytatódott a kárfelszámo-
         lás. Mint kiderült, korábban egy propánbután-,
         valamint egy oxigénpalack robbant fel, ezt hal-
         lották a helyiek. A tűzoltók további három palac-
         kot kivittek: egy szén-dioxid és két disszugázpa-
         lack volt még bent, ezeket erős hőhatás érte, ezért




































                                                                Alig egy óra alatt sikerült megfékezni a lán-
                                                              gokat, az utómunkálatok mellett csak egy vízsu-
                                                              gár üzemelt, ezzel hűtötték a disszupalackokat a
                                                              mesterlövészek kiérkezéséig. A kilövés idejére a
                                                              környező ingatlanokat kiürítették, így három
                                                              házból összesen öt embernek kellett elhagynia
                                                              az otthonát. Szerencsére senkinek sem esett baja
         ezeket hűteni kezdték, és utóbbiak kilövésére        és más lakosságvédelmi intézkedésre sem volt
         rendőrségi mesterlövészt kértek a helyszínre.        szükség.
           A beavatkozók észrevették, hogy egy szom-            A munkálatokat követően a katasztrófavédel-
         szédos portán álló melléképület előteraszának        mi műveleti szolgálat tűzvizsgálati helyszíni
         teteje és nyílászárója is ég, ezért az egységek két  szemlét folytatott, mivel a rendőrség részéről
         vízsugarat gyorsan átcsoportosítottak ennek          felmerült a közveszély okozásának gyanúja.
         oltására, a munkálatokat az ingatlan tulajdonosa


                                             2020. ÁPRILIS                                                       11
   8   9   10   11   12   13   14   15   16   17   18